Vízügyi Közlemények, 1953 (35. évfolyam)

2. szám - III. Ihrig Dénes: A tiszai árvédelem fejlesztése

A tiszai árvédelem fejlesztése 243' V tonsági magasság hozzáadásával, amelyre egyéb okból is szükség van, mint pl. a teljes bizonytalansággal megállapított 0,1%-os valószínűséggel (1000 évenként egyszerJ előforduló árvízszinthez kötni a töltés magasságát. A töltésszelvény alakjának és méreteinek megállapítása Az árvédelmi töltések alakjául az egyszerű vagy összetett trapéz alakot választották, amelynek, azonkívül, hogy a mértékadó árvízszintnél legalább 1 méterrel magasabb — tehát 1 méter biztonsági magassággal készül,' — olyannak kell lennie, hogy 1. a hullámverés kárt ne tegyen benne, 2. tömegével az árvíz oldalnyomását többszörös biztonsággal ellensúlyozza és 3. a huzamos ideig tartó árvíz alatt ne ázzék át, és sem a szivárgás, sem pedig a csurgás meg ne bontsa. Az első feltételre ideális megoldás a vízoldali rézsű rugalmas burkolása. Ez a megoldás azonban költséges volta miatt csak ott alkalmazható, ahol a hullámverések hevessége, gyakorisága és tartóssága miatt igen költséges védekezési munkát kívánunk elkerülni. A burkolatlan földtöltéseknél a gyakorlati tapasztalat azt mutatta, hogy 3 : 1 vízoldali rézsű az, amelynél jó földanyag kellő gyepesítéssel kevéssé bomlik meg. Ennél meredekebb rézsű nem engedhető meg, míg az enyhébb (3,5 : 1 —4 : 1) — különösen rosszabb földanyagnál — előnyös. A második feltétel kielégítésére a széles alapú trapézszelvények alkalmasak, amelyeknek mentett oldali rézsűje enyhe. Ezek helyett azonban a gazdaságosabb padkás szelvényt használják. Az árvédelmi töltés támfal, amely a víz oldalnyomását a töltésbe épített föld súlyával ellensúlyozza. Padkákkal kiépített töltések stabilitás szempontjából általában nagy biztonságot nyújtanak. A harmadik feltételnek ugyancsak a töltés és altalaj anyagától függően széles alapú töltések felelnek meg. / A földből készült töltések többé-kevésbbé mind vízáteresztők. Az általuk visszatartott víz a töltésbe beszivárogva lassan a töltés ellenkező oldala felé szivárog, ahol bizonyos idő múlva elő is bukkan. Az átszivárgási idő — vagyis amig a víz a másik oldalon előbukkan — a töltés anyagától és alakjától függ. Ha a vízmozgás hosszú ideig tart, a gát a végén átázás és megcsúszás vagy kimosás következtében tönkremegy. Az árvédelmi töltésnek csak bizonyos ideig — az árvíz tartamáig — kell a vizet tartania, azt is változó magasságban, ezért a duzzasztógátaktól eltérően csak azt a ^követelményt támaszthatjuk vele szemben, hogy a mértékadó víznyomásnak bizonyos ideig ellent tudjon állni és a szivárgás a mentett oldalon — ha megkezdődött is— csak olyan csekély mértékű legyen, hogy a gát állékonyságát ne veszélyeztesse. Lapos — 4: 1—5: 1 — mentett oldali rézsűjű töltéstestnél, ha' az átszivárgó víz eléri a mentett oldali rézsűt, az áramlás vonalai enyhén hajlanak a vízszinteshez, meredek belső rézsünéi, azonban az áramlásvonalak esése a belső rézsű lábának közelében a legnagyobb, ezért az átszivárgó víz sebessége is ott a legnagyobb, amiért a töltés anyagának megbomlása és a gát megcsúszása ilyen rézsűknél a legvalószínűbb. Minél meredekebb a belső rézsű, annál nagyobb az átázás veszélye, ami a töltésben lévő repedések, vízjáratok mialt megvan még akkor is, lia az elméleti számítások azt mutálják, hogy az árvíz tartósságának és az árhullám alakjának, valamint a töltésben lévő földanyagnak megfelelően a szivárgás vonala a töltéstesten belül marad. Ugyanis a víz az esetleges repedéseken, vízjáratokon észrevétlenül bejut a töltéstestbe és az átszivárgási ellenállás lecsökken. Laposabb belső rézsű vagy padkák szükségesek, hogy kedvezőbb áramlási vonalakat kapjunk.