Vízügyi Közlemények, 1953 (35. évfolyam)

1. szám - I. Lászlóffy W.-Szesztay K.-Szilágyi J.: A felszíni vízkészletek számbavétele

Vízhozam-meghatározás mérések hiányában 65 szelvény állandóságát tételezi fel, — alluviális medrekre általában nem vonatkoztatható. A 46. ábra a Tisza 1895. évi tiszapüspöki méréseivel bizonyítja ezt

4. A felsorolt példák rávilágítanak arra, hogy a mérési pontok szóródásának okait csak igen körültekintő vizsgálattal tudjuk kideríteni. A vizsgálatnál elsősorban a szomszédos vízmércék észlelési adataira támaszkodhatunk, ezért a vízkészlet-nyilvántartás nélkülözhetetlen feltétele a sűrű és gondosan ellenőrzött vízmércehálózat. Ott, ahol a kis esések miatt az esésviszonyok számbavétele csak pontosap egyidejű mérceleolvasások alapján lehetséges, vagy gyors vízállásváltozásokkal kell számolni, feltétlenül rajzoló vízmércékről kell gondoskodni. Mindezek ellenére vannak esetek, amikor csak a minél sűrűbben ismételt vízmérés segít [23], [24]. Mivel ez nehézkes és költséges, a svájci vízrajzi szolgálat a folyamatos vízhozammérés bevezetésével kísérletezik. Erre a célra a mérési szelvény alkalmas pontján írószerkezettel kapcsolt Pitot-csószerű eszközt helyeztek el, és szárnymérések segítségével összefüggést állapítottak meg az ebben az egy pontban észlelt vízsebesség (sebesség-magasság) és a szelvényközépsebesség között. A műszerrajzolta nyomásábrából az egyidejű vízállás figyelembevételével meghatározható a mindenkori vízhozam [25]. 4. A VÍZHOZAMOK MEGHATÁROZÁSA, HA NINCSENEK VÍZMÉRÉSI ADATAINK Gyakran előfordul, hogy olyan kisebb vízfolyás vízkészletéről kell felvilágosítást adnunk, amelyen egyáltalán nem végeztek méréseket. Két esetet kell megkülönböztetnünk aszerint, amint a) legalább a vízállásokat észlelték a szóbanforgó helyen, vagy b) nincs más adatunk, mint a térkép. a) Ha a kérdéses vízfolyásról hosszabb-rövidebb idejű vízállásfeljegyzések állanak rendelkezésünkre, felvesszük a keresztszelvényt (esetleg ugyanakkor vízhozammérést is végzünk) és ezzel visszavezettük a feladatot a 2. fejezet a—b) pontjában tárgyalt extrapolálás esetére. b) Ha csak a térkép áll rendelkezésünkre, hidrológiai módszerekkel közvetlenül kell meghatároznunk a vízjárás jellemző adatait. Mindenekelőtt kiszámítjuk, — a vízgyűjtőterület nagysága és évi átlagos csapadéka alapján, —az évi közepes lefolyási magasságot (lásd 2. fejezet c. pont) és ebből a KÖq-t ill. KÖQ-t [13]. A szélsőséges vízhozamokra vonatkozóan a hazai észlelési anyagból az alábbi, ideiglenesnek tekintendő, viszonyszámokai vezettük le: A közepes kisvízhozam a középviznek 10 — 15%-a, a rendkívüli kisvizek azonban a középvíz 0—5%-ára is leszállhatnak; a közepes nagyvizek a középvíz 10— 15-szörösére becsülhetők, de a rendkívüli nagyvizek elérhetik a középvíz 30—50-szeresét is. Ezek a számok nem vonatkoznak nagyobb folyóinkra. A karsztvidékek vízfolyásainak hozamát sem tanácsos arányszámok alapján számítani. A vízjárás időbeli alakulására vonatkozóan durva tájékoztatásul szolgálhatnak az alábbi számok, amelyek az egyes hónapok átlagos vízhozamát az évi közép százalékában adják meg: Nov. Dec. Jan. Febr. Márc. Ápr. Máj. Jún. Júl. Aug. Szept. Okt. Év 8 7 6 6 18 14 11 8 6 5 5 6 100 ! A 42—44. ábrán szereplő tiszabői szelvény — véletlenül — igen szerencsés fekvésű, mert az áradás-apadás játéka nem befolyásolja a területi görbét. A tiszapüspöki szelvényre már nem alkalmazhattuk volna a (3,17) képletre alapított eljárásokat. 5 Vízügyi Közlemények 1953/1. - 13-8