Vízügyi Közlemények, 1953 (35. évfolyam)
2. szám - IX. Juhász József: Adatok az alföldi talajvízről, különös tekintettel a folyócsatornázások duzzasztó hatására
414 Juhász József tocén kékhomok rétegbe, amint ezt dr. Sümeghy József is írja [3] : „A Tiszántúlon, akárcsak az Alföld más területein, a kékhomok réteg és a felette elhelyezkedő rétegek a vörösagyag, a lösz, a rétiagyag és az öntésföldek rétegei tározzák a talajvizet." A mélyterületek felé haladva azonban a homokrétegek közé egyre több és több vízzáró agyag vagy agyagos iszapréteg települt. Ezek közt a rétegek közt a peremsíkról, ill. a Duna-Tisza-közéről a természetes erózióbázis felé tartó talajvíz egy része nyomás alá kerül és így csak a felső agyagréteg fölött maradó vízréteg nevezhető talajvíznek (1. ábra). Ott, ahol az agyagréteg végetér, ugyanez fordítva is érvényes, ugyanis az ;eddig nyomás alatt lévő víz — természetesen kis nyomásról van csak szó — ismét talajvízzé lesz és egyesül a vízzáró réteg fölötti vízzel. Van még egy másik jelenség, amely ugyancsak megnehezíti a talajvíz meghatározását, illetve elkülönítését Alföldünkön, ez pedig a kettős talajvíz jelenléte, amelyről így ír Sümeghy : „Az alföldi lösz vegyes üledék, hol permeabilis, hol meg impermeabilis összetétellel. Amennyiben egy permeabilis lencsét impermeabilis löszféleség vagy rétiagyag vesz körül, úgy a permeabilis lencsék a szárazság után megrepedezett felső löszön keresztül beléjük jutott vizet megtarlják. Ezek az általajvizes rétegek, amelyek Alföldünkön sok helyen megtalálhatók". tMás helyen pedig : „A rétiagyag, amennyiben a kékhomokréteggel érintkezik, vizet kaphat, azonban Szarvas környékén például, ahol az alföldi-lösz rétegre telepedett rá, a kékhomokban lévő talajvízzel nem közös, hanem attól független magas szinten elhelyezkedő vízréteget tart magában." Alföldünkön tehát gyakran előfordul kettős talajvíz is. A felső réteget a helyi talajviszonyok hozták létre és sok esetben időleges jelenség (a hosszantartó szárazságok eltüntetik) ; a második talajvízszint az, amely egész Alföldünkön összefügg és a legtöbb helyen felső talajvízszint. A következőkben csak az állandó talajvízzel foglalkozunk. Azokat a kutakat, amelyek időnként külön felső talajvizet is jeleznek, kikapcsoltam a vizsgálatból. Alföldünk a hegyek felé emelkedő medence, melynek két észak-déli irányú mélyvonala a Duna és Tisza folyók bevágódása. A Duna-Tisza-közének magas hátsága 30—50 m-rel emelkedik a Duna, ill. a Tisza szintje fölé. A Tiszántúlt a Körösök kelet-nyugati irányban két részre osztják. Az északi részen a nyírségi domb, a déli részen a battonyai magaslat a hegyek felé emelkedő Alföld legnagyobb kiemelkedése. Közismert tény, hogy a talajvíz szintje meglehetősen pontosan követi a felszín alakulását. A megfigyelések ugyan csak 15—20 évre nyúlnak vissza, de Sümeghy szerint [3] „a Tiszántúl talajvízszintje az új holocén kezdetétől nagyjában változatlan, s igen kis határok között mozog." Az a hatalmas víztömeg, amely Alföldünk felső talajrétegeiben van felhalmozva, él, mozog. A 30—50—60 m-rel magasabb dombok felől állandóan áramlik a víz a mélyterületek felé, a folyók kisvízkor leszívják, nagyvízkor viszont megemelik a talajvíz szintjét. A Tiszántúlon vannak a folyó mentén 30—35 km széles vízszintes mélyterületek — pl. Hódmezővásárhely körül és tőle északra, — amelyek alatt a talajvízszint ugyan éppen úgy ingadozik, mint az Alföld többi részen, és bár a csa(7) talajvíz ® @ о talajvíz kis-nyemás • alatti része © újra egyesűit talajvíz 1. ábra — Fig. 1.
