Vízügyi Közlemények, 1939 (21. évfolyam)
3-4. szám - III. Makó-Kléger Sándor: A M. Kir. Iparügyi Minisztérium munkálatai a hazai ivóvízellátás fejlesztése terén
376 MAKÓ-KLÉGER SÁNDOR az iparügyi minisztérium, amidőn elkészítette „A vízfeltárásra szolgáló kútfúrás", ,,A közüzemi vízvezeték építésének" és a ,,Közcsatornák építésének" vállalati feltételeit és ezeket 26.000/1936, ill. 23.000/1936 számú rendeleteivel kötelezően életbeléptette. A Magyar Szabványügyi Intézet az ivóvízvizsgálatok szabványosításával foglalkozik, amely kiterjed a vegyi és bakteriológiai vizsgálatokra. Az előbbi a közeljövőben elkészül, a bakteriológiai vizsgálatok szabványosítására — amely lényegesen egyszerűbb feladat — csak ezután kerül sor. Az ivóvízvizsgálatok szabványosításával Magyarország csaknem az összes kultúrállamot megelőzte. Az Egyesült Államoktól eltekintve, az európai kontinensen csupán Ausztriának, Németországnak és Dániának vannak vízvizsgálati szabványai. Ezek közül az osztrák szabvány csak rövid és általános utasításokat ad, a német vízvizsgálati szabvány igen alapos munkának készül, de csak részei vannak meg és az egyes eljárások fokozatosan jelennek meg, a dán szabvány csak a bakteriológiai vizsgálatokra vonatkozik. A magyar vízvizsgálati szabvány ivóvizekre, szennyvizekre és kazánvizekre vonatkozik. Az ivóvizek vizsgálatánál tájékoztató (ellenőrző), egyszerű és részletes ivóvízvizsgálatokat szabványosít. A mintavétel szabályozásán kívül a vizek megítélése szempontjából rendkívül fontos vizsgálati kérdőlapokat is szabványosítja. Mindezek lehetővé fogják tenni, hogy a jövőben Magyarországon az ivóvizek vizsgálata és használhatóságuk elbírálása egységes alapon történjék. Az iparügyi minisztériumnak igen jelentős ténykedése a vízvezetéki adatok gyűjtése. A vízműtulajdonos közületektől évente összegyűjtött adatok egyrészt állandóan tájékoztatnak a vízművek mindenkori állapotáról, fejlődéséről és üzemviteléről, másrészt útmutatást adnak azoknak a követelményeknek a tekintetében, amelyeket hazánkban a vízfogyasztók az őket kiszolgáló vízművel szemben támasztanak. Ezek az adatok tehát irányításul szolgálnak akkor, amikor valamely új hazai vízmű megtervezése vagy valamely vízvezetéki terv elbírálása kerül szóba. A következőkben a hazai vízművektől beszolgáltatott üzemi adatok és az e téren szerzett tapasztalatok alapján vázlatos képet óhajtok adni azokról a jelentősebb tényezőkről, amelyek a mi viszonyaink között a városi vízművek tervezését irányítani hivatottak. Előre kell bocsátanom, hogy az elmondandók kizárólag vidéki városainkra vonatkoznak, mert nálunk a vízellátási igények és a vízművek üzeme tekintetében a székesfőváros és a vidék között óriási különbség van. Ennek érzékeltetésére elég talán annyit megemlítenem, hogy 1936-ban az összes városi vízművek által termelt kereken 100 millió m 3 vízből a székesfővárosra 70%, vagyis 70 millió m 3 esett. Mellőznöm kell továbbá az adatok értékesítésénél azokat a városokat, amelyeknek lakosai nagyrészt tanyákon élnek, ahol a csőhálózat a városnak csak egész kis részét zárja magába, ahol a fogyasztást vízmérővel csak néhány csatlakozásnál mérik, végül azt a várost, amely még a termelt vízmennyiséget sem méri. Az ezek után megmaradó 17 város lakosainak száma 762.000, vagyis átlagban 45.000, a vízzel ellátott lakosok száma 586.000, vagyis a lakosságnak 77%-a. A vízvezetéki csőhálózat hossza 911.000 m, átlag 54.000 m. A csőhálózat mentén fekvő házak száma 47.700 — átlag 2800 —, amelyek közül a vízvezetékbe 38.500, vagyis az egésznek 81%-a van bekapcsolva. Vízmérő van 29.700 házban, vagyis az egésznek 77%-ában. Végül az évi víztermelés összesen 20,800.000 m 3, átlag 1,200.000 m 3.
