Vízügyi Közlemények, 1942 (24. évfolyam)

3-4. szám - VII. SZAKIRODALOM

SZEMLE 357 A munka befejező részében a szerző a különböző eljárások helyességét igazolja az általa végrehajtott és leírt kísérletekkel. Ezek kizárólag az áramló folyam képének rögzítésére szorítkoztak, nem pedig a szivárgó vízmennyiség meghatározására. Ez utóbbi esetben ugyanis а к tényező gondos meghatározására lett volna szükség. A kísérletek céljára egy 3 m hosszú, 75 cm mély és 25 cm széles üvegfalú csatorna szolgált. Az alkalmazott rajnai homok szemnagysága 0-3—3-0 mm közt változott. Ezt a kísérletek előtt alaposan kimosták, a csatornábaöntés után gondosan berakták és magát a kísérletnél használt vizet felforralták. Az áramvonalak szemléltetésére alkalmas helyeken bevezetett festékoldatot használtak. Az így előállított áramvonal azonban a hajcsövesség nagyobi) fajsúlyának hatására keskenyebb sávvá szélesedik ki, de ennek ellenére is a számított, vagy grafikus úton nyert áramképekkel egyeztek. Az áram és potenciálvonalhálózat érzékeltetése egyenáramú elektromos mérőberendezéssel is történhetik. Részletes leírása helyett a szerző Wittmann és Böss kísérleteire hivatkozik: Wasser und Geschiebebewegung in gekrümten Flusstrecken, Springer 1938. Az ismertetett munka Dachler, R.: Grundwasserströmung című (Berlin, Springer 1936.) alapvető munkáját igen érdekes és értékes módon egészíti ki, mert utat mutat a sokszor nehézkes és bonyolult analitikus módszerek gyakorlat i megoldására. Dr. Einwachter József. A Zala vízgyűjtőjének régi vízra jza. írta : Pais László. A Kir. Magyar Pázmány Péter-Tudományegyetem Magyarságtudományi Intézetének kiadása. Budapest, 1042. 52 l. és egy térkép. Nagy történeti és nyelvészeti adatgyűjtéssel készült dolgozat, mely a vízrendezés előtti Zala egész völgyének vízrajzát, sőt valóságos életrajzát mutatja be. Nemcsak a lecsapolások előestéjén, az egykorú források alapján kirajzolódó teljes Zala-vízgyűjtőt, hanem a középkor óta e természetes tájban minden emberi alakító munka nélkül végbement változásokat is rekonstruálni igyekszik. Óriási levéltári és irodalmi anyagot kutatott át a szerző, de nemcsak a fizikai földrajzi, hanem a településtörténeti adatokat és a régi magyar nyelv emlékeit is feldolgozta, hogy feltárja azokat a nemzedékek hosszú során át lefolyt és feljegyzett metamorfózisokat, melyek a zalai tájat, szerző szülőföldjét vízrajzi szempontból kialakították. Csak a XVIII. század utolsó negyedében áll munkába az ettől fogva már uralkodó tájfaktor, az ember, hogy gyökeresen megváltoztassa a Zala-völgy képét. Neki köszönhető többek közt, hogy a régi, időnként 4—6000 kat. holdnyi kiterjedésű Kis-Balaton is immár a múlté lett, s a Zala medre, mely a lecsapolás előestéjén csak Hídvégig terjedt, most már a Balatonszentgyörgyhöz tartozó Balatonpartig, a folyó torkolatáig meghosszabbodott. A Kis-Balaton fokozatos összezsugorodásáról Dornyay Bélának 1934-ben Keszthelyen megjelent tanulmánya ad részletes, szemléltető képet. •— Nyelvi szempontból tanulságos Pais dolgozatában a hasonértelmű szavaknak az a meglepő bősége és változatossága, amellyel a zalai nép a vizenyős, berkes részeket már az elmúlt századokban is megjelölte: nyálkás, posványos, zsombékos, semjékes, bozótos, tocsogós, zsimbos, csepőtés, mocsolás, lápos, ingórétes, csuliocsatakos, mocsáros stb. — A dolgozat nagyobbik részét foglalja el az adattár, amely a Zala-völgynek Zalafőtöl Hídvégig nyolc szakaszba osztott lakott helyeit sorba veszi és e helynevek okleveles előfordulásait időrendben csoportosítja. Dr. Lukács Károly.