Vízügyi Közlemények, 1951 (33. évfolyam)
1. szám - I. A magyar Dunaszakasz szabályozásának kérdései
A Fels öduna 19 -magassága a legkisebb hajózási vízszin felett 100 cm. A sarkantyúk töve tehát a szűkítővonal mentén az inflexiótól a tetőpontig fokozatosan emelkedik. Ez a fokozatos emelkedés nem lineáris, hanem sinusvonalszerű. A megfigyelés azt mutatta, hogy a sodorvonalban mért mélységek a legkisebbek az átmeneti (inflexiós) pontokon és a legnagyobbak a kanyarulatok tetőponti szelvényeiben. Az átmeneti pontokon a legkisebb hajózási vízszin alatti mélységek sokszor az 1 m-t is alig érik el, a tetőpontí mélységek pedig általában 4—6 m között változnak. Mindezekre való tekintettel, a győri folyamszabályozási szolgálat a sodorvonal mélységét az inflexióban 3,0 m, a tetőponti szelvényben pedig 6,0 m-ben állapította meg ; U kettő között az átmenet ismét fokozatos, a mélység nem lineárisan, hanem sinusgörbe szerint változik (12—14. ábra). A fentiek szerint szerkesztett sarkantyúk a szabályozást az új módszer eredményeként lényegesen hatékonyabbá teszik, mert a medret erőteljesebben szűkítik össze. Egyszersmind jobban alkalmazkodnak a természetes medsralakulathoz is, mert a sarkantyúk koronájának hajlása az inflexióban a legenyhébb, a tetőponton a legmeredekebb ; a sarkantyúk töve az inflexióban a legalacsonyabb, a tetőponton a legmagasabb. A régiekhez viszonyítva, ezeknek a sarkantyúknak a teste már lényegesen nagyobb, s az elfajult keresztszelvénynek tetemes részét veszik el. 1936-tól kezdve a sarkantyúk ezzel a módszerrel épülnek, és az újítás több gázlószakasz rendezésénél és javításánál célszerűnek mutatkozott. 3. Építési anyag A párhuzamművek és sarkantyúk terméskőből épülnek. A terméskövet •a csehszlovák folyószabályozási szolgálat a dévényi gránitl ('»bányából, a győri magyar folyamszabályozó szolgálat pedig a dunántúli dunamenti kőbányákból szerzi be-(Dunaalmás, Süttő, Piszke, Szob, Dunabogdány). Ujabban егоз versenytársa a ternréskőpek a műkő. A dunai zátonyokon található, vagy a kotrások folytán kiemelt kavicsanyagból 100 kg/m 3 cement hozzákeverésével az építkezés helyszínének közelében hordozható nagyságú (20—30 kilogrammos) szabálytalan alakú műkődarabokat gyártanak, és azokat építik be a művekbe. A mellékágakban a terméskő azért kevésbbé alkalmas, mert a követ nehéz a dunaparti kőbányákból a munkahelyre szállítani. Ezért a mellékágakban a terméskőnek erős versenytársa a műkő és a rőzsehenger. Betonozáshoz alkalmas kavicsot rendszerint a mellékágakban is lehet találni, a cement odaszállítása pedig már nem okoz nagy nehézséget : akár teherautón vagy kocsin, akár csónakon gazdaságosan történhetik. A felsődunai mellékágakban mind a keresztgátak magjának, mind a partbiztosítások lábazatának építéséhez célszerűen alkalmazzák a kaviccsal töltött rőzsehengereket. Rozsét a munkahelyek közelében rendszerint elegendő mennyiségben lehet termelni, kavics pedig a mellékágakban is található. A rőzsehengerek 0,8—4,0 m átmérőjűek, hosszuk 8—10 m, esetleg több is. A kavics legyen durva, hogy a rőzse hézagain keresztül ne tudjon kihullani. Ezért célszerű megrostálni. A hengereket olyan mélyebb helyeken alkalmazzák, ahol lehetőleg állandóan víz alatt maradnak, mert így a rőzsevesszők nincsenek a lcorhadás veszélyének kitéve. Akár mellékágelzárás magjául, akár lábazati kőhányásnak használják a rőzsehengereket, 0,5—1 m vastag . 2*
