Vízügyi Közlemények, 1954 (36. évfolyam)

2. szám - VI. Dr. Kessler Hubert: A beszivárgási százalék és a tartósan kitermelhető vízmennyiség megállapítása karsztvidékeken

182 Kessler Hubert Az erdők nagy nyári vízfogyasztását, illetve a csapadék beszivárgását akadályozó hatását az erdőkben végzett számos bel- és külföldi talajvízszintészlelés is igazolja. Szélső esetet az Indiában végzett megfigyelések alapján ismerünk. Itt a júniusi nagy esőzések alatt a talajvízszint az erdőben 37 cm-rel, szabad területen viszont 466 cm-rel emelkedett. De nemcsak az erdő, hanem a füves terület is nagy vízfogyasztó. Wollny szerint füves területen, 25 %-os talajnedvesség mellett, a vízfogyasztás a három és fél nyári hónap alatt 300 mm. A fűfélék vízfogyasztása alkalmazkodik a csapadékmennyiséghez és pl. 50 %-os talajnedvesség mellett 500 mm-re emelkedik. Trossbach a burgonya és rozs vízfogyasztására végzett kísérleteket. Szerinte 46 mm májusi csapadékból a burgonya 42 mm, a rozs 46 mm-t fogyasztott. A vízfogyasztás 113 mm júliusi csapadék mellett a burgonyánál 108, a rozsnál 113 mm-re emelkedett. A növényzetnek csak vázlatosan ismertetett nagy vízfogyasztása döntően befolyásolja a természet vízháztartását és a forrásokafiapláló csapadékbeszivárgást. A beszivárgási százalék megállapítása szempontjából tehát nem közömbös, hogy az~êvi csapadékmennyiség milyen elosztásban hullott le. Megvizsgálandók még a növények nedvkeringésének megszűnése és a lombozat lehullása utáni beszivárgási viszonyok. Az eddigi mérések alapján kitűnt, hogy az év utolsó negyedében lehullott csapadék már inkább befolyásolja a forráshozamokat, mint a nyári, de távolról sem annyira, mint az év elejei csapadék. A karsztforrások járatai általában csak a felszín alatti nagyobb mélységben tágasak, barlangszerűek. A csapadékvíz többnyire szűk hajszálereken, kataklázisokon át szivárog le a tágabb forrásjáratok szintjéig. Nyári szárazság után a csapadék jelentős része nem jut le a tágabb forrásjáratokig, hanem a kapilláris erők hatására, mint tapadóvíz és szegletvíz visszamarad a szűk, de rendkívül nagykapacitású érhálózatban. Az erőteljesebb vízfolyás tehát csak a telítettségi állapot bekövetkezése után indulhat meg. Ezt alátámasztja az a megfigyelés is, hogy hosszahb nedves időszak után már aránylag kis csapadékmennyiség is erőteljesen emeli a forráshozamokat. Hasonló következtetés vonható le abból az Aggteleki-barlangban végzett megfigyelésből, hogy a cseppkövek csepegése a nyári időszak után még nagy esőzéseket követően is csak nehezen indul meg, viszont télen vagy koratavasszal már kis csapadék mellett is számottevő a csepegő vízmennyiség, amely kedvező viszonyok közt folytonos sugárrá is alakulhat. Azöszi csapadéknak tehát a következő évi beszivárgási viszonyok szempontjából bizonyos eToííészitö szerepe van. Figyelemreméltó még, hogy a nyers, el nem korhadt avar annyira összetapadhat, hogy gyakorlatilag majdnem vízzárónak tekinthető. Ez a vízzárás természetesen hónapok múlva, a korhadási folyamat megindulásakor, erősen csökken és ugyancsak hozzájárul ahhoz, hogy az év elejei csapadék kedvezőbb beszivárgási viszonyokat találjon, mint az éwégi. A MECSEKBEN VÉGZETT 20 ÉVI MÉRÉSEKBŐL LESZŰRHETŐ KÖVETKEZTETÉSEK. A MÉRTÉKADÓ CSAPADÉKSZÁZALÉK Rendszeres vízhozamméréseket legrégebben a pécsi Tettyeforrásnál végeztek, amelynek vízgyűjtőterületén, a Misina-tetön, 20 éve csapadékmérőállomás működik. A Tettye-forrás vízgyűjtőterülete elég jól körülhatárolható. Kiterjedése Vadász Elemér szerint, földtani és morfológiai alátámasztás alapján, maximálisan 5,35 km

2. Szabó Pál Zoltán szerint a Tettye-fennsik és a Tubes magaslata közötti gerinc karsztos területe — amely a Tettyeforrás vízgyűjtőterületének tekinthető — 5 km

2. Részletes helyszíni vizsgálatok alapján a szerző is elfogadhatónak tartja a kb. 5 km

2-es értéket. Történtek még kísérletek a vízgyűjtőterületnek a csapadék és a forráshozam alapján