Vízügyi Közlemények, 1952 (34. évfolyam)
2. szám - V. dr. Kessler Hubert: Karsztvizek feltárása
228 Kessler Huber t hiányos években azonban ennél lejjebb száll a karsztvízszint, és az egyébként bővizű forrás elapad. A gánti vízaknában 158 m körül ingadozik a vízszint. Az aránylag magas szint a lecsapolóvölgyek nagyobb távolságával és a dolomitban folyó víz nagyobb áramlási ellenállásával magyarázható.' A Vérteshez csatlakozó Bakony is óriási felületről táplálja a karsztvíztömeget. A hegység peremi törései mentén hatalmas források csapolják meg ezt a vizet. A bodajki, 146 m-es szinten fakadó források hozama átlag 200 liter/sec. Délebbre fakadnak a fehérvárcsurgói, iszkaszentgyörgyi, majd az ugyancsak 200 liter/sec hozamú csóri források, amelyek mind 10—14 C°-kal melegebbek az átlagos évi középhőmérsékletnél. A csapadékkal való összefüggésük kétségtelen. Csórtól Veszprém felé egyre emelkedik a karsztvízszint. Az inotai források 146 m-es, a péti források 150 m-es, az ösküi források 168 m-es, a kádártavi források 190 m-es, a Laczkó-források Veszprémnél pedig már 210 m-es szinten fakadnak. Különös, hogy a hegység legmagasabb részén, a dudari fennsík alatt fúrással megütött karsztvízszint 170 m-es magasságban van, holott az általános tapasztalat szerint mindig a legmagasabb, tehát legcsapadékosabb felszín alatt alakul ki a karsztvízszintben a legnagyobb feldomborodás. Itt tehát még behatóbb vizsgálatnak kell azt eldöntenie, hogy az előbb említett magas szintek nem jelzik-e valamely különálló, ú. n. sekélykarsztnak a szintjét? Pl. a 400 m magas Zircen is ismerünk egy igen bővizű karsztforrást, amely azonban nem jelzi a mélykarszt szintjét, hanem egy, a krétamészkövet triászrétegektől elzáró márgás- rétegnek köszönheti magas fakadási szintjét. Ajkán pl. a Jolán-aknában 234 m-en alakult ki a nyugalmi karsztvízszint. A Bakony pápai oldalán a karsztvíz a 185 m-es szinten igen bővizű — néha 1000 liter/sec hozamú — források alakjában jelenik meg (tapolcafői és attyai források). Ezt a magasságot a mélykarszt nyugalmi szintjéül fogadhatjuk el. Ezek a források is melegebbek az átlagos évi hőmérsékletnél. A Bakonyhoz délen csatlakozik a Balaton-felvidék karsztos része, melynek vizét a felsőőrsi, balatonkövesdi, arácsi és balatonfüredi bővizű karsztforrások 190—220 m A. f. magasságban csapolják meg. Ezeknek a forrásoknak magas fakadási szintjét a dolomit alá és elé települt vízzáró márgák és más képződmények befolyásolják. Ez viszont kihat a Bakony karsztvíznívójára, amely Veszprém környékén aránylag igen magas. A veszprémvidéki Bakony karsztvízszintjét tehát nem a Balaton, hanem az itteni karsztforrások küszöbszintje határozza meg. Délnyugat felé, felszíni karsztos összeköttetés nélkül következik a Keszthelyihegység. Bár a föld felett hiányzik, a mélyben bizonyára megvan az összeköttetés a Bakonnyal, amit a tapolcai Tavasbarlang langyos, karsztosjellegű vize is sejtet. Ez ugyan szarmatakorú mészkőből fakad, de eredete valószínűleg a mélyebben települt dolomitban van. A Keszthelyi-hegység nagy felületen nyeli és vezeti a csapadékot a mélykarsztba. Túlfolyásait a Keszthely és Balatongyörök közötti Balatonparton fakadó forrásoknál találjuk, a 105-—110 m-es szinten. Valószínűleg nagyobbrészt karsztvíz az ezen a szinten fakadó, postvulkanikus hatásoknak is kitett hatalmas Hévíz-forrás is. Azonos magasságban van az új hévízi vízművet ellátó mesterséges karsztvízfeltárás is. A Dunántúl déli részén már csak a Mecsek-hegységben találkozunk jelentősebb felszíni karszttal. A Mecsek-hegység és a benne tárolt víz azonban nem függ össze az előbb vázolt terület karsztvizével. A Mecsek kristályos alapkőzete valósággal körülfogja a rátelepedett karsztosodó mészkövet, és maga a mészkőhegység is eléggé tagolt, vízzáró rétegekkel bolygatott. A Mecsekben ezért nem beszélhetünk összefüggő karsztvíztömegről.
