Vízügyi Közlemények, 1942 (24. évfolyam)
1-2. szám - VII. Andor György: A biológiai szennyvíz-tisztítás
60 ANDOR GYÖRGY oxigénszükséglete kb. 300—500 mg/l, koncentrált szennyvíznél azonban még ennél is sokkal nagyobb lehet. Ezzel szemben a víz 15 C°-nál literenként elnyelt állapotban legfeljebb 10'2 mg oxigént tartalmazhat, vagyis 10-2 mg oxigéntartalom mellett a víz telítve van. Ez az oxigénmennyiség a biokémiai folyamatok következtében hamar elhasználódik. A szennyvíz ugyan az elhasznált oxigén egyrészét elnyelés útján állandóan pótolja, azonban ez sokkal lassúbb, mint amennyi a szennyvízben lévő organikus anyagok rothadásmentes leépítéséhez szükséges. A szennyvíztisztításnál tehát mesterségesen kell elősegítenünk azt, hogy a szennyvízbe állandóan elegendő levegő jusson. A szennyvizeket háromféle módon láthatjuk el levegővel. Éspedig: 1. A szennyvizet viszonylag tiszta vízzel keverjük, vagyis hígítjuk. 2. A szennyvizet nagy felületen hozzuk érintkezésbe a levegővel. 3. Levegőt nyomunk mesterséges úton a szennyvízbe. Az első mód, vagyis a szennyvíznek viszonylag tiszta vízzel való keverése a legtermészetesebb út a szennyvíznek levegővel való ellátására és a gyakorlatban mindig így látjuk el levegővel, amikor a szennyvizet valamely recipiensbe vezetjük. A második mód szerint, vagyis a szennyvíznek levegővel való érintkezésbehozásával biztosítjuk a szennyvizek levegővel való ellátását a tisztítóberendezések egy részénél, ú. m. a csepegő testeknél, a talajszűrésnél, az öntözésnél stb. A szennyvíz tisztítóberendezések ezt a csoportját levegőn dolgozó szennyvíztisztító-berendezéseknek is nevezhetjük. A harmadik mód szerint, vagyis mesterséges úton nyomunk levegőt a szennyvízbe az elevenített iszapeljárásnál, valamint a töltő testek egyrészénél. Ezeket a berendezéseket az előbbiekkel szemben víz alatt dolgozó tisztítóberendezéseknek is nevezhetjük. Ezek előrebocsátása után sorban tárgyaljuk a gyakorlatban leginkább bevált biológiai szennyvíztisztító-berendezéseket. Bővebben azonban csak a hígítást, a csepegtető és töltő testeket, valamint az elevenített iszapeljárást tárgyaljuk, míg a talajszűrést, az öntözést és a halastavakban való szennyvíztisztítást csak röviden említjük meg, mert ezekről külön előadásban a szenny vízhasznosítás keretében lesz szó. Higítás. A szennyvíztisztítás legegyszerűbb módja a higítás. Tulajdonképen nem is mesterséges tisztítás, hiszen mindannyiszor találkozunk vele, ha a szennyvizeket valamely recipiensbe vezetjük. De lehet mesterséges is, ha a szennyvízhez adagolunk tiszta vizet. A hígításnál elsőrendű fontosságú, hogy a hígításra szolgáló víz viszonylag tiszta legyen és lehetőleg sok levegőt tartalmazzon. A tisztaság alatt értve azt, hogy már eleve öntisztulásra képes legyen, tehát a saját biokémiai oxigénszükségletét fedezze, a másik követelmény, hogy viszonylag sok oxigént tartalmazzon, azért lényeges, hogy a beléje ömlő szennyvíz oxigénszükségletét minél nagyobb mértékben fedezze és ezáltal a tisztulási folyamatot minél gyorsabban lebonyolíthassa. A legutóbbi időkig a higítás mérve alapján döntötték el, hogy milyen fokú szennyvíztisztítás szükséges a szennyvíznek a recipiensbe való bocsátása előtt. E szerint:
