Vízügyi Közlemények, 1945 (27. évfolyam)

1-4. szám - III. Molnár Endre: A debreceni kultúrmérnöki hivatal szerepe a debreceni kormány mellett

A DEBRECENI KULTÚRMÉRNÖKI HIVATAL SZEREPE A DEBRECENI KORMÁNY MELLETT Irta: MOLNÁR ENDRE. D. С. 354-83 (439) : 626/627 Az 1940—42. évi magas talaj vízállás 1944 nyarán szűnőben volt. Az érdekeltek azonban még élénken emlékeztek a balvizek kártételeire és állandóan sürgették a megkezdett vízimunkálatok mielőbbi befejezését. A vízügyi szolgálat a fokozódó háborús nehézségek ellenére hiánytalanul működött és így a debreceni kultúrmérnöki hivatal is teljes erővel dolgozott. A munka szempontjából az első zavaró körülmények Budapest áprilisi, majd júniusban magának Debrecen városának bombázásakor mutatkoztak. Debrecenben komoly óvóhelyek, 1—2 üzemet kivéve, nem voltak és a június 2-i bombázás megmutatta, hogy a pinceóvóhelyek alig nyújtanak védelmet. Ebben az időben tehát az állandó légiveszély és a naponkint ismétlődő szirénázás miatt, komoly belső munkáról már alig lehetett szó. A külső munkálatok azonban még változatlanul folytak. A helyzet 1944 nyarán állandóan súlyosbodott. Augusztus végén a hivatal kis létszámmal i így an, de még mindig végeztetett kiviteli munkákat. Most is látom, amint augusztus végén Hajdusámson határában lecsapolási munkát ellenőriztem és a beregszászi főközlekedési úton motoros magyar tüzérség vonult végzete, Nagyvárad felé. Az események fejlődését világosan, s így munkánkat olyannak láttam, mint mikor a fej nélkül maradt test utolsókat vonaglik. Szeptember elején nagy légi támadások érték Debrecent. Az ágyúdörgés mindinkább közeledett. Ekkor már а külső munkáink is megszűntek. A hivatal irat- és tervtárát, nempenészedő értékeivel együtt a pincében helyeztük el. Szeptember közepén érkezett meg hivatalunkhoz a kiürítési rendelet; Költözzünk azonnal Miskolcra. A hivatal szempontjából ez volt az utolsó lényeges központi intézkedés. Azt mondhatnám, ettőlfogva a központi irányítás megszűnt. Tiszántúlon a propaganda hatására a menekülés láza lett úrrá a nélkül, hogy a menekülést elrendelők, vagy maguk a menekülők is tudták volna, hogy hová menekülnek. A kiürítési rendelet alapján és a megismétlődő bombázások miatt a hivatal irat- és tervtárának legértékesebb részét a műszerek nagyobbrészével együtt ládákba csomagoltuk és Tiszalucra, az Alsószabolcsi Tiszai Ármentesítő Társulat székházába szállítottuk. Reméltük, hogy ott nagyobb biztonságban lesz, mint a légitámadásoknak kitett Debrecenben. A hivatal alkalmazottainak létszáma katonai behívások és kirendelések következtében szeptember végén már csak 2 mérnökből, 1 műszaki tisztből, 1 irodai munkaerőből, 3 vízmesterből és az altisztből állott. Egyrészük a kiürítési rendelet alapján október elején elhagyta Debrecent. Csak két öregebb vízmester és a hivatal altisztje maradt vissza. Miskolcra október 9-én érkeztem. Rajtam kívül ideérkezett 1 irodai munkaerő és 1 vízmester is, akik azonban november elején továbbmentek. November folyamán Miskolc ós Sajószentpéter között naponta láttam, mondhatnám átéltem a menekülés minden borzalmát. Az eső állandóan szakadt. Az otthonukat elhagyott családok autón, szekéren, gyalog meneteltek nyugat felé. Az országúton — a katonai alakulato-