Vízügyi Közlemények, 1942 (24. évfolyam)
1-2. szám - XII. Maucha Rezső dr.: A szennyvíz és a vízfolyások
A SZENNYVÍZ ÉS A VÍZFOLYÁSOK 143 sebességi állandóját k' — 0-0105-rek számíthatjuk. A 7. sz. tábla szerint a dunavíz biokémiai oxigénigényérek sebességi állandója k" = 0 000171. Ugyanezen tábla adatai alapján számítottuk ki, hogy a dunavíz oxigéntartalmának telítési foka T = 87'24%. Ha a Duna minimális vízhozamát másodpercenkint 1000 m 3-nek vesszük, a 10. sz. egyenlet szerint azt a másodpercen kinti szennyvízmennyiséget, ami az anaerob rothadás bekövetkezésének veszélye nélkül még a Dunába boesájtható 9 9. inn ú 0,000171 87-24 - -50 , q 2 25.1000. • = 15 o4 wr-nek 0,0105 87-24 számíthatjuk. Ez — 63'94-meTes hígításnak felel meg. 1564 Annak ellenére tehát, hogy a Duna budapesti szakaszán, beleértve az Újpestről származó szennyvizeket is, tekintélyes mennyiségű városi (a magdolnavárosi és soroksári-úti kitorkolás, a budai oldal több helyén történő szennyvízbevezetés) és az ipari szennyvizet (Gázgyár, Filtex, Leipziger, Goldberger, Weiss Manfréd, stb. gyárak szenny vizei) vesz fel, még ezen felül kereken nyolcszorosát birná el a soroksári-úti szivattyútelepen levezetett másodpercenkinti 2 m 3-nyi szennyvízmennyiségnek a nélkül, hogy a súlyos elszennyesedés következményeitől kellene tartani. Minthogy a fenti számítást igen nagy biztonsági tényezővel végeztük, hiszen a budapesti városi szennyvíz biokémiai oxigénigényének legfelső (300 mg/l), a Duna vízhozamának ellenben legalsó határértékét (1000 m 3/sec) vettük figyelembe, nyilvánvaló, hogy a valóságban ennél még jó\al nagyobbmérvű megterhelést is elbírna a Duna-folyó közvetlenül Budapest alatt fekvő szakasza. Mindezek szerint tehát a budapesti és környékbeli városi és ipari szennyvizek egy üttesen a Duna-folyó hatalmas öntisztító erejének csak kicsiny hányadát veszik igény be, úgy hogy ma még beláthatatlan időre szóló fejlődés esetén is biztosítva látszik a fővárosi szennyvizeknek a Duna-folyó útján való zavartalan elvezetése. Teljes mértékben osztjuk tehát Szabó János székesfővárosi műszaki főtanácsos úrnak azt a nézetét, hogy mindaddig, amíg a Duna-folyó öntisztító ereje a szennyvizek sikeres ártalmatlanná tételét lehetővé teszi, azoknak öntözés útján való hasznosítása az ezzel kapcsolatos beruházási és üzemi költségek nagysága miatt egyáltalán nem tekinthető gazdaságos megoldásnak. A főváros ugyanis abban a szerencsés helyzetben van, hogy a Volga után Európa második legnagyobb recipiense mellett fekszik, ami a költséges biológiai szennyvíztisztító berendezések létesítését feleslegessé teszi. A Duna-folyó nagy öntisztító erejét tehát kihasználatlanul hagyni egy nagy költségekkel terhelt és ezért kevésbbé jövedelmező mezőgazdasági üzem fenntartása végett nem volna megindokolható. Igaz, hogy a szennyvízzel kétségkívül nagymennyiségű trágyázó anyag kerül a Duna-foly Tóba, ez azonban nemzetgazdasági szempontból nem megy teljesen veszendőbe, mert az öntisztulási folyamat során hozzájárul a Duna halállományának növeléséhez és így a Budapest alatti hosszú Duna-szakaszon halászati zsákmány alakjában részben visszatérül.
