Vízügyi Közlemények, 1939 (21. évfolyam)
3-4. szám - II. Trummer Árpád: A kultúrmérnöki szolgálat és az ivóvízellátás
3(370 TRÜMMER ÁRPÁD A 26. §. a kártalanítás módját szabályozza. A közigazgatási eljáráson kívül, a fél kívánságára, bírói eljárásnak is helye van. Ez utóbbi azonban a végrehajtást nem akadályozza, mert a bíróság megszabta biztosíték letétbehelyezése után a vízmű megépíthető. Az 1913 : XVIII. t.-c. végrehajtása tárgyában kiadott 1200/1914. F. M. számú rendelet 1 —12. szakaszai az artézi kutak engedélyezésére vonatkozó eljárást, a 13. és 14. szakasz pedig a védőterületek megállapítását szabályozzák. Az utóbbi szakasz értelmében az illetékes közegészségügyi hatóság az 1876 : XIV. t.-c. 10. §-a alapján kötelezheti az érdekelteket, hogy a védőterület megállapítását kérelmezzék. Az 1913 : XVIII. t.-c. az ivóvízellátás megkönnyítése terén lényeges haladást jelentett, nem oldotta meg azonban teljesen az artézi kutak ügyét, mert engedélyezésüket csak az ország egy részén — nagyjában a nagy magyar Alföld területén — tette kötelezővé és a vízpazarlás kérdését sem tisztázta véglegesen. Egyébként a törvény hatása már csak Csonka-Magyarországon érvényesült, mert a világháború bekövetkezése egyidöre az ivóvízellátás kérdését is háttérbe szorította. Nagy-Magyarországon 1918-ig 49 városi vízvezeték készült el s ezekből 15 maradt Csonka-Magyarország területén. A községi ivóvízvezetékek legnagyobb része szintén az elszakított területekre esett, a mai határok között alig néhány maradt (Tokaj, Gönc, Parádfürdő, Vilmány, Hejce, Rákoshegy, Rákosliget, Bélatelep) úgy, hogy Trianon után az ivóvízellátás kérdését úgyszólván újból kellett kezdeni. Csonka-Magyarország ivóvízellátására nézve részletes adatokat találunk Papp Rémig: ,, Adatok hazánk ivóvízellátására vonatkozóan" című értékes tanulmányában 1 s ezért a részletekre nem is terjeszkedem ki. A háború utáni években 12 városi vízvezeték létesült és 15 község kapott rendszeres vízellátást. Hat városunkban és mintegy 40 községben (bánya v. fürdőtelepen) csak közkutak útján történik a vízellátás, ill. csak egyes körzetekre terjed ki. Az utóbbiak sorába kell számítanunk az egy-egy artézi kúttal kapcsolatos ú. n. : „társasági vízvezetékek"-et, amelyek Alföldünk egyes városaiban és nagyobb községeiben terjedtek el. Ezeket a kultúrmérnöki hivatalok és a közigazgatás ellenőrzik. Az utóbbi évtizedben a kultúrmérnöki hivatalok is építettek néhány községi ivóvízvezetéket (Fony, Szőllősardó, Aggtelek stb.), de ezirányú tevékenységük a csonkaország földrajzi és hidrológiai adottságai miatt eltörpül az elszakított országrészeken korábban kifejtett működésük mellett. Az artézi kutak száma a háború után nagymértékben szaporodott. Az eddig létesült artézi kutakból körülbelül 11.000 van a jelenlegi országhatárokon belül. Noha az 1913 : XVIII. t.-c. az Alföldön kötelezővé tette az ilyen kutak hatósági engedélyezését, pontos számukat mégsem ismerjük, mert még mindig vannak régebbi — nem engedélyezett — kutak. Az artézi vízellátással kapcsolatban nagyon fontos volna az oktalan vízpazarlás megszüntetése vagy korlátozása. Ez igen nehéz feladat, mert meg gyökeresedett az a téves hit, hogy a kút elhomokosodik, ha nincs állandó elfolyása. Kultúrmérnöki hivatalaink az engedélyezés alkalmával kötelezik a kút tulajdonosait zárócsap, vagy felszálló-cső alkalmazására, alföldi népünk mindamellett nehezen törődik bele a kérdés ilyen megoldásába és ahol csak lehet, folyni hagyja az artézi kút vizét. 1 Lásd: Vízügyi Közlemények, 1937. évi 1. szám, 67. old.
