Vízügyi Közlemények, 1941 (23. évfolyam)
1-2. szám - II. Dr. Lászlóffy Woldemár: Az 1940. év tavaszi árvizei vízrajzi megvilágításban
16 DR. LÁSZLÓ FFY WOLDEMÁR kezdetéig, Ómoldováig. A síksági jelleg nemcsak a csekély esésben nyilvánul, hanem a szigetté erősödött középzátonyok sokaságában és a Paks alatti, egymást követő meanderek hosszú sorában is. Világos, hogy ezen a lassúvizű szakaszon nemcsak erősebb a jégképződés, mint pl. a német Dunán, hanem könnyebben is áll be a folyam, mint ott, mert a sebesebb vizű szakaszról az időegységben több jég érkezik, mint amennyi távozni tud, és a jégtáblák útját elzáró akadályokban sincs hiány. A Közép-Duna legelfajultabb szakasza a Drávatorok felett kb. Paksig terjedő rész. A jég tehát rendesen itt áll meg legelőször és innen fejlődik felfele az összefüggő jégtakaró. A jégpáncél természetesen ott hízik meg a legjobban, ahol a leghosszabb ideig áll, és az is biztos, hogy alsó felülete ott kopik kevésbbé, ahol lassúbb és finomabb hordalékú víz mossa. Ez a kettős oka annak, hogy a magyar Duna jege mindig lényegesen vastagabb, mint a német Dunáé. Nézzük ezek után a jég megindulását, amely ott következik be legelőször, ahol az olvadás beköszöntésével megduzzadnak a vizekés felszakítják jégpáncéljukat. Ebből a szempontból a Zimony alatti Dunaszakasz jár legelői. A Délvidéken ugyanis 1 — 2 héttel hamarabb köszönt be a tavasz és így a Duna mellékfolyói közül a Száván jön meg először az árvíz, amely felszabadítja a Dunát téli takarója alól. A Közép- és Felső-Duna-medence egyéb részein nagyjából egyidőben indul meg az olvadás. De amíg a hegyvidéken egyik folyó a másik mellett önti vizét a Dunába, amely így hamarosan megárad és tovasodorja amúgyis gyenge jegét, a Közép-Dunának a Vág torkolatától a Dráva beömléséig nincs számottevő mellékvize, amiért az amúgyis erősebb jég itt csak akkor szakad fel, amikor a Dunának saját árhulláma odaérkezik. A jég megindulása az árhullám előrehaladásával felülről lefelé következik be és ezért mindig torlaszképződéssel jár. Mivel a Dráva a Felső-Dunával kb. egyidőben árad meg, a Drávatorok alatti Dunaszakasz jege hamarabb távozik, mint a fölötte levő szakaszé, vagyis a Közép-Dunának a Pakstól a Drávatorokig terjedő szakasza szabadul fél legutolsónak téli páncélja alól. Ez a rendes eset. Ez következett be ez évben is, és oknyomozó vízrajzi kutatással ez állapítható meg a régebbi dunai árvizekről is, minden olyan esetben, amelyikben részletes feljegyzések állanak rendelkezésre. 1 Kissé hosszasabban foglalkoztam a dunai jéglevonulás természeti törvényeinek taglalásával, mert — mint később még rámutatok — úgy látszik, hogy hidegebb telű évsorozatba jutunk, amelynek során a Közép-Dunán többször fognak megismétlődni a jégtorlódásos árvizek. Ebből a szempontból az idei tél még bizonyos fokig kedvező is volt, ugyanis a Felső-Duna rendkívül erős jege csak viszonylag hosszú idő alatt jutott keresztül a visegrád—adonyi szakaszon és így Baja alatt, ahol a közelmúltban többször volt veszélyes torlódás, a jég ellágyulhatott, amíg felülről odaérkezett a többi. Ez évben Bezdánnál és Apatinnál volt a baj, könnyen lehet, hogy jövőre nálunk lesz. Annyi biztos, hogy a jégjárás törvényszerűségét felismerve, a Paks alatti, természetétől kritikus folyamszakaszon mindent meg kell tennünk a jéglevonulás megkönnyítésére és a parti települések biztosítására. A Duna 1940. évi jeges árvize különben az Esztergomtól Paksig terjedő szakaszon, és március 15 és 21-e között volt a legveszélyesebb. Budapestnél március 18-án délelőtt 8 óra 30 perckor 724 cm-en tetőzött a víz. Ilyen magas vízszintre 1876 óta 1 Lásd bővebben: Lászlúffy: A folyók jégviszonyai, különös tekintettel a magyar Dunára Vízügyi Közlemények, 1934/3. szám és Lászlóffy: A Duna 1838-i árvize.
