Vízügyi Közlemények, 1944 (26. évfolyam)

1-4. szám - II. Dr. Bogárdi János: A lefolyási tényező és a levezetendő belvízmennyiség

A LEFOLYÁS! TÉNYEZŐ 45 ugyanis árvízmennyiségük legnagyobb hányadát előzőleg lehullott csapadékból (hóolvadás, talajvíz) és forrásvizekből kapják. Kis vízgyűjtőterület esetében, belvízi csatornáknál, az árvízmennyiség javarészt a csapadék felszínen lefolyó részéből származik. Szélső esetben a legnagyobb árvízmennyiség egyenlő a fajlagos vízszállítással, vagyis a csatorna teljes vízmennyisége felszíni lefolyásból adódik. Ebben az esetben a csatorna méretezése jogosan történik a fajlagos vízszállítás alapján. Ha azonban forrás- és fakadóvizek, talajvizek stb. jelentős mértékben növelhetik a fajlagos vízszállítást, az ezek hozzáadásával kiadódó vízmennyiségekre kell a csatornahálózatot méretezni. A fajlagos vízszállítás meghatározásánál feltételezzük, hogy a legnagyobb vízlefolyás a mértékadó lefolyási tényező érvényesülésekor és a mértékadó csapadék hullásakor jelentkezik. Vagyis számításunkhoz a vízlefolyás szempontjából legveszélyesebb csapadéksorozatot vesszük alapul. Ennek meghatározását az 1. fejezetben már bemutattam. Ismerjük tehát a legveszélyesebb csapadékot, mégpedig minden időtartamhoz a megfelelő csapadékmagasságokat (vagyis a csapadéksorozatot kifejező klimatikus valószínűségi függvényt) és a legnagyobb lefolyási tényézőt. Ezekből kell a fajlagos vízszállítást kiszámítani. Ha a legveszélyesebb T (nap) időtartamú csapadék magassága h (mm), akkor T idő alatt F vízgyűjtőterületre h F vízmennyiség hullik, amelyből a legnagyobb lefolyási tényező esetén ah F víztömeg folyik le összesen. Egyszerű volna a feladatunk, ha az esőzés T időtartamán belül egyenletesen történnék a vízlefolyás. Ebben az esetben keresett maximum, vagyis a fajlagos vízszállítás értéke a ^

^ lenne. Könnyű azonban belátni, hogy a vízlefolyás nem lehet egyenletes. Az esőzés kezdete után közvetlenül csak a közelből juthat a lefolyó csapadékvíz az észlelési helyhez. A vízgyűjtőterület távolabbi pontjairól csak bizonyos idő után érkezhetik a lefolyó víz a mérés helyéhez. Az esőzés kezdetétől számítva tehát a vízlefolyás eleinte folytonosan növekszik. Az esőzés végén, illetőleg az esőzés megszűnése után bizonyos idő múlva a vízlefolyás fokozatosan csökkenik, majd a vízlefolyás teljesen megszűnik. Nyilvánvaló, hogy a növekedés és csökkenés között a vízlefolyásnak maximuma is lesz, amely rövidebb-hosszabb ideig fog érvényesülni. A fajlagos vízszállítás ezzel a határértékkel egyenlő. Az esőzés kezdete és a vízlefolyás teljes befejeződése közti időre kellene tehát a vízlefolyás változását meghatározni. Ennek a függvénynek a meghatározására már számos kísérlet történt. A kutatások eredménye több, különböző meggondolás alapján levezetett összefüggés. Vizsgáljuk meg ezek közül az ismertebb eljárásokat. Iszkowski

2

9 az évi csapadékmagasságból az évi közepes vízmennyiséget, valamint a legnagyobb árvízmennyiséget számította ki. На 1ц az évi csapadék mm-ben és a^ az évi átlagos lefolyási tényező, az évi közepes vízmennyiség Ii (т

а1вес . km

2) = —

i 1 31.536 A legnagyobb árvízmennyiség Iszkowski szerint С m h( Чтах (m

3

/вес . km*) = , 1000 ahol С árvízi tényező a vízgyűjtőterület sajátságaitól, m pedig ugyanannak nagyságától függ. Iszkowski összefüggéseiből a fajlagos vízszállítást nem lehet megbízhatóan kiszámítani. Bogdánfy Ödön

8

0 feltételezi, hogy az árvizet előidéző csapadék hevessége a vízgyűjtő magassági fekvésével arányos. Szerinte kis vízgyűjtőterületről viszonylag több víz folyik le, 2

9 Lásd a 2. jegyzetet. 8

0 Lásd a 3. jegyzetet.