Vízügyi Közlemények, 1940 (22. évfolyam)

1. szám - IV. Hidvéghy László: Szennyvíztermelőtelepek tervezése és üzeme

SZENNYVÍZÁTEMELŐTELEPEK TERVEZÉSE ÉS ÜZEME. írta : HÍDVÉGHY LÁSZLÓ. Minden ország vízgazdálkodásának egyik fontos feladatát képezi egyrészt a lefolyás nélküli belvizek, másrészt az emberi településekből, vagy ipartelepektől származó szenny-, illetve csapadékvizek eltávolítása és ártalmatlanná tétele. .4 feladat minden esetben lényegében a szenny- és csapadékvizek összegyűjtésében és valamely természetei vízfolyásba, tóba, tengerbe való juttatásában áll. Ezt a feladatot elsősorban tervszerűen kiépített csatornahálózattal biztosíthatjuk. A terep és a lejtési viszonyok azonban igen sokszor csak korlátolt mértékben, más esetekben pedig egyáltalában nem engedik meg a csatornahálózaton lefolyó vizek tisztán gravitációs úton való eltávolítását. Gondoljunk csak a tenger mellett fekvő városokra, ahol egyes helyeken a dagály-apály közötti vízálláskülönbség több méter is lehet, vagy pl. a budapesti viszonyokra, ahol a befogadóul szolgáló Duna vízállása —50 cm-től +700 cm-ig változhat az év különböző szakaszaiban. Ilyen esetekben gondoskodnunk kell olyan átemelő-berendezésekről, melyek a szenny- és csapadékvizek zavartalan továbbítását a befogadónak a belvízálláshoz viszonyított magasabb vízállása esetén is biztosítják. Szennyvízátemelőtelepek célja ezek szerint a csatornahálózaton lefolyó szenny ­és csapadékvizeknek valamely élővízfolyásba, esetleg magasabban fekvő csatorna­hálózatba, vagy szennyvíztisztítótelepeknél az ülepítő, tisztítóberendezéshez vr.ló emelése. A befogadó milyensége, továbbá a csatornán át lefolyó víz mennyisége és milyensége, valamint a helyi körülmények minden esetben megkívánnak bizonyos fokú előzetes tisztítást a befogadóba való bocsájtás előtt. Jelen cikk keretében a tisz­tításnak csak azzal a módjával és mértékével kívánok foglalkozni, amelyet az átemelő berendezések üzeme minden esetben megkíván, tekintet nélkül a befogadó nagy­ságára és természetére. Elsősorban ismertetni kívánom a szennyvíz említett előzetes tisztítására szolgáló berendezéseket — homokfogók, rácsok —, a lefolyó szennyvíz időbeli mennyiségi eloszlását, továbbá magukat az átemelésre szolgáló berendezéseket valamint az ezek meghajtására szolgáló különböző gépeket. A második részben pedig az átemelőtelepek építésével és üzemével kapcsolatos részletkérdéseket fogom tárgyalni. I. Előzetes tisztítás. Az átemelendő víz erősen szennyezett volta annyiban érezteti hatását a terve­zésre, hogy gondoskodnunk kell olyan berendezésekről, melyek a csatornán lefolyó

Next

/
Oldalképek
Tartalom