Vízügyi Közlemények, 1942 (24. évfolyam)

1-2. szám - III. Tomcsik József dr.: A csatornázás és szennyvízkezelés közegészségügyi jelentősége

A CSATORNÁZÁS ÉS SZENNYVÍZKEZELÉS 15 kórokozóját. Az utóbbi három bacillus szennyezett földdel jut a szervezetbe bőrsérüléseken át és különösen a háborús sebesülések veszedelmes kísérője. A betegséget okozó férgek közül a bányászaszály-, orsó-, ostor- és galandféreg tartoznak ide. A mai kor epidemiológusa elsősorban annyiban tulajdonít a szennyvíznek közegészségügyi jelentőséget, amennyiben az pathogen baktériumokat tartalmaz. Ezek akár közvetlenül kerülhetnek emberre és fejthetik ki pathogen hatásukat, akár ivóvizünket vagy nyersen fogyasztott élelmiszereinket fertőzhetik és így kerülhetnek be tápcsatornánkba. Néha más élőlények juttatják el olyan helyekre, ahol élelmiszereinket , vagy az ivóvizet közvetlenül fertőzhetik. Ebből a szempontból leggyakrabban a legyek játszanak szerepet, de a fertőző csírát bármely élőlény is tovább hurcolhat ja. Előfordulhat pl. az is, hogy a derítés nélkül, felületesen, állóvízbe juttatott szennyvíz könnyebb fajsúlyú részei a víz színén lebegve sirályok, vagy más madarak útján kerülnek tisztított vizet tartalmazó, szabadon álló nyitott víztartályokba. A közegészségügy és a járványtan hatalmas egyénisége, Pettenkofer az első egyetemi közegészségtan tanár és a világ legelső közegészségtani intézetének igazgatója a müncheni egyetemen a mult században másként képzelte el a talaj és a szennyezett környezet közegészségügyi jelentőségét. Felfogásán még a bakteriológiai éra sem változtatott. Szerinte a járványok elementáris természetjelenségek, amelyek tellurikus és meteorológiai faktorok összetalálkozásából származnak, míg a járványok folyamán a betegekben található, vagy az egyebütt fellelhető, de legtöbbször csak gyanítható mikrobiológiai jelenségeknek csupán másodlagos jelentőségük van. A talaj feltételezett ártalmas kigőzölgésein kívül a talajvíz, magasságának tulajdonított nagy jelentőséget. Erről azt mondta, hogy az nemcsak a talajvíz mennyiségével van összefüggésben, hanem egyúttal a földgolyó kozmikus és klimatikus változásainak is tükre. Pettenkofer hatalmas egyénisége a bakteriológiai éra minden csodálatos felfedezése ellenére is iskolát teremtett. Egyik még ma is élő tanítványa, Friedrich Wolter, a hamburgi járványkutató intézet vezetője, még az elmúlt évben a Theodor Steinkopff kiadványában megjelent kötetében is megkísérelte korszerűvé tenni Pettenkofer tanításait és a hozzá nem értőkön kívül még egyik, másik szakemberben is kételyt ébresztett fel az epidemiológia jelenlegi kutatási irányának helyessége felől. Még Pettenkofer ősi kutatási eszközeivel is tovább dolgozott. Kereste az összefüggést a talajvíz magassága és a tífuszhalálozás között. Legújabb kiadványában is megkísérli Hamburg város évszázados tífuszhalálozási görbéje alapján annak az igazolását, hogy 1821 — 1900 évek között a talajvíz szintjének csökkenése a tífusz emelkedésével járt. A korszerű bakteriológiai iskolából kikerült mai járványkutató kevéssé értheti meg azt a felfogását, amely szerint a talaj befolyása úgy képzelhető el, hogy a „gázszerű tífuszjárványok" a senyvedő talaj kémiai specificitása után nagyobb vagy kisebb gócokat határolnak körül és a légzőszervek közvetítésével a vér talajintoxikácicját okozzák. Wolter elképzelése szerint a tífuszbacillusok fellépésének Robert Koch felfogásával ellentétben csak secundär jelentősége van. Meg sem kellett volna említenünk ezt a felfogást, ha újabban, 1938-ban Heinz Zeiss a berlini egyetem közegészségtan tanára, igen előkelő helyen rá nem mutatott volna arra, hogy az első világháború alatt a keleti harctéren, majd később 1931 —1932-ben Oroszországban szerzett járványügyi tapasztalatai benne is kéte-