Vízügyi Közlemények, 1942 (24. évfolyam)

1-2. szám - XII. Maucha Rezső dr.: A szennyvíz és a vízfolyások

106 DR. MAXJCHA REZSŐ nyiségű rothadásra hajlamos szervesanyag kerül a szennyvízbe, ami a befogadóban nagymérvű oxigén elvonást és bűzös rothadási termékek (kénhidrogén) keletkezését, továbbá a víz elgombásodását (Syhaerotilus nalans és Leptomitus lacteus nagymérvű elszaparodását) okozhatja. A szennyvíztisztítás egyedüli célját a mérgező és aggresszív anyagok visszatartása, a szabad savak semlegesítése, a rothadásra hajlamos szervesanyagok elbontása,vagyis az ilyeneket tartalmazó szennyvizek tartóssá tétele képezi. Ez azonban még nem egyértelmű a víz regenerálásával, mert bár a jól megtisztított szennyvíz nem alkalmas arra, hogy a befogadóban káros tüneteket váltson ki, kémiai összetétele azonban rendszerint mégis merőben eltér a természetes vizekétől. A szenny vizek tökéletes regenárálása — és pedig legyen akár tisztított, akár tisztítatlan szennyvízről szó — magában a befogadóban megy végbe. Ezt a befogadóban végbemenő folyamatot öntisztulási folyamatnak, illetőleg a természetes vizeknek azt a tulajdonságát, hogy a beléjük vezetett szennyvizeket teljesen regenerálni képesek, a természetes vizek öntisztító erejének is szokás nevezni. Azokat a tényezőket, amelyek az öntisztulási folyamat során szerepet játszanak, öt csoportba foglalhatjuk össze, nevezetesen : 1. A hígítás, 2. Az áramlás, 3. Az ülepítés, 4. A kémiai hatás és végül 5. A biocoenotikus hatás. Míg az első négy csoportba kizárólag a fizikai, illetőleg kémiai természetű, tehát élettelen, vagy abiotikus tényezők tartoznak, addig az ötödik csoportban a természetes vizeket benépesítő szervezetek élettani folyamatai szerepelnek. A tulajdonképeni regeneráló hatást, vagyis az öntisztulási folyamat leglényegesebb részét az ötödik csoportban említett bicoenotikus tényezők bonyolítják le. B. H of er (4) aki az öntisztító folyamat jelentőségét elsőnek ismerte fel, az első négy csoportban említett tényezők hatását a tulajdonképeni öntisztulás bevezetésének tekinti. Vegyük tehát röviden sorra e tényezőket egyenként, hogy az öntisztulási folyamat lényegét megérthessük. A higítás hatása kétségkívül igen nagy jelentőségű, mert tudjuk, hogy egyrészt a mérgező anyagok élettani hatása, másrészt a kémiai és élettani folyamatok reakciósebessége a térfogategységben jelenlévő hatóanyag mennyiségével, vagyis azok koncentrációjával arányos. Ennélfogva, ha a mérgező, aggresszív természetű és rothadni képes anyagok koncentrációját kellő mértékben sikerül lecsökkenteni, a szennyvíz káros hatását gyakorlati szempontból hígítás útján teljesen ártalmatlanná is tehetjük. Ennek előfeltétele, hogy a befogadó vízhozama az ehhez szükséges mennyiségű hígítóvizet biztosítsa. Nagy folyóknál, mint például a Dunánál, ez a feltétel, mint azt a későbbiek folyamán még látni fogjuk, általában biztosítottnak látszik. Kisebb befogadóknál a legtöbb esetben hígítás útján a szennyvíz nem tehető teljesen ártalmatlanná, káros hatása azonban sok esetben a gyakorlati követelményeket kielégítő módon csökkenthető. A higítás előnyei azonban csak akkor jelentkeznek teljes méretekben, lia a szennyvízzel a befogadóba került szennyező anyagok minél rövidebb idő alatt, minél egyenletesebben töltik ki a rendelkezésükre álló víztérfogatot. Ennek meg-