Vízügyi Közlemények, 1942 (24. évfolyam)

1-2. szám - XII. Maucha Rezső dr.: A szennyvíz és a vízfolyások

114 DR. MAXJCHA REZSŐ Természetes körülmények között ez az ú. n. distrof-tavak esetében valósul meg, amelyekbe kívülről, tehát allochthon úton, nagy mennyiségű növényi detritus kerül. Mesterséges körülmények között pedig akkor, ha valamely befogadóba organikus anyagokat tartalmazó szennyvizet vezetünk. A körfolyamat ebben az esetben sem reverzibilis, mert a kívülről bevezetett organikus anyagok oxidálásához több oxigén szükséges, mint amennyit a jelenlévő producensek termelni képesek. Az egyensúlyhelyzet tehát labilis, mert a víz oldott oxigénkészlete csökkenni kezd, sőt ha a szennyező anyagok mennyisége túlságosan nagy, az teljesen el is enyészik és beáll a bűzös rothadás, vagyis az anaerob erjedés. Ilyenkor az oxigénhiány miatt nemcsak a konzumensek (pl. a halak), hanem a törpeplankton producensei is elpusztulnak, mert azokra a szennyező organikus anyagok mérgezőleg hatnak. A bakteriofág, apró konzumensek (csillangós ázalék állatkák és színtelen flagelláták) azonban nagymértékben elszaporodnak, mert ezek baktériumokból táplálkoznak és ezáltal a már egyszer élettelenné vált szerves anyagokat élőanyag alakjában ismét visszahozzák a körforgalomba. Rövidebb, hosszabb idő multán, mialatt a szennyezett víz kisebb-nagyobb folyószakaszt hagyott maga mögött, a szerves szennyezőanyagok az anaerob rothadás során annyira elbomlanak, hogy a producensek életfeltételeiket ismét feltalálják, mire azok újból elszaporodnak és pedig olyan mértékben, hogy számuk lényegesen túlszárnyalja a szennyezetlen szakaszon megfigyelt mennyiségeket. Az egyen súly helyzet tehát ismét helyreáll, ámbár mindaddig, amíg az organikus szennyezőanyagok és bomlástermékeik teljesen el nem tűnnek, az egyensúlyhelyzet labilis marad. Ilyenkor ugyanis a víz oxigéntartalma igen nagy ingadozásoknak van alávetve, úgyhogy valamely miliőtényező túltengése vagy hiánya folytán (pl. túlságosan erős fény, vagy annak hiánya, hóval borított jégtakaró alatt) az oxigéntartalom átmenetileg még mindig elenyészhetik. Az egyensúlyhelyzet azonban a szennyvizek hatására sem minden esetben borul fel. Mérsékeltebb szennyezéskor ugyanis a víz oldott oxigénkészlete csak lassan csökken, ezzel szemben a szennyvíz trágyázó hatására a producensek, elsősorban a törpeplankton algák, rohamosan elszaporodnak, minek folytán az oxigén utánpótlás lassankint fokozódik, másszóval a befogadó öntisztító ereje feliil is kerekedhetik. A szennyezés mértéke, továbbá a befogadó öntisztító ereje szerint a befogadó víz kémiai és biológiai jellemvonásai bizonyos törvényszerű változásokon mennek keresztül. Eme változások alapján Kolkwitz és Marsson (5, 6, 7) az öntisztulási folyamat során három szakaszt különböztetnek meg. Ha a szennyezés olyan nagymérvű, hogy a befogadóba került rothadniképes szervesanyagok bomlása folyamán a víz oldott oxigéntartalma teljesen, vagy csaknem teljesen elhasználódik, abban csak anaerob reducensek és igen kis oxigénigényű szervezetek, mint bakteriofag ciliáták, színtelen flagelláták, bizonyos árvaszúnyog lárvák (chironomidák) és férgek (tubificidák) képesek megélni, a nagy oxigénigényű egyéb állati lények (kérészlárvák, bolharákok, plankton-lények, halak stb.) és az auttorof módon táplálkozó, tehát klorofillt tartalmazó növények, mind elpusztulnak. Természetes, hogy ezek a viszonyok a víz kémiai összetételén is visszatükröződnek, mert az anaerob erejedés során az elhalt nitrogéntartalmú organikus anyagokból ammónia és kénhidrogén hasad le. miértis ezek az alkatrészek a vízben nagyobb mennyiségben