Vízügyi Közlemények, 1949 (31. évfolyam)

1-2. szám - III. Kertai Ede: A Tiszacsatornázás hidrológiai előmunkálatai

12 Kertai Ede 1. A kulminációs vízállásokra a tömegveszteség íigyelmen kívül hagyásával szerkesztett mércekapcsolati vonalak. Amikor két szomszédos szelvény összetartozó vízállásainak összefüggését szerkesztjük meg, koordináta rendszerbe rakjuk fel az összetartozó pontpárokat. Ezek a pontpárok jelenthetik tetőzés, vagy völgyelés összefüggését, de jelenthetik valamely hosszabb időn át változatlan szintű vízállásvonal egymásnak megfelelő pontjait is. Ha az így válogatás nélkül felrakott pontpárok halmazába a középértéknek megfelelő vonalat húzunk be, ez a vonal az összetartozó vízállások átlagos összefüggését fejezi ki. Erre nézve Mosonyi már idézett jelentésében (24. és 25. oldal) az alábbiakat mondja: „Az alacsonyabb vízállásoknál, amelyeknél a völgyelő hullámok előfordulása túlnyomóan nagyobb, tulajdonképpen a völgyelő vízállások összetartozását, míg ezzel szemben magasabb vízállásoknál a tetőző vízállások összefüggésének törvényszerűségeit fejezi ki a szóbanforgó súlyvonal .... így tehát az egymást követő vízmérceszelvényekben tetőző vízállások átlagos összefüggését ábrázoló vonal felső része közel a tetőző pontok, alsó része pedig közel a völgyelő pontok súlyvonalába esik, âZâZ cl görbe az elméleti „tetőző összefüggés" vonalának felső, és a „völgyelő összefüggés" vonalának alsó szakaszát egyesíti, középen átmenetet alkotva a tetőző és völgyelő pontok között. Amint egy árhullám levonulásakor a tetőzéshez tartozó vízhozam a medertározás következtében fogy (kulminációs tömegveszteség), úgy völgyelő hullám esetében a mélyponthoz tartozó vízhozam a mederből felszabaduló víztömeg révén megnövekszik." És később: „Ebből természetszerűleg az is következik, hogy egy folyó hosszabb, még hozzáfolyás nélküli szakaszán sem elégséges, a vízhozamot önmagában megadni, hanem azt valamely szelvényre kell vonatkoztetni." Ezekből a megállapításokból önként következik, hogy az „átlagos összetartozó vízállások" vonalai nem alkalmasak célunk megvalósítására, hogy t. i. állandó — illetőleg csupán a mellékfolyók betorkolásánál változó — vízhozamokat feltételezve, egy ismert vízhozamgörbéből kiindulva a mércekapcsolati vonalak felhasználásával más szelvényekre is vízhozamgörbéket határozzunk meg. Az átlagos összetartozó vízállások vonalai ugyanis definiciószerűleg a medertározás okozta kulminációs tömegváltozást is kifejezik. Ezért Salamin sokezer adat gondos áttanulmányozása során kiválogatta azokat az összetartozó vízállásokat, amelyek stacionárius lefolyást jellemeznek. A megfelelő pontok közé rajzolt súlyvonal az ú. n. „kulminációs tömegveszteség figyelmen kívül hagyásával szerkesztett mércekapcsolati vonalat" jelenti. Az ilyen mércekapcsolati vonalak már alkalmasak arra, hogy segítségükkel az egyik mérceszelvény ismert vizhozamgörbéja alapján a másik szelvény vízhozamgörbéjét meghatározzuk. 2. ábra. A tiszafüredi és a taskonyi vízmérce adataira a kulminációs tömegveszteség figyelmen kívül hagyásával szerkesztett mércekapcsolati vonal. Fig. 2. Lines of corresponding water levels plotted, disregarding the discharge losses caused by riverbed storage, between Tiszafüred and Taskony.