Vízügyi Közlemények, 1951 (33. évfolyam)
2. szám - III. Dr. Lászlóffy Woldemár: A bukógáttal való vízhozammérés
A vízsugár kuönb'Jző alakéi 83 a gáton átbukó vízhozam minden változása módosítja a lefolyási képet. Hangsúlyoznunk kell, hogy ugyanaz a vízhozam тгд akkor sem folyik le mindig azonos módon, ha a gát alatti vízszint minden esetben azonos. A vízsugár alakjának bizonyos megmaradási hajlama figyelhető meg, és így más-más az áramlási kép, amint a vízhozam növekedve vagy csökkenve éri el a kérdéses értékét, illetőleg a változás gyorsan vagy lassan megy végbe. Általános törvényszerűségeket még nem sikerült megállapítani. De a vízhozam, az átbukási magasság, а bukóéi és az alsó vízszint magassága alapján nem is mondhatjuk meg előre, hogy hogyan alakul a lefolyás, legalább azt kell tudnunk, milyen körülmények között szűnik meg képleteink érvényessége. Térmészetesen még érdekesabb kérdés, hogy meg lehet-e állapítani az átbukási tényező értékét a felsorolt sugáralakok esetére, és ha igen, mikor, milyen tényezővel kell számolnunk? Az átbukó vízsugár alakjának nagy változatossága már eleve arra mutat, hogy a felelet nem egyszerű. További nehézséget okoz, högy a kutatóknak a különböző sugáralakokra vonatkozó leírásai ellentmondók, és az elnevezésekben sem alakult ki egység. Végül egyes sugáralakok csupán átmenetiek, vagy csak kivételes esetekben tartósak, és mérésre nem alkalmasak. Egész általánosságban meg kell jegyeznünk, hogy a nyomott vízsugár több vizet emészt, mint a vele azonos átbukási magassága szabad sugár, noha a bukólemeztől kisebb távolságban éri el a feneket, mint az utóbbi. Első pillanatra azt vélnők, hogy az a sugár emészt több vizet, amelyik messzebbre vetődik. A látszat azonban csal. , Ugyanez a megállapítás vonatkozik, mégpedig fokozott mértékben, a tapadó vízsugárra. Érdekesen igazolja ezt Bazin-пзк alábbi megfigyelése.' A 750 mm magas élesszélű bukólemezen fokozatosan növelte az átbukó hozamot. A nyomott vízsugár alatt mind magasabbra emelkedatt a vízszint (a ritkított levegővel kitöltött tér egyre csökkent), és a vízsugár lába fokozatosan közeledett a bukóhoz, míg h = 235 mm átbukási mjigi33Ígaál hozzátapadt. Ebben a pillanatban az átbukási magasság hirtelen 210 mm-re csökkent. A vízhozam csekély növekedése tehát jelentékeny vízszínsüllyedéssel járt együtt, ami csak az átbukási tényező hirtelen megnövekedésével magyarázható. A szabadon átbukó sugárra vonatkozó ra tényezőhöz képest ebben az esetben a nyomott vízsugár vízemésztésát CLZ Tfifiy —— 1,08 ra, a tapadó sugárét wi( = 1,28 m átbukási tényező jellemezte. A tapadó vízsugár fokozott vízemésztését jól mutatják Meyer és See kis átbukási magasságokra (h - 12—100 mm) vonatkozó kísSrletei, amelyeknek eredményei a 13.,ábrán láthatók. A 129 mérési adit zöme a szélső görbék közé esett, az eredmény vonal az átlagot jelzi. A tapadó vízsugárra vonatkozó mérési pontok (csak ezeket tüntettük fel külön), magasan a görbék fölött vannak, és mintegy 10%-kal nagyobb vizemssztoere utalnak. (Mivel az ábra függőleges tengelyén nem a valóságos, hanem a Francis-képlettel számított hozamtól való A '.)°/ 0 eltérés van felmérve, összehasonlítási alapul az abszcissza-tengely helyett a kiegyenlítő görbét kell tekintaniink). Bazin nem csekély fáradságot fordított a különböző vízsugíralakoknak megfelelő átbukási tényezők meghatározására. Ezeket m,-gyel, a szabadon átbukó sugár esetére vonatkozót m-mel jelölve, az m l[m hányados értékére adott képleteket, amelyekben az átbukási magasságon és a bukóélnek 1 Annales des Ponts et Chaussées, 1891., 2 e semestre, p. 146.