Vízügyi Közlemények, 1941 (23. évfolyam)

1-2. szám - II. Dr. Lászlóffy Woldemár: Az 1940. év tavaszi árvizei vízrajzi megvilágításban

AZ 1940. ÉV TAVASZI ÁB.VIZEI VÍZRAJZI MEGVILÁGÍTÁSBAN 25 Latorca, Csap III. 29 Nagykapos III. 30. fíodrog, Ladamóc III. 31. . . 52<i „ 477 „ 696 „ 510 391 698 + 16 + 86 —2 Köztudomású, hogy a Magyar-Duna árvizeire döntő hatása az Inn vízjárásának van. Ritka, hogy a lejjebb betorkolló kisebb mellékvizek, az Enns, Traun és társaik nagyobb súllyal essenek latba. De egészen kivételes — erre már Bogdánfy és később dr. Aujeszky is rávilágított —, hogy a középdunai árhullám alakját a Morva, Vág, Nyitra, Garam és Ipoly határozza meg. Ezeknek a vízfolyásoknak az évi közepes hozama együttesen is alig 15%-a a nagymarosi 2330 m

3-es évi középvízmennyiségnek, úgy, hogy általában a pozsonyi vízállásból durva, a komáromiból pontos előrejelzést lehet adni a budapesti tetőzésre. Ebben az évben azonban olyan nagy és főképen hosszantartó árvizük volt a tótföldi folyóknak, hogy kb. 4—5 nappal el tudták nyújtani és 1 m-rel megemelték a felsődunai, már apadásnak indult árhullámot. Jellemző erre az, hogy míg Pozsonynál 23-án, Szapnál 24-én bekövetkezett a tetőzés, Gönyünél csak 28-án, Komáromban és Budapesten pedig 30-án jegyezték fel a legmagasabb vízállást. Ez az árhullám Komárom és Esztergom közt magasabbra hágott, mint a két hét előtti jégtorlódásos árvíz és Budapesten 687 cm-en tetőzött, vagyis 3 cm-rel múlta felül a szabályozás óta mért legnagyobb jégnélküli vízállást. A Dunával egyidőben a Tisza is megáradt. Rendkívül vastag jege csak 30-ára tűnt elteljesen, de csak a Szamostorok fölött verődött össze fenyegető torlasszá. Érthető, hogy a dunai jeges árvíz pusztítása után sokan voltak, akik a Tisza mentén is hasonló veszedelemtől tartottak. Pedig a Tiszán rendkívül ritka a nagyobbarányú jégtorlódás. Egyrészt bővizű mellékfolyói egymástól nem nagy távolságra torkollanak beléje, a jégtakaró tehát egyszerre több ponton szakad fel. Másrészt az anyameder és árvízi meder szélességének viszonya sokkalta kedvezőbb, mint a Dunánál. A mederből kilépő víz a gátak között igen szélesen terülhet el, és akkor már nem veszélyesek a hátán úszó jégtáblák, mert nem torlódhatnak össze. Legkönnyebben keletkezhetik torlasz a Tokaj feletti szakaszon, mert a Szamos és a Bodrog torkolata közötti távolság kereken 150 km. Itt tehát némileg hasonló a helyzet a Közép-Dunának a Szobtól a Dráváig terjedő mellékvizek nélküli szakaszáéhoz. A Tisza árvize két szempontból érdemel különleges figyelmet. Egyrészt ez volt az első nagyobb árvíz, amely a borsod-hevesi ártér begáfcolása után vonult le, másrészt hosszú időtartama és a mellékfolyók torkolati szakaszán érvényesülő visszaduzzasztó hatása rendkívül megnehezítette a belvizek levezetését. A borsod-hevesi ártér begátolásának hatása kitűnik abból, hogy míg az árvíz Csapnál 73, Tokajnál 54, Csongrádnál 39 és Szegednél 76 cm-rel maradt az eddig ismert legmagasabb árvízszin alatt, Tiszakeszinél 35, Tiszadorogmánál 26 cm-rel felette következett be a tetőzés, és Tiszafüredtől Martfűig 2 — 18 cm-nyire megközelítette az árvíz az emlékezetes 1932. évit (9. ábra). Jellemző a viszonyokra az is, hogy a tiszafüredi és szolnoki tetőzés három-, illetve ötnapos előrejelzésében 36, illetve 30 cm-rel tévedtünk, kevesebbet vártunk a valóban bekövetkezettnél. Az árvízjelzés kérdésénél érdemes egy percre megállani. Az előrejelzés elméletileg összehasonlító, statisztikai művelet, régebbi árvizek megfigyelt levonulási viszonyainak alkalmazása az előttünk folyó jelenségre. Összehasonlítani természetesen