Vízügyi Közlemények, 1944 (26. évfolyam)
1-4. szám - II. Dr. Bogárdi János: A lefolyási tényező és a levezetendő belvízmennyiség
8 DK . BOGÁRDI JÁNOS ból nagyobb vízmennyiség folyik le, mint az ugyanakkora, de hosszabbidejű esőből. A csapadék hevessége és az esőzés ideje alatti változása is számít, mert a csapadék magasságával, időtartamával, hevességével és a hevesség változásával mind a párolgás, mind pedig a talajba elszivárgó vízmennyiség megváltozik. A fajlagos vízszállítás meghatározásához tehát a csapadékadatokat oly módon kell felhasználni, hogy az említett körülmények hatása érvényre juthasson. A fajlagos vízszállítás kiszámításához kezdetben évi, negyedévi, vagy téli átlagos, csapadékmagasságokat, illetőleg gyakorisági táblázatokat használtak. A csapadék hullásának törvényszerűségeit azonban sem a csapadékmagasságok átlaga, sem pedig az esőzések gyakorisága nem jellemzi. Mégis, a számításoknál a rendelkezésre álló adatokhoz kellett alkalmazkodni. A hibák legnagyobb részét tehát az észlelési adatok elégtelensége okozta, nem pedig az összefüggések fel nem ismerése, vagy éppen téves értelmezése. Ezt legékesebben a magyar Korbély József munkássága igazolja. Korbély ugyanis az esők időtartama és a csapadékmagasság közti összefüggést már annak idején a ma is használatos határozott alakban fejezte ki. A fajlagos vízszállítás meghatározásánál a vízgyűjtőterület nagysága sem közömbös. Tanulmányom célját tekintve, a kiválasztott, általában 5000 ha-nál nagyobb vízgyűjtőterületekre kell a csapadéktörvényszerűségeket meghatároznunk. A kisebb területekre vonatkozó különleges összefüggések tárgyalását ezért elhagyom. A továbbiakban látni fogjuk, hogy minden kiválasztott vízgyűjtőterületre különkülön átlagképzéssel határozzuk meg a csapadék magassága és időtartama közti összefüggést. Ezért a vízgyűjtőterület nagyságát nem kell külön számításba venni. A csapadék hevessége és ennek térbeli változása is befolyásolja a fajlagos vízszállítás értékét. A hevesség térbeli változását az átlagokkal való számítás közelítőleg kiegyenlíti. Időbeli változását azonban már figyelembe kellene venni. Sajnálatos tény, hogy legtöbb csapadékmérő állomásunknál adatok hiányában ez nem lehetséges. Mielőtt a csapadéktörvényszerűségek részletes tárgyalásába kezdenénk, soroljuk fel röviden a reájuk vonatkozó vizsgálatok történeti fejlődését. Az osztrák Iszkcwski 2 a csapadékviszonyokat az évi csapadékmagassággal fejezte ki, f's ebből számította a lefolyó vízmennyiségeket is. A fajlagos vízszállítás fogalmát még nem használja. Az évi csapadékmagasságból az évi közepes árvíz mennyiségét számította ki. Bogdánfy 3 Iszkowskihoz hasonlóan a csapadék évi összegét veszi alapul. A legnagyobb árvíz mennyiségét a vízgyűjtőterület magassági viszonyai szerint adta meg. Az árvíz mennyiségét a vízgyűjtőterület nagysága szerint is változtatta. A vízgyűjtőterületet 6000 km'-ig vette figyelembe. A csapadéktörvényszerűségek felhasználásának első nyoma a svájci Lauterburg és az osztrák Pascher tanulmányaiban mutatkozik. Lauterburg 4 az évi csapadékösszeg helyett egyórás, továbbá egy- és négynapos tényleges csapadékmagasságokkal számol. Tapasztalati adatok alapján legnagyobb értéküket is megadja, így Svájcra vonatkozóan megállapítja, hogy a legnagyobb egyórás zápor magassága 126 mm, egynapos esőzés esetén pedig 250 mm lehet a legnagyobb csapadékmagasság. A négynapos esőzést Svájcra Lauterburg napi 60 mm, vagyis összesen 200 mm csapadékmagassággal veszi figyelembe. A számításba vehető csapadékmagasságok azonban a vízgyűjtőterület nagyságával is változnak. Nyilvánvaló ugyanis, hogy például a 126 mm-es egyórás zápor csak kis területet » Kenessey B. : AZ ÁRVIZEK SZÁMÍTÁSA CSAPADÉKBÓL. — Vízügyi Közlemények, X. évf., 1928., 2. szám. 3 Bogdánfy Ö. : A TERMÉSZETES VÍZFOLYÁSOK HIDRAULIKÁJA. — II. kötet, 35. oldal. — Budapest, 1906. 4 Lásd a 2. jegyzetet.
