Vízügyi Közlemények, 1941 (23. évfolyam)

1-2. szám - IV. Pataki Béla: A Duna 1940. évi árvize

A DUNA 1940. ÉVI ÁRVIZE. (12. képpel.) írta: PATAKI BÉLA.

1 Az 1940. év a hőmérsékleti és jégviszonyokat tekintve a legutóbbi évszázad legrosszabb esztendeje volt. A rendkívüli időjárás a Dunán is éreztette hatását. A folyamot borító jégpáncél március elejéig erősen meghízott és mozdulatlanul állt az egész magyar Dunaszakaszon. Sajnos, hiába reménykedtünk abban, hogy a hasonlóan kemény telet követő 1929. évi példa szerint a nappali olvadás és éjjeli fagy hosszú időn keresztül szabályosan követve egymást, a jég lassú elvonulását teszi lehetővé. Más tekintetben sem következett be a veszedelmet enyhítő kivételes helyzet. A tavasz beköszöntésével nem a Közép-Duna szabadult fel téli takarója alól — mint ahogy szerettük volna —, hanem — mint rendesen —, a felső szakaszon indította meg az olvadást és jégzajlást a nyugatról betóduló melegebb óceáni levegő. Érdekes, hogy a vízimérnökök már több mint 100 éve hiába hangsúlyozzák, hogy a Duna jégjárása árvíz szempontjából azért veszélyes, mert a magyar területen legtöbbször felülről indul el a jég. Az általános hiedelem szerint a Duna jegének a Délvidéken kellene megindulnia, mert ott melegebb az éghajlat. Ezért nem tartom feleslegesnek megismételni azt az ismert tényt, hogy a magyar Duna a nyugati óceáni levegő hatására, de még inkább a jeget megemelő mellékfolyók hiánya miatt, és végül a felsőszakasz nagy esése következtében a Drávatorokig rendszerint felülről kezd zajlani. S ez a jeges árvíz bekövetkezésének a főoka. (A Dráva s különösen a Száva hatalmas vízhozama a jeget megemeli és összetöri, így a Drávatorok alatt legtöbbször szabad vizet talál a felülről odaérkező jég.) A jégtorlódás veszélye tehát a kilométerenkint csupán 6—8 cm esésű középső magyar Dunaszakaszon bármikor bekövetkezhetik. Gyakoriságát a szabályozási munkákkal csökkenthetjük, a mértékét jelentékenyen leszállíthatjuk, de pénzügyi okok miatt előreláthatólag nem szüntethetjük meg végleg. A Dunán a jeges árvizek majdnem mindig magasabbak, mint a jégmentesek. A befagyott folyam felszínének lényeges az ellenállása. Ez az ellenállás annál nagyobb, minél egyenetlenebb a jég felülete, minél vastagabb a jégtakaró és minél kisebb a vízmélység. Az ellenállás növekedése miatt természetesen a torlódásmentes szakaszon is csak 55—65%-a folyik át annak a vízmennyiségnek, amelyet ugyanannál a vízállásnál a jégmentes folyó emészteni tudna. Vagyis ugyanazon vízmennyiségnél jelentékenyen magasabb a vízállás a jéggel borított mederben, mint a jég1 Előadta a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet vízépítési szakosztályának 1940. október 1-i ülésén.