Vízügyi Közlemények, 1950 (32. évfolyam)

1-2. szám - II. Csehidi Géza: A vízrajzi szolgálat és kutatásügy a Szovjetunióban

.-I Szovjetunió vízrajzi szolgálata 71 1894-től a közlekedésügyi minisztérium keretébe tartozó Hajózási Igazgatóság folytatta egészen 1917-ig. Az „Európai Oroszország vizeinek vízszintingadozásaira vonatkozó adatok" c. évkönyvek kiadása 1881-ben indult meg, a tudományos munkákat pedig az „Oroszországi folyók leírása és hajózási viszonyaik javítása" című külön sorozatban és más kiadványokban jelentette meg a bizottság. Ezekből 74 kötet jelent meg. A vízrajz legkülönbözőbb tárgyköreivel foglalkozó kutatók közül megemlítendő D. D. Gnuszin, N. Sz. Leljavszkij és N. D. Tyapkin, akinek tollából 1901-ben jelent meg az első orosznyelvű vízmérési tankönyv („A vízsebességek és vízhozamok megállapítására szolgáló műszerek"). A közlekedésügyi minisztériumon kívül, a mezőgazdaság fejlődésével, a földművelésügyi minisztérium is egyre jobban belekapcsolódott a vizek tanulmányozásába és külön kutatók foglalkoztak a Pripeti-mocsarak lecsapolásának

; a déloroszországi és kaukázusi öntözések, a folyóvizek vegyi összetételének, stb. kérdéseivel. 1909-ben a mezőgazdasági főigazgatóság talajjavító osztálya a vízrajzi kutatás céljaira állandó szervezetet létesített önálló regionális hatáskörű vízmérési részlegekkel. Elsőnek Turkesztánban, majd a Kaukázusban hívták életre ezeket a vízmérési részlegeket és 1913-ban megalakult az európai Oroszország területére vonatkozó részleg, amelynek kezelésében 374 vízmérce volt. A részlegek működésükről évkönyveket adtak ki és ezekben nemcsak a vízállás-észleléseket találjuk meg. hanem adatokat közölnek a hordalékra, a vizek szennyeződésére, a meteorológiai viszonyokra is, sőt tartalmazzák a használt műszerek és az alkalmazott módszerek leírását is. Az 1916. évben a vízmércék száma kereken 1500 volt; 750 mércét a beihajózási igazgatóság, 500 mércét a földművelésügyi szervek, 250-et pedig különböző tudományos intézmények kezeltek. Amint az előadottakból kitűnik, az Októberi Forradalom előtt a vízrajzi szolgálat és a vízrajzi kutatásügy nem volt fontosságának megfelelően megszervezve. Hiányzott a tervszerűség. A vízrajzi tanulmányokkal foglalkozó szervek gyakran végeztek párhuzamos munkát, miközben egyes igen fontos munkaterületek figyelmen kívül maradtak. A Nagy Októberi Forradalom utáni időszak legfontosabb eseménye az Oroszországi Vízrajzi Intézet (Rosszijszkij Gidrologicseszkij Insztitut) 1919-ben történt megalakítása volt, amely nevét később Állami Vízrajzi Intézetre változtatta (Goszudarsztvennij Gidrologicseszkij Insztitut). Ennek a mai napig is szinte egyedülálló komplex tudományos intézménynek a munkaköre felöleli a vízügyi kutatás és a vízrajzi tudományok egész területét. Az intézet az egész Szovjetunióra kiterjedően megszabja a vízügyi kutatások irányvonalát és megállapítja a korszerű vízgazdálkodás megvalósítását célzó vizsgálódások munkamódszereit. Talán csak a prágai Masaryk Hidrológiai Intézet közelíti meg munkakörének arányaiban a szovjet intézet sokrétű munkásságát. Sem a nyugati államok, sem a mi vízrajzi szolgálatunk nem öleli fel a hidrológia összes problémáit olyan szerencsés egyesítésben, mint a szovjet intézet. A Vízrajzi Intézet megalakítása a Tudományos Akadémia kezdeményezésére történt. Működésének mindjárt legelején igen fontos feladat megoldása hárult reá. Az országos villamosítási terv, a GOELRO, hidrológiai munkálatait kellett az intézet fiatal munkaközösségének elvégeznie. Az új intézet által vizsgált tudományos