Vízügyi Közlemények, 1953 (35. évfolyam)

2. szám - IV. Illés György: Mesterséges karsztvízmegcsapolások

» Mesterséges karsztvízmegcsapolások 279 képlettel számítható. A képletben a = а sebességi tényező, s = a szűkített csatornarész szélessége, Я és h a vízszintmagasságok a csatornában a szűkítés előtt, ill, a szűkített részen. d) A szivattyúk szállítóképessége alapján is meg tudjuk határozni az akna, ill. tárók hozamát, azonban figyelembe kell venni a tárolt vizet is, a gyüjtőzsomp űrtartalmának meghatározásával. Ennél a mérési eljárásnál először a szivattyúkkal leszívjuk a gyüjtőzsompból a vizet, majd a szivattyúk megállítása után megfigyeljük az eredeti állapot beálltáig eltelt időt (T). Köbözéssel gondosan ellenőrizzük, ill. megállapítjuk a szivattyúk tényleges teljesítőképességét (</'). Az ellenőrzött teljesítményű szivattyúkkal ismét leszivatjuk a vizet a meghatározott jelzésig, és mérjük a T' szivattyúzási Időt. Ezeknek az adatoknak az ismeretében számítható az összes kitermelhető víz (</). A qT* -f r/7' = q'T' összefüggésből e) A mérőcsatornához hasonlóan az egyes vízgyűjtő vágatokba különböző alakú bukókat is beépíthetünk és a megfelelő összefüggések, ill. függvényábrák alapján megállapítható a mindenkori vízhozam. A mérésnél éppenúgy, mint a mérőcsatornánál — az акпэ vízszintjét a csatorna vagy bukó fenékszintjénél mélyebben kell tartani, hogy ne hamisítsa meg a mérési eredményt az esetleges visszaduzzadás. f) Karsztkutaknál, ahol a kis hely miatt mérőberendezések beépítésére nincsen lehetőség, a vízhozam megállapításánál csak a szivattyúzási eredményekre támaszkodhatunk. Különböző leszívási szinteket állítunk elő a szivattyúk szabályozásával, majd a leszívási, valamint az újratelési diagrammból állapítjuk meg a kút meghatározott leszíváshoz tartozó vízhozamát. (Porchet módszere.) * Ha párhuzamot vonunk az egyes vízmérési eljárások között,, azokat kell előnyben részesítenünk, amelyek mellett mód van a különböző irányban kihajtott vágatokban fakasztott víz mennyiségének külön-külön való megmérésére — így a mérőcsatornával és a bukóval való mérést. Fontos ugyanis tudnunk, hogy milyen hatással van egymásra az egyes vágatok vizének leszívása és feltöltődése, mennyire különállóak és függetlenek egymástól a megcsapolt járatok. * Néhány szóval visszatérünk még a fúrással való feltárásra, amely egyik szokásos módja a karsztvíztermelésnék. Az aknával való feltárás nagy költsége kétségtelenül az olcsóbb fúrás mellett szól. Ha azonban együtt nézzük az eredményt és a kockázatot, másként alakul a helyzet. A feltárt karsztos kőzetek vizsgálata mutatja, hogy a kőzet szövetének változatossága miatt egyszerű lefúrással nagyobb repedés harántolásának milyen kicsi a valószínűsége. Sok példa van azonban arra is, hogy sikertelen fúrás mellett néhány méterre mélyített újabb fúrás meglepő eredményt hozott. A repedést tehát ,,el kell találni" a fúrással, ez pedig legfeljebb kísérletezéssel történhet. Amíg az aknánál az esetleges kezdeti sikertelenség esetén a vágatok kiterjesztésével jól működő vízmű készíthető, a fúrásoknál a repedések fellelése csak újabb fúrásokkal, az eredménytelen fúrás felhagyásával történhet. Az eredménytelen karsztfúrások sora bizonyítja az itt előadottakat. Természetesen vannak fúrások, amelyek ma is bőséges karsztvizet adnak, azonban ezeket nem víztermelés; céllal mélyítették. A nagyobb vízhozam elérésénél a „véletlen" működött közre. A fúrással való feltárás azonban bizonyos körülmények között mégis előnyö^ebb. Ez az eset akkor áll elő, lia a mélykarszt alapközetére, a mészköre vagy dolomitra, jó