Vízügyi Közlemények, 1948 (30. évfolyam)

2. szám - II. Dr. Mosonyi Emil: Magyarország vizeiről

170 DB. MOSONYI EMIL figyelembevételével is, lényegesen nagyobb lehet a szakasz legkisebb elméleti teljesítményénél. Tehát 100%-nál nagyobb kihasználtság is könnyen adódhatik, ez pedig ellentétben van e fogalom értelmével. Egy folyószakasz vagy vízrendszer kihasználtsága csak akkor fejezhető ki szabatosan, ha mind a kiépített, mind az elméleti teljesítmény ugyanarra a vízhozamtartósságra vonatkozik. De még ebben az esetben is helyesebbnek tartom — különösképen pedig a minket érdeklő síkvidéki vízfolyások esetében — a termelhető és az elméleti munkamennyiségek viszonyát meghatározni ós ezzel jellemezni a műszaki hasznosítás, ill. kihasználtság mértékét. Ennek a megállapításnak jogosultságát majd a későbbiek során előadottak igazolni fogják. További figyelmet érdemlő adatokat tartalmaz a Viczián — Benedek-féle 1919. évi vízerőtérkép, amely a Kárpátmedence hegy- és dombvidéki területeinek elméleti vízerőkészletet tünteti fel. Ennek a kimutatásnak már nem a legkisebb vízhozam az alapja, hanem — mint a szerzői mondják, — ,,a kevés csapadékú év őszi átlagvízmennyiségének tározással biztosított 1,5 — 2,0-szerese, amely számos folyónál a leggyakrabban jelentkező vízállások vízmennyiségével közel egyenlő. Ez utóbbi az évi átlagos középvízállás vízmennyiségénél úgyszólván kivétel nélkül jóval kisebb". Noha ez a térkép már korszerűbb alapokon nyugszik, felhasználásra ma mégsem alkalmas, minthogy részleteredményeket nem közöl, a bennünket érdeklő síkföldi vízerőkészletet egyáltalán nem tartalmazza, a domb vidékiekből pedig csak kiragadott kedvezőbb lehetőségeket tüntet fel. Verebéig László „Tanulmány Csonka-Magyarország villamosításának tervszerű fejlesztésére" című 1935-ben megjelent munkájában Sajó Elemér adatait és táblázatait ismerteti, amelyek a Vízrajzi Intézet újabb méréseire és adatgyűjtésére támaszkodva már számottevő haladást jelentettek vízerőkészletünk feltárásában. Ez a kimutatás ugyanis figyelembeveszi síkföldi vízerőkincsünk jelentékeny részét. Mértékadó vízhozamnak az átlagév 8 hónapos, azaz 240 napos tartósságú vízhozamát veszi. Egyes folyókra ezt a vízhozamértéket közvetlen mérésekkel állapították meg, míg másokra a Viczián-féle kisvízhozamokat növelték a vizsgált folyóknál kiadódott arányoknak megfelelően. A kimutatott teljesítmények nem elméleti értékek, mert számításuk 10% esésveszteség és 83% turbinahatásfok figyelembevételével (mint 10 qli szorzat, lóerőkben kifejezve) történt. Tehát a Verebély —Sajó-féle kimutatás nem elméleti vízerőkészletet tartalmaz, hanem olyan mennyiségeket, amelyek az elméleti és a műszakilag hasznosítható értékek között helyezkednek el. (A 10%-os és 17%-os veszteségek ugyanis távolról sem fedik a műszaki hasznosítás veszteségeit, különöskópen akkor, ha síkföldi, rendszerint időszakosan működő folyami duzzasztóműhöz telepített erőművekről van szó.) Miként az előzőek, ez az összeállítás sem teljes kataszter, hanem lényegében a Vízrajzi Intézet által kedvezőbbnek ítélt folyószakaszok „kihasználható átlagos" vízerejének kimutatása. Figyelemreméltó azonban, hogy a teljesítményeken kívül a termelhető évi energiamennyiségeket is tartalmazza. A 16 figyelembevett folyószakaszra 178.000 LE hasznosítható átlagos teljesítményt és évi 925 millió kWó energiát mutat ki. Trümmer Árpádnak és dr. Lászlóffy Woldvmárnak áz 1936. évi Energia-Világkonferenciára küldött tanulmánya röviden foglalkozik a vízerőkérdéssel, csupán megemlítve a legkedvezőbb lehetőségeket. Dr. Lászlóffy Woldemár 1937. évi cikke az általa legkedvezőbbnek vélt 10 hazai vízerőlehetőséget — az Energia-Világkonferencia megállapodásainak megfelelően, — a kW-ban kifejezett teljesítménynek közepes, továbbá 50%-os és 95%-os tartósságú értékével jellemzi. Benedek Pál 1942-ben közreadott tanulmánya a Kárpátmedencének csak a hegyvidéki területeire vonatkozólag közöl — különben igen értékes — adatokat. A mai országterület vízerőkészletének feltárása tekintetében ez a munka nem nyújt támpontot. A fenti történeti visszapillantás során célzatosan kerültem az idézett tanulmányokban felsorolt számadatok közlését, mert az ország területre vonatkozó teljes vízerőkataszter még nem készült, az egyes szerzők pedig a kiragadott és kedvezőbbnek ítélt lehetőségeket igen különbözőképen értékelik. A kimutatott, sok esetben erősen eltérő számértékeket összehasonlítani nemcsak a különböző vízrajzi feltételek miatt nem lehet, hanem azért sem, mert általában mindegyik elgondolás különbözik a másiktól a szerint, hogy a kiragadott szakaszt, vagy a feltételezett duzzasztást mekkorára veszi. A lehetőségeket még számtalan módon lehetne variálni, ami helytálló számítási eredményekre vezetne, de