Vízügyi Közlemények, 1946 (28. évfolyam)
1-4. szám - VII. Szakirodalom
SZAKIRODALOM 57 tok Marseille ben, Le Havreb an, Bordeauxbaa, Dunkerque ben, Nantesban egyaránt, — a kisebb kikötőket nem is említve. A felszabaduláskor 143 km partfalból 85 km volt használhatatlan, a tárházak 1-5 millió m 2 rakodófelületéből 1 millió. A kikötők és berendezéseik pusztulása folytán a szónkirakás tonnánkinti költsége a háború előttinek 10—24-szeresére emelkedett úgy, hogy a nemzetgazdaság ebből eredő évi terhét mintegy 5 milliárd frankra becsülik. A kikötők 6 évre tervezett újjáépítése 60 milliárdos tőkeszükségletével tehát végeredményben tekintélyes megtakarítást jelent. A víziutak 9600 km-es hálózatából a felszabaduláskor 8200 volt használhatatlan. 1165 közúti, vasúti és csatornahíd, 233 zsilip, 43 duzzasztómű és 90 egyéb műtárgy romjai akadályozták a forgalmat, jx>dig az 1940. évi rombolások nyomait — 38 hajózási akadály kivételével — már eltüntették volt. 1945 április 1-éig a fentemlített 1531 felrobbantott műtárgy közül 1120-nak a romjai már el voltak távolítva. A legfontosabb összeköttetéseket tehát helyreállították, de a nagyarányú víziútfejlesztési munkaterv (a hajózómélység növelése, a zsilipek villamosítása, stb.) még megvalósításra vár. Magyar szempontból mindenesetre figyelemreméltó, hogy milyen nagy súlyt vetnek a francia újjáépítés terveiben a tömegárú-szállítás költségeinek leszorítását célzó munkálatokra, amelyekkel mintegy megalapozzák a további munkálatokat. Egy másik, bennünket közelről érdeklő munkaterület a kultúrmérnöki, mert gazdasági szerkezet tekintetében Franciaország, éppúgy, mint hazánk is, alapjaiban mezőgazdasági jellegű állam. (Az utolsó békeévek 20 milliárd franknyi ipari termelésével a mezőgazdaság 35 milliárd franknyi hozadéka állott szemben.) A francia kultúrmérnöki szolgálat (génie rural) a mezőgazdaság egész terülotét felöleli a tagosítástól a talajjavításon ós öntözésen át a községvillamosításig, az alsórendű úthálózat építését, a mezőgazdaság építészeti föladatait (tárházak, hűtőházak, vágóhidak stb.) és az ivóvízellátást is ideértve. Franciaország az első világháború tanulságait levonva, már 1918-ban újjászervezte a kultúrmérnöki szolgálatot és igen jelentős állami támogatásban részesítette a községfejlesztést. Az állami támogatások együttes összege az 1903—14 közti 75 millió frank évi átlagról 1920/29 közt 410-re, a következő évtizedben pedig 1000 millióra emelkedett, és jellemző, hogy 1940/45 közt is évi 500 millió frank volt. A franciák a hazai őstermelés jelentőségének tudatában egyrészt mindent el akarnak követni a mozőgazdaság technikai felkészültségének fejlesztése érdekében, másrészt meg akarják javítani a falusi életlehetőségeket, hogy a vidéki munkaerőnek a városba özönlését megelőzzék, ill. mérsékeljék. Ezért hatalmas összeget, 331 milliárd frankot irányoztak elő a mezőgazdaság újjáépítésére, a következő részletezés szerint: 1. Tagosítás 5 milliárd frank 2. Gazdasági utak 42 ,, 3. Talajjavítás (leosapolás, öntözés stb.) 19 ,, 4. Falusi lakóházak 100 ,, 5. Gazdasági és üzemi épületek 100 ,, 6. Villamosítás , 15 ,, 7. Ivóvízellátás 25 ,, 8. Gépesítés 15 9. Mezőgazdasági ipar (szövetkezetek üzemi felszerelése, vágóhidak, hűtőházak, stb.) 10 ,, Összesen 331 milliárd frank Érdekes ezeknek az óriási tételeknek a megokolása. A tagosítás 500 fr/ha költségéhez 80—90%-kal járul hozzá az állam, mert a haszontöbblct évi 1000 fr/ha-ra becsülhető. Az útépítés jelentőségét nem is emelik külön ki, minden négyzetkilométerre 1 km gazdasági utat irányoznak elő. Éppígy nem tagolják részletesen a vízrendezési és vízhasznosítást munkákat, amelyeknek rendkívüli jövedelmezősége közismert. A gazdasági épületek létesítését 1940-től 50%-ig terjedő hozzájárulással támogatta az állam és 1945-ig 3 milliárd frank értékű 50.000 építkezésro 828 milliót utalt ki. Új beruházási tervük keretében nem a 30.000 teljesen elpusztult és 130.000 megrongálódott épület újjáépítését, hanem az elmaradt karbantartás és a szükséges korszerűsítés miatt az ország 4 millió mezőgazdasági üzeméből 3 millióban összesen 200 milliárd franknyi