Vízügyi Közlemények, 1953 (35. évfolyam)

2. szám - III. Ihrig Dénes: A tiszai árvédelem fejlesztése

A tiszai árvédelem fejlesztése 237' A védőmüvek kialakítása szempontjából jelentősebb árvizek a Tiszán, és az árvizek jellemzői A szabályozás előtt nagyobb árvizek a Tiszán az 1772., 1813., 1816., 1817., 1830. és 1845. évben voltak, míg a szabályozás első korszakában 1853:, 1855., 1861., 1876., 1879, és a második korszakában 1881., 1888., 1895., 1913., 1915., 1919., 1922., 1932. és 1947-Ъеп. A szabályozás előtt az ismert legnagyobb árvíz az 1830. évi volt, amelynek magasságát egyszersmind a szabályozás során kiépítendő töltések mértékadójának is vették. A tiszai ármentesítés megindítása utáni első korszakban azonban már fokozatosan érvényesültek a szabályozás árvízszínemelő hatásai. Az árvízszínemelkedés a töltésekkel való ármentesílés természetes következménye, és az emelkedés fokozatos, mert a védelmi rendszer nem egyszerre, hanem fokozatosan épült ki. Az árvizek között legsúlyosabb az 187p. évi volt, mely Szeged városát is elöntötte. A február-március hóban leérkező tavaszi áradás mind a Tisza, mind a Körös alsó szakaszán telt medret talált, és a Körösök árhulláma találkozott a Tisza árhullámával, amelyet a többi mellékfolyók is kedvezőtlenül befolyásoltak. Ennek az árvíznek a tartamát a középső és az alsó szakaszon a késő tavaszi esők egészen a nyár közepéig kinyújtották. A Tisza mentén hét helyen volt gátszakadás és 85 000 kat. hold, valamint Szeged városa 5762 ház pusztulásával került víz alá. A tiszai ármentesítés második korszakában már a töltésezés vízszínemelő hatása, és a szabályozással a hosszszelvény állandósulása, kifejlődőben van. E korszak szélsőséges árvizei közül külön kell megemlékezni az 1888., 1895., 1919., 1932. és 1947. évi árvízről. Az 1888. évi árvizet nagy téli csapadék — a hegyvidéken 1 m, sőt ennél is vastagabb hóréteg — és a Tiszafüred feletti mellékfolyók vízgyűjtőjén bekövetkezett nagy márciusi esők okozták. Vásárosnaménytől Tiszafüredig addig soha nem észlelt magasságra emelkedett az árvíz szintje. A Körösök és a Maros árvizei megelőzték a tiszáéit és így lejjebb a vízállást nem befolyásolták kedvezőtlenül. Gáton és magasparton .való átömlések, gátszakadások sora kísérte a víz levonulását. Az elöntött "területek nagysága a Körösök és a Berettyó által elöntött területekkel együtt 390 000 kat. hold volt. Az 1895. évi árvizet ugyancsak a téli hótakaró elolvadása okoztű, amihez tavaszi esők is járultak és az árvíz több árhullámból tevődött össze. Bár a Felső-Tisza és a Bodrog kevés vizet hozott, a Szamos, Körös és a Maros kedvezőtlenül befolyásolta az árvíz magasságát és a legszembetűnőbben feltárta azt, hogy a Körös és a Maros árhulláma mennyire sietteti az alsó szakasz tetőzésének bekövetkezését. Elöntések csak az alsó szakaszon voltak, mintegy 50 000 kat. hold terjedelemben. Az 1919. évi rendkívüli árvíz a rendes tavaszi árhullámok levonulása után, májusban keletkezett. A Tokaj alatti szakaszon a tavaszi árvíz egész április hóban megtartotta magasságát, melyre a Felső-Tiszáról, a Szamosról és a Bodrogról május elején két árhullám futott rá" úgy, hogy a Tiszafüred alatti szakaszon az 1888. és 1895. évi , árvizet is meghaladó magasságot okozott. A Körösökön ugyancsak két nagy árhullám vonult le, amelyek a Tisza magas vizének behatása folytán a Hármaskörös vízszínét is eddig még nem észlelt magasságra emelték. Az elöntés — kisebb gátszakadás következtében — lényegtelen volt. Az 1932. évi árvíz végig a Tiszán az 1919. évi árvízzel majdnem azonos* magassággal vonult le, és csak az alsó szakaszon okozott magasabb vízállást. Ennek az árvíznek magasságát az alsó szakaszon nem is annyira a Tisza, mint a Maros szabta meg, amelyen ez volt az eddig észlelt legmagasabb árvíz. A Maros tetőzése azonban előbb érkezett le a torkolathoz, mint a Tiszáé, és így Szegeden siettette a tetőzést. Korbély számításai szerint 33 cm-rel magasabb vízállás következett volna be, lia a Tisza és Maros árhullámai kedvezőtlenül találkoznak. Az 1947. évi téli árvíz az eddigiektől eltérő magasságot csak a tiszabecs—vásárosnaményi szakaszon okozott, míg Vásárosnamény alatt teljesen ellaposodott. Oka a Tisza országhatáron felüli vízgyűjtőterületén fekvő 1 méternél magasabb hótakarónak 1947. december hó végén 12 — 14 C°-os meleg időben való hirtelen elolvadása és záporszerű csapadékkal való levonulása volt. A hégyoldalakról lezúduló víz végigsöpörte