Vízügyi Közlemények, 1952 (34. évfolyam)
2. szám - VI. Szígyártó Zoltán: Városi csatornahálózatok esővízkiömlőinek méretezése
'264 Szígyártó Zoltán hogy ilyen módon a legtöményebb szennyeződés visszatartható legyen. A szokásos feltétel az itt alkalmazott ülepítőmedence tervezésénél az, hogy a 10 Q_ s. nagyságú vízhozam még mintegy 1/2 órát tartózkodjék benne. Rátérve elméletünk gyakorlati alkalmazására, megállapíthatjuk, hogya fentiekhez hasonló megfontolásokra ebben az esetben is szükség van. A (9) képlet szerint ugyanis az elő forduló legnagyobb (tehát a csatorna maximális vízszállításának megfelelő des vízhozamnak is csak (1—m)-szeresét lehetne közvetlenül a befogadóba beengedni, s így előfordulhat, hogy a bentmaradó vízhozam db = m des ^ 5 Q.Slesz. A gazdaságosság azonban tiltja, hogy esetleg több kilométer hosszú csatornaszakaszt és tisztítótelepet igen nagy mérettel építsünk meg csak azért, mert egy amúgyis ritkán előforduló rendkívüli vízhozam és nagy biztonsággal szerkesztett képlet nagyobb továbbvezetendő vízhozamot ad. Egyszóval reálisnak kell elfogadnunk a gyakorlatnak azt a megállapítását, hogy esővízkiömlőt nem célszerű a Q s z vízhozam benntartására kiépíteni. Az elmélet és gyakorlat összehangolásaként végeredményben megállapíthatjuk, hogy az esővízkiömlőt úgy kell megépíteni, hogy a db = 2 dix = md ' ! vízhozam még teljes egészében a tisztítótelep felé vezető csatornában maradjon. A CL' -t meghaladó vízhozam esetén a bentmaradó másodpercenkénti vízmennyiséget növelni kellene úgy, hogy az érkező vízhozamnak mindenkor épen m-szerese legyen. A bentmaradó vízhozam növelésének azonban érkező vízhozamnál meg kellene állnia, és ettől kezdve az esővízkiömló'nek bármilyen nagy érkező másodpercenkinti vízmennyiségből is csak 5 • dsz vízhozamot volna szabad a tisztítótelep felé továbbengednie. Az esővízkiömlő ilyen módon való kialakítása azonban rendkívül bonyolult és nehézkes, ámbár egyes külföldi városokban építettek olyan tehermentesítő oldalbukókat, amelyek az érkező vízhozam függvényében önműködően változtatták koronamagasságukat. Az ilyen és ehhez hasonló drága szerkezetek beépítésének azonban az oxigénháztartás számításának jelenlegi, erősen közelítő, módja mellett aligha van reális alapja. Éppen ezért célszerűbb a bentmaradó vízmennyiségnek az érkező vízhozam függvényében történő automatikus növelésétől eltekinteni. A méretezés alapjául ehelyett olyan állandó felső vízhozamhatárt kell megjelölnünk, amely alatt az esővízkiömlő az érkező másodpercenkénti vízmennyiséget teljes egészében továbbvezeti a tisztítótelep felé, míg az ennél nagyobb érkező vízhozamból csupán az előbb említett felső határnak megfelelő másodpercenkénti vízmennyiséget szállítja tovább, a felesleget pedig közvetlenül a befogadóba juttatja. Ez a felső határ az előzőekben közölt megfontolások szerint a száraz időjárásnak megfelelő átlagos tömény szennyvízhozam kétszerese és ötszöröse között van. Kérdés most már, hogy miképen választjuk meg pontosan e határértéket? A (10) képlet szerint az esővízkiömlőhöz érkező vízhozam növekedésével a bentmaradó, s a tisztítótelep felé továbbszállítandó vízhozamnak is növekednie
