Vízügyi Közlemények, 1952 (34. évfolyam)
2. szám - V. dr. Kessler Hubert: Karsztvizek feltárása
/1 karsztvíz feltárása 217 emeletes barlangokat (barlangrendszereket) terraszbarlangoknak nevezzük, mert szintjük egy-egy régi folyami terrasz szintjére mérvadó. De nemcsak a völgyek süllyedése, hanem egyes karsztrögök tektonikus hatásokra visszavezethető függőleges mozgása következtében is keletkezhettek egymással közlekedő emeletes barlangrendszerek. A geológiai harmadkorban, amikor a karsztosodó mészkőrögök erőteljesebb mozgása végbement, egyes rögök emelkedtek és süllyedtek. Süllyedéskor az egész barlangrendszer a benne lévő vízzel együtt nagyobb mélységbe került. Fúrásokkal sikerült már ilyen, többszázméter mélységbe süllyedt barlangrendszereket harántolni. Ezek okozzák a széntermelésünket annyira megnehezítő vízbetöréseket. A mélybe süllyedt karsztrögökben tárolt víz áramlása természetesen megszűnik és ezzel megszűnik a karsztosodás, üregképződés folyamata is. Sőt ellenkezőleg, a nyomás- és hőmérsékleti viszonyok változása folytán megindul a víz kalciumhidrokarbonáttartalmának kiválása. Ennek következtében a kisebb üregek, hézagok teljesen elkalcitosodnak, a nagyobbak falát pedig vastag kalcitkristályréteg vonja be. Ily módon eltömődési folyamat indul meg, amit számos fúrás is bizonyít. A felszínről a barlangjáratokba kerülő víz földalatti útjában általában nem szűrődik. E^ért tavaszi árvizek vagy nagy intenzitású esők után a barlangokba sok lebegő hordalékot tartalmazó víz kerül. Visszaduzzadások alkalmával a tágabb járatokban, tavakban a hordalék egy része leülepedik. Ily módon tekintélyes vastagságú agyaglerakódások keletkeznek, amelyek a mélyebben fekvő szakaszokat esetleg teljesen eltömhetik. Ezek az agyaggal kitöltött barlangjáratok veszélyeztethetik a mesterséges vízfeltárás sikerét. A fentebb tárgyaltakból tudjuk, hogy a nagy karszttömegekben egymással összefüggő járatok, hézagok, hasadékok vannak. Az ezekben lévő víz tehát közlekedik, azonos hidrosztatikus nyomás alatt áll. Ha a karsztvíztömeg abszolút nyugalomban lenne, vagyis a csapadékvíz nem szaporítaná és természetes vagy mesterséges megcsapolás nem csökkentené, tökéletesen sík karsztvízszint alakulhatna ki. A valóságban azonban ez a karsztvízszint nem vízszintes sík. A karsztvíztömeg ott kapja a legtöbb utánpótlást, ahol legtöbb a csapadék, tehát általában a legmagasabb hegyek alatt. A karsztvízszint itt feldomborodik. A hegység szélén, ahol a karsztvíz források alakjában nyíltan, vagy láposodás alakjában rejtve felszínre bukkan, a karsztvízszint elég hirtelen lesüllyed. A vízszint alakulásában erőteljesen közrejátszik még a karsztosodó kőzetek járatainak nagysága, keresztmetszete, ami a víz áramlási sebességét befolyásolja. Ott, ahol a karsztvíz tág_hasadékokban, nagyméretű bar lango kban áramlik, mint általában a mészkőben, hamar kiegyenlítődik a csapadékutánpőtlásos és a lec sa polóhelyek közötti vízszintkülönbség. Egészen "màs~a Trélyzêt" viszont szűk járatokban, hajszálrepedésekhen, pl- dolomitban, közlekedő víz esetében. Itt mindi g nagy a Ktf tOTibség a csapadékfelvevőhely és a lecsapolóhely környékének vízszintje k özött. Ezt igen szembetű n őe n. láthatju k~plT a "Bakony dolomitj ánál, ahol a csóri lorrásók a +122 m-es szinten fakadnak, de már Veszprém környékén a karsztvízszint a +200 m-es szinten alakult ki. Ezzel szemben a mészkőből felépített, nagykiterjedésű dorog-tatai területen, ahol a karsztvíz tág járatokban közlekedhet, nagyjából a + 130ч-140 m-es szint képviseli a karsztvíznívót. Itt meg kell még említenünk, hogy az összefüggő karsztvízszint még sokak által vitatott probléma. Az ellentétes vélemények azonban, megítélésünk szerint, a karsztvízszint fogalmának nem elég egyöntetű értelmezéséből erednek. Az egységes karsztvízszint ellenzői azt állítják, hogy ha létezne egy ilyen vízszint, akkor a karsztos kőzetben bárhol e szint alá fúrva, vizet kellene kapni, mint pl. a
