Vízügyi Közlemények, 1941 (23. évfolyam)

1-2. szám - XIX. Vörösmarty Kálmán: Az árvízkárosultak építkezéseinek megszervezése és lebonyolítása

186 VÖRÖSMARTY KÁLMÁN ellenőrizték. A műszaki előadói munkát építészmérnök, vagy építőmester látta el, a közigazgatásit és szociális felülbírálói tevékenységet a vármegye közjóléti előadója, a helyi építési ellenőrzést pedig ipariskolai hallgatók, illetve képesített kőművesmesterek. Ugyancsak jelentős szerep jutott az alispánok mellé rendelt szociális tanácsadóknak, akik a segélyezés mértékére és módjára tettek javaslatokat. Az említett szervek lényegét és összefüggését legjobban működésük világítja meg. Gondos környezettanulmánnyal mindenegyes károsultnak meg kellett állapítani a családi és vagyoni körülményeit. Ezt a munkát a vármegyei szociális előadó végezte. De ugyancsak meg kellett állapítani a károsodás mérvét: ezt a feladatot a műszaki előadó látta el. Végül arra vonatkozóan, hogy a károsult milyen és mekkora támogatásban részesüljön, a műszaki és szociális előadó együttesen tett javaslatot az alispánnak. így alakult ki aztán vármegyénként az újjáépítés mérve. Mint látható, a műszaki és szociális előkészítés annyira párhuzamosan haladt, hogy a két előadó állandóan együtt járta a vidéket és együtt állította össze a katasztert. Ez az előkészítő munka igen terjedelmes és fárasztó művelet volt. Mintegy 13.000 károsultról kellett a legnagyobb körültekintéssel egyéni lapot felvenni. Sokszor gumi-csizmával, térdig érő vízben és sárban járták hetekig, úttalan utakon a tanyavilágot, hisz' nem várhattak a föld szikkadására, mert minden nap késedelmet jelentett. Ezekben a környezettanulmányokban a község bírája és jegyzője is résztvett, mert a lakosság szociális viszonyait ők ismerik legjobban. A felvétel — mint említettem — két irányú volt: egyrészt megállapította a károsult vagyoni és családi körülményeit (hány tagú a család, miből élnek, milyenek az egészségi viszonyaik stb.), másrészt pontos képet adott arról, hogy a károsultnak mekkora és milyen kivitelű volt az összedőlt háza, ebből mennyi a felhasználható anyag és végül, hogy az újjáépítés munkájában kézi-, vagy fogaterejével milyen mértékben tud résztvenni. Mindez fontos volt a segély megállapítása és az építkezésekhez még szükséges építőanyag beszerzése végett. Az adatok felvétele és feldolgozása után osztotta szét a kormánybiztos törvényhatóságonként az építési költségeket is, egyben megadta a részletes utasításokat a felhasználás módozataira. Ezek a rendelkezések meghatározták a lebonyolítás három irányú feladatát: szociális, műszaki és végül pénzügyi irányban. A szociális elbírálásnál alapelvül szolgált az, hogy minden károsult egyelőre csak lakóházat kap és pedig szobaszámot illetően nem nagyobbat mint a régi volt, de legfeljebb 2 szobát,-konyhát, kamrát és tornácot. Kiyételt csak a sokgyermekes családoknál tett a kormánybiztos, mert ezek, ha az összeomlott házuk 1 szobás volt, 2 szobásat kaphattak. Akinek a háza csak megrongálódott, az szerkezeti, vagy tatarozás jellegű javítást kapott. A helyreállító munkálatok fedezésére 9 millió pengő állott a kormánybiztos rendelkezésére, amiből 55 millió a társadalom adománya, 35 millió pedig állami támogatás volt. Ezt a 35 millió pengőt a kormánybiztos hosszúlejáratú kamatmentes kölcsönnek szánta, míg a nemzet 5 5 milliós adományát vissza nem fizetendő segélynek. A szociális környezettanulmány eredményeként tehát úgy kellett ezeket az összegeket a károsultak közt felosztani, hogy ki-ki rászorultságához képest kapja a kölcsönt, illetve segélyt. Ezek szerint a teljesen elesettek tisztára a társadalom adományából kaptak új hajlékot, visszafizetési kötelezettség nélkül, — de örök figyelmeztetésül, hogy az összetartozó nagy családnak minden tagja magyar,