Vízügyi Közlemények, 1942 (24. évfolyam)

1-2. szám - XII. Maucha Rezső dr.: A szennyvíz és a vízfolyások

126 DR. MAXJCHA REZSŐ nem volna megállapítható. A szennyvizek egyébként rendszerint egyáltalán nem is tartalmaznak oldott oxigéngázt, így azok oxigénigénye nem is volna meghatározható, ha nem hígítanánk azokat megfelelő mértékben oxigénnel telített vízzel. A hígító víz lehet tiszta természetes víz (csapvíz), vagy desztillált víz. A természetes vizet előzőleg több hétig palackban tartjuk, hogy amennyiben abban redukáló anyagok volnának, ez idő alatt oxidálódjanak. A desztillált vízben egy bizonyos mennyiségű nátrium, vagy káliumhidrokarbonátot oldunk fel, mielőtt azt felhasználjuk. Akár természetes, akár desztillált vízzel végezzük a higítást, a biokémiai oxigénszükséglet meghatározását az alább leírt módon végezzük. Szükségesnek tartjuk a módszer részletes ismertetését, mert az magyar nyelven még nem történt meg. (14, 17) Néhány liter előzőleg levegővel (oxigénnel) telített desztillált vízben literenkint 300 mg nátriumhidrocarbonátot oldunk. Az így előkészített, úgynevezett higítóvizet ledugaszolt üvegben készletben tartjuk. Literes mérőlombikba 10—50 cm

3 (szükség esetén több) szennyvizet mérünk, azután a lombikot, hébért használva, fenti higítóvízzel jelig töltjük fel, ügyelve arra, hogy a lombik fenekére vezetett higítóvízzel buborékok ne kerüljenek a lombikba. Higítás közben a lombik tartalmát a liébérrel, vagy üvegbottal óvatosan kevergetjük, hogy a két folyadék elegyedését biztosítsuk. Ezután az eredeti szennyvízzel 1, a higítóvízzel 2, a higított szennyvízzel pedig 3 darab kb. 250 cm

3 befogadóképességű, pontosan ismert űrtartalmú, jól becsiszolt üvegdugós palackot színig töltünk. A palackok megtöltésekor a vízmintákat most is hébér útján vezetjük a palackok fenekére. Az eredeti szennyvízzel készült próbában, valamint a higítóvizet és a higított szennyvizet tartalmazó palackok egyikében, haladéktalanul meghatározzuk az oxigéntartalmat. A fennmaradó három légbuborékmentesen bedugaszolt palackot 20 C° hőmérsékletre beállított termosztátba helyezzük. (A szennyvízzel készült próbáknál valamelyik korrekciós oxigénmeghatározó eljárást alkalmazzuk.) Az eredeti szennyvízzel és a higítóvízzel végzett oxigénmeghatározások eredményeiből kiszámítjuk a higított szennyvíz oxigéntartalmát. Jelöljük e végből az eredeti szennyvíz literenkinti oxigéntartalmát S-sel, a higítóvizét Л-val és a higított szenny vízpróba 1 literében levő szennyvízmennyiséget a-val, akkor a higított szennyvízpróba oxigéntartalmát az e = h -f- a ^jOOO^ képlet fejezi ki. Ha a higított szennyvízpróba meghatározott oxigéntartalma a fenti számított értéknél kisebb, az azt jelenti, hogy a szennyvíz nagyobbmennyiségű redukáló anyagot tartalmaz, amelyek élőszervezetek közreműködése nélkül, tehát abiotikus úton fogyasztanak oxigént, miértis az ekként elhasznált oxigénmennyiség a szennyvíz biokémiai oxigénigényének megállapításánál figyelmen kívül hagyandó. Az abiotikus úton elhasználódott oxigén mennyiségének pontos meghatározása végett a higított szennyvízzel készült próbák egyikének oxigéntartalmát a termosztátba való helyezés után pontosan egy órával meghatározzuk és az így kapott e értékből kiindulólag számítjuk ki az ötnapi időtartamra vonatkoztatott biokémiai oxigénigényt. Evégből 5 nap elteltével meghatározzuk a termosztátban maradt két próba oxigéntartalmát is, melyek közül az egyik higított szennyvizet, a másik pedig higítóvizet tartalmaz. Jelöljük előbbi próba oxigéntartalmát e"-vel, utóbbiét pedig