Vízügyi Közlemények, 1944 (26. évfolyam)
1-4. szám - II. Dr. Bogárdi János: A lefolyási tényező és a levezetendő belvízmennyiség
36 DK . BOGÁRDI JÁNOS lám kezdetén és végén mutatkozó vízmennyiségeket összekötő a—6 egyenessel körülzárt terület kétségen kívül a csapadékból lefolyt vízmennyiség egy részét ábrázolja. Az is nyilvánvaló, hogy a ténylegesen lefolyt vízmennyiség ennél nagyobb. Ha csapadék nem esett volna, a vízmennyiség a értékről folytonos, felülről homorú görbe szerint csökkent volna, éspedig a zérus vízmennyiséghez képest végérintősen. Ez azt bizonyítja, hogy az а—с apadási görbével és a—b egyenessel határolt területrész is a csapadékból lefolyt vízmennyiséghez tartozik. Az árhullám végén, ha a vizsgált eső után a vízgyűjtőterületre újabb csapadék nem hullik, a vízmennyiség b értékről a—c-vel azonos b—d görbe szerint csökken. Ha a vizsgált csapadék nem hullott volna le, az árhullám végének megfelelő időpontban a vízmennyiség b helyett csak с nagyságú lett volna, vagyis b—c—d területrész is a kérdéses csapadékból lefolyt vízmennyiséghez tartozik. Viszont az eddigiek alapján feltehetjük, hogy I terület egyenlő II területtel, és így végeredményben ha a csatorna állandó vízmennyisége zérus, a csapadékból lefolyt vízmennyiséget a víztömegvonalnak az árhullám kezdeténél és végénél húzott függőlegesekkel, valamint az időtengellyel bezárt része ábrázolja. A ,,B" változatnál a csatornát talaj- és forrásvíz is táplálja. A talaj- és forrásvízből származó vízmennyiséget megközelítéssel legtöbbször a csatorna legkisebb hozamával azonosnak vehetjük fel. Ha azonban feltehető, hogy ez a vízmennyiség évszakonkint, vagy a régebben lehullott csapadék mennyisége szerint lényeges változásokat szenved, esetenkint külön mérésekkel kell megállapítanunk. Ennek a mederbe beszivárgó víz meny nyiségnek a nagysága és változásai a fajlagos vízszállítás szempontjából kétségtelenül nagyobb figyelmet érdemelnének, a kérdés részletesebb tárgyalása azonban mostani feladatunkon kívül esik. Tegyük fel tehát, hogy a csatornát tápláló állandó vízmennyiséget valamiképen már meghatároztuk. Ebben az esetben a vízmennyiség az árhullám kezdetén а, эл. árhullám végén pedig b értékről ugyancsak folytonos, felülről homorú görbe szerint fog csökkenni, azonban a görbék végérintője az állandó vízmennyiség vonala lesz. Itt is nyilvánvaló, hogy I és II területek azonosak, és így végeredményben ha a csatorna állandó vízmennyiséget is szállít, a csapadékból lefolyt vízmennyiséget a víztömegvonalnak az árhullám kezdeténél és végénél húzott függőlegesekkel, valamint az állandó vízmennyiség vonalával bezárt része ábrázolja. * * * Az ismertetett eljárással ezideig a Nádor-csatorna sárszentmihályi és a Zagyva-folyó jászteleki vízmércéjéhez tartozó vízgyűjtőterületre, valamint a Pestvármegyei Dunavölgy Lecsapoló és Öntöző Társulat területére határoztuk meg a lefolyási tényezőket. A pestvármegyei társulatnál négy különböző vízmérceszelvényre, mégpedig а XXX. sz. mellékcsatorna vincetéri, valamint a főcsatorna vincetéri, fülöpszállási és akasztói mércéjéhez tartozó vízgyűjtőterületre végeztük el a számításokat. A Nádor-csatorna s á r s z e n t m i h á 1 y i vízmércéjéhez tartozó vízgyűjtőterület nagysága 1448 km 2. A vízgyűjtőterület egy része a Bakony nyúlványa a Gaja és a Séd-patak között, másik része pedig a patakvölgyekhez kétoldalt csatlakozó dombvonulat (lásd az 1. ábrát). A völgyek 200 m-ről az A. f. 100 m-ig ereszkednek le. A patakok hegyi jellegűek, vízmosásokkal. Medrük nyáron gyakran teljesen kiszárad. A Bakony nyúlványát lomberdő fedi, legmagasabb pontja 574 m A. f. Az erdőborítás a vízgyűjtőterületnek mintegy negyedrészére terjed. A dombvidéki területek magasabb részein szőlőtelepítések, az alacsonyabb részeken pedig szántóföldek vannak. Az őskőzet fillit- és kvarcit-pala, melyet részben felső triász mészkő és dolomit fed. A dolomit helyenkint a felszínre tör és karsztjellegű területeket képez. Ezeknek nagy-
