Vízügyi Közlemények, 1944 (26. évfolyam)

1-4. szám - II. Dr. Bogárdi János: A lefolyási tényező és a levezetendő belvízmennyiség

A LEFOLYÁSI TÉNYEZŐ ÉS A LEVEZETENDŐ BEL V1ZMENN YISÉG. * írta: dr. techn. BOGÁRDI JÁNOS. A népesség szaporodása, valamint az életigények fokozódása a mezőgazdasági termeléssel szemben mindinkább növekvő kívánalmakat támaszt. Az ármentesítések és lecsapolások végrehajtása nagykiterjedésű területeknek a termelésbe való bevonásával biztosította ugyan eleinte mezőgazdaságunk megkívánt fejlődésének alapfeltételeit, de az árvédelmi töltések által lefolyásukban meggátolt bel- és külvíztömegek a mentesített területek művelését erősen korlátozták. így került sor a természetes mélyedések és erek helyén a töltésekben elhelyezett zsilipek építésére, majd az összegyülemlő vizek gyorsabb levezetését elősegítő csatornák létesítésére. Ez volt belvízrendezésünk kezdeti állapota. A csatornákban összegyűlő vizek a zsilipeken át szabad lefolyással jutottak a folyómederbe, s ezért a befogadó magas vízállása idején a vízlevezetés szünetelt. E miatt jelentős károsodás érte a mezőgazdaságot, mert a visszatartott belvizek most már megművelt területeket öntöttek el. Fel kellett tehát adni a J,szabad lefolyás" olcsó és kényelmes elvét, és a belvizek levezetését a befogadó magas vízállásai esetére is biztosítani kellett. így épültek a belvízi átemelő szivattyúk, és ezzel rendszeres belvízlevezetésünk vette kezdetét. Az ezután következő fejlődés a belvízi csatornahálózat fejlesztésében és újabb szivattyútelepek építésében mutatkozott. A rendszeres belvízlevezetés már méretezési feladatokat is jelentett, vagyis a helyes csatornaméretek és szivattyúteljesítmények meghatározását is szükségessé tette, sőt csakhamar kitűnt, hogy a belvízrendezés hatásossága is legnagyobbrészt ezeknek a megoldásán fordul. A méretezések alapja a levezetendő vízmennyiség, amelynek megállapítása megfelelő hazai adatok hiányában nagyon bizonytalan volt. Ennek hátránya azonban még alig volt érezhető, mert akkoriban a mezőgazdaság kevésbbé volt érzékeny a hosszabb idejű elárasztásokkal szemben, mint mai belterjesebb állapotában, és így a kisebbméretű csatornák és átemelőszivattyúk is kielégíthették a kívánalmakat. A fajlagos vízmennyiség megállapításánál külföldi, tehát hazai viszonyainktól eltérő körülményekre megállapított tanulmányok szolgáltak kiindulási alapul. További hátrányt jelentett, hogy az akkori meteorológiai adatok alapján a csapadékviszonyok törvényszerűségeinek szabatos megállapítása még nem volt lehetséges. Végül a későbbiek során helytelennek bizonyult az is, hogy egyes vidékekre megállapított adatokat más területek belvízrendezésénél is felhasználtak. Noha az első világháború után belvízmentesítésünk teljesítőképességének fokozása nagyon is időszerű volt már, a bekövetkezett általános gazdasági válságon kívül a csapadékszegény évek sorozata sem kedvezett a kérdés megoldásának. Maradt tehát minden a régiben, miközben a fokozódó népsűrűség mind nagyobb igényeket támasztott a mezőgazdasággal szemben. (A km

2-enkinti népsűrűség 1850-ben 40-8, 1900-ban 57-6, 1920-ban 86-5 és 1930-ban már 93 lélek volt.) 1937-nek, és vele a csapadékbő évek sorának kellett * A földművelésügyi minisztérium ösztöndíjával támogatott tanulmány (9090/1943. Ein. főo.-l/a. szám).