Vízügyi Közlemények, 1951 (33. évfolyam)
1. szám - I. A magyar Dunaszakasz szabályozásának kérdései
A Felsődutuu 15 vonalat sokszor nagyobb mértékben, hamarább vonják magukhoz és tovább tartják maguk mellett, semmint kellene. A sarkantyúk főszerepe a meder összeszorítása és csak másodsorban a víz terelése. Míg a homorú oldal szabályozási műve a párhuzammű, a sarkantyúkat a kanyarulat domború oldalán alkalmazzák. Az összeszorítás és a, víz terelése mellett rendeltetésük még a domború oldal feliszapolódásának elősegítése is. Több kilométer hosszú elfajult szakasz megjavítása céljából a sarkantyúkat a tervezett sodorvonalon osztják ki. A sarkantyúk egymásközti távolságát a sok változó hidraulikai tényező miatt (vízállás, vízszínesés, mélység, szélesség, sebesség, vízhozam, hordalék stb.) szabatosan meghatározni nem lehet. Ezt a távolságot minden folyóra, sőt egyes szakaszaikra is a tapasztalatból leszűrt gyakorlati adatok alapján kell megállapítani. A Dunára vonatkozóan erre a távolságra a fél mederszélesség (szabályozási szélesség) általában jól bevált. (Ez a távolság is csak megközelítő érték, mert a két inflexiós pont közötti távolság nem mindig egészszámú többszöröse a félmederszélességnek.) A Felsődunán a 300 m-es szabályozási szélességnek megfelelően a sarkantyúk közti kiosztási távolság 150 m. A sorozat első sarkantyúját az átmeneti ponton (inflexió) vesszük fel. A sarkantyúk nem merőlegesek a partokra, sem a sodorvonalra, hanem a partoktól felfelé hajlanak, hogy a vizet a sodorvonal felé tereljék. A sodorvonalra vont merőlegessel 15 fokos szöget zárnak be. (A folyószabályozásban ez a szög általában 15—30° között változik. Minthogy azonban a sarkantyúk főfeladata a meder keresztszelvényének csökkentése, a hajlásszög fontossága alárendeltebb jelentőségű.) Az így kiosztott sarkantyúk mintegy bordázatát adják annak a mederalakulatnak, amelyet a szabályozás folytán elérni kívánunk. A meder szűkítése, azösszeszorítás azzal a szelvényterülettel történik, amelyet a sarkantyú teste a meder szelvényéből elvesz. Az elérni kívánt ideális meder szelvény az inflexiós pontban olyan parabola, amelynek szélessége a szabályozási vízszinben (CID-víz) a mir említett szabályozási szélesség (Bős felett 300 m, Bős és Gönyü közt 380—420 m), mélysége pedig a legkisebb hajózási vízszín (CID-víz) alatt 3,0 m (8. ábra). A tetőponti keresztszelvény csak abban különbözött az inflexiós keresztszelvénytől, hogy nem szimmetrikus, hanem nyomott parabola, melynek tengelye a homorú parttól 50—80 m távolságban (У 4— 1/ 5 mederszélesség) van, mélysége azonban a sodorvonalon mérve itt is 3,0 m (9. ábra). A sarkantyúk koronája a szabályozási vonalon mind az inflexiós, mind a tetőponti szelvényekben 75 cm mélyen van a legkisebb hajózási vízszín alatt ; onnan pedig a parabola-ívhez húzqtt érintőnek megfelelően halad. A sarkantyúk koronavonala ennek folytán legmeredekebb az inflexiós, legkevésbbé nferedek a tetőponti szelvényben. A kettő között az átmenet fokozatos. Nem szokás a sarkantyú-sorozat valamennyi tervezett tagját megépíteni. Egy-egy sorozatból anyagmegtakarítás céljából csak két-három sarkantyú épül meg, éspedig rendszerint az 1., 3., és 5., vagy a 2., 4. és 6. számú, a többi megépítésére csak akkor kerül sor, ha szükségessége a továbbiak folyamán valóban felmerül. • A sarkantyúk keresztszelvényének méretei : 2 m koronaszélesség, a felső rézsű hajlása 1 : 1, az alsó rézsűé 3 : 1, anyaguk terméskő (10 ábra). A sarkantyúk építésénél a köveshajót beállítják a víz szálába, a sarkantyú helyére, s a követ a hajóból a vízbe szórva, mindenekelőtt a sarkantyú
