Vízügyi Közlemények, 1949 (31. évfolyam)

1-2. szám - VI. Szemle

A Nílus völgy öntözései 103 Az összes öntözési lehetőség kihasználása esetén a Nílus mentén az alábbi feladatokat kell megoldani: a) További tározómedencék létesítését, amelyek 11 milliárd m

3 víz visszatartását oldják meg. Mint az előzőkből kiviláglik, a szükséglet a nyári hónapokban 19 milliárd m

3 „kedvező víi" és az eddig megépült összes gátak 8 milliárd m

3 víz tározására képesek. A hiány tehát 11 milliárd m

3, melyet új művek megépítése útján lehet megszüntetni. b) Lehetővé kell tenni továbbá, hogy 8 milliárd m

3 víz „tározható" legyen. Ezt a számadatot akkor kapjuk meg, ha a 19 milliárd m

3 szükségletből levonjuk a 11 milliárd m

3 rendelkezésre álló „tározható víz" mennyiségét. Az öntözővízhiány fedezése. A fentiekben ismertetett hiányok pótlása végett az öntözőmérnökök elsősorban a Fehér-Nílus víztartalékainak tanulmányozását tűzték ki feladatul, mert ez a folyó szolgáltatja jelenleg Egyiptom öntözővízszükségletének 35%-át. A FehérNílus vízgyűjtőterületén végzett részletes és alapos tanulmányok alapján jött létre a vízgyűjtőterületen lévő államok között az ú. n. ,,Nílusi egyezmény", amely Egyiptom számára engedélyt biztosít az összes vízforrás kihasználására. A Fehér-Nílus vízhozamának növelése érdekében két tervet készítettek. Az első szerint a Viktoria-tó vízszintjét tervezték leszállítani a Ripon vízeséseknél. A tó vízfelülete 75.000 km

2, közel akkora, mint Magyarország területe (93.000 km

2). A párolgási veszteség a Viktória-tóban ugyanis nagyobb mint a csapadékutánpótlás. Ha egy csatorna segítségével leszállítják a tó vízszintjét és ezáltal a vízfelületét 20%-kal csökkentik, a lefolyó vízmennyiséget jelentékenyen meg lehet növelni. Kellőszámú megfigyelési adat hiányában és egyéb természetű nehézségek miatt ennek a tervnek a kivitelével fel kellett hagyni, és e helyett az Albert-tó tározóképességét növelik duzzasztással. Az Albert-tavat meredek domboldalak veszik körül és így vízszintjének emelése nem idéz elő lényeges víztükör-nagyobbodást, vagyis csak kis mértékben növeli az elpárolgási veszteséget. Az árvíznek az Alberttóban történő visszatartása nagy előny, mert így csökkenni fog a mesterséges tározókban az iszaplerakodás. Az Albert-tóban történő tarozásnak csak akkor fogja Egyiptom hasznát látni, ha az itt tárolt vízmennyiség nem a „kedvező" periódusban folyik le Egyiptomba. Es ezzel megérkeztünk Egyiptom legnagyobb problémájához: az öntözővíznek a Sudd óriási mocsárvidékén való átvezetése kérdéséhez. A Sudd kiterjedése kereken 60.000 km

2, — azaz Magyarország jelenlegi területének 2/

3-ad része. A mocsár sűrű szövevénye a vízinövényeknek, különösen a papirusznak, amely 0,5 — 1 m vízmélységben fejlődik leginkább (5. ábra). A mocsárvidék tele van lagunákkal, amelyeket a vízfolyások sűrű hálózata köt össze. A FehérNílus rendkívül kanyargós mederrel tör utat a Suddon keresztül, és ezt a kanyargós medret a hajózás számára állandóan tisztán is kell tartani. Az évi közepes hozzáfolyás a Suddhoz 28,6 milliárd m

3, de csak 14,02 milliárd m

3 hagyja el a mocsárvilágot. A veszteség tehát 50%-os, a Sudd óriási szivacs módjára viselkedik. A Fehér-Nílus átfolyási időtartama a Suddon keresztül három és fél hónapig tart. Az elmúlt 30 év mérési eredményei alapján bebizonyosodott, hogy ha a Suddhoz való hozzáfolyást 28,6 milliárd m

3 fölé emelik, a kifolyó mennyiség akkor sem emelkedik meg lényegesen. Ennek a természeti jelenségnek megmagyarázása végett részletes vizsgálatokat folytattak. A Sudd geodéziai felvételénél csak légi fényképezésre szorítkozhattak a vízimérnökök. Párolgásmérést éveken át végeztek olymódon,