Vízügyi Közlemények, 1949 (31. évfolyam)

1-2. szám - VI. Szemle

114 Friedk in — Lászlójfy Előbb egy alapvető kísérletsorozattal megállapították, hogy hogyan változ­nék a kisminta medre, ha partjai nem lennének megkötve, ezért 10 árhullám levonu­lása után (35 óra) felvették a medret. Ezután visszaállították a kiindulási helyzetet­partvédő műveket építettek be a homorú partokon, (a szakasz hosszának mintegy 65%-án), és áttértek a tulajdonképpeni kísérletre. Ez ugyancsak 10 árhullám­ciklusra terjedt, és végeredményben a következőket adta: Amíg a biztosítás nélküli meder erősen rongálta a partjait és a kísérlet során mintegy 20%-kal növelte pályájának a hosszát (14/b és 15jb ábra), a rögzített meder változásai egészen jelentéktelenek voltak. A rögzített partú meder az előzőhöz képest — különösen a homorú partok mentén — lényegesen kimélyült, de mivel egyes éles kanyarulatokban, a szűk és mély szelvényben összeszorult a víz, a kisvíz szintje nem szállott le. Ennek folytán a gázlók mélysége növekedett (141c és 15/c ábra). Az éles kanyarulatokkal magyarázható, hogy a nagy víz szintje sem követte a meder kimélyülését, hanem megmaradt az eredeti magasságban. De ez is jelentős eredmény, mert a szabadon kóválygó, meg nem kötött mederben a kismintának mind az 5 mércéjén határozott vízszínemelkedés volt kimutatható. Egy másik kísérletben összefüggő partvédőművek helyett csupán a part egyes pontjait rögzítették sarkantyúkkal (bankheads). A meder általános vándorlá­sát ezek a művek is megakadályozták ugyan, de a szilárd pontoknál éles sa kok, mély kimosások keletkeztek, amelyek arra utalnak, hogy az ilyen partbiztosító művek nehezen lennének fenntarthatók. Az eredetileg nyugodt ívelésű sodor szeszé­16. ábra. A részleges szabályozás hatása a medevalakulátra. A felső felvétel 25 óra alatt kialakult laboratóriumi mederről készült a partok biztosítása előtt. Alul a partok biztosítása után további 175 órán át folytatott kísérlet eredménye látható. A legelső, nem rögzített, kanyarulat elfajulása a csatlakozó kanyarulatokra is kihat, a meder elhagyja a partvédőművet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom