Vízügyi Közlemények, 1939 (21. évfolyam)

2. szám - III. Babos Zoltán-Mayer László: Az ármentesítések, belvízrendezések és lecsapolások fejlődése Magyarországon (Második rész)

ÁBJVIENTESÍTÉSEINK FEJLŐDÉSE 269 eredmény munkánk folyamán nyert benyomás szerint inkább tekinthető aláértékelt adatnak, mint túlzottnak. A töltéshosszak növekedésére vonatkozóan eddig már közölt számok, — 1939-ben a Felvidék visszacsatolt részével és Kárpátaljával együtt 5.185-8 km — valamint a 15. sz. ábra, nem adnak teljes képet a fejlődésről, mert nem érzékeltetik eléggé a töltések megbízhatósága terén idők folyamán bekövetkezett előnyös változásokat. Teljesen tiszta képet csak akkor alkothatnánk az árvédelmi töltésrendszer fejlődéséről, ha a védővonalak hossza mellett meg tudnánk adni a gátméretek változását is, illetve azt a mozgósított földmennyiséget, amelyet a védővonalak a különböző időszakokban képviseltek. Sajnos, ennek a gondolatnak a megvalósításáról le kellett mondanunk. Mint arra még az alábbiakban rá fogunk mutatni, már a kiépített védőtöltések hosszának megállapítása is számos nehézségbe ütközik, elképzelhető tehát, hogy a múltban történt földmozgósítás kimutatásához szükséges töltésméretek beszerzése — különösen a mult századbeli és az utódállamok területére került társulatokra vonatkozóan — ma már leküzdhetetlen akadályokba ütközik. Az ármentesítö munkálatok történetének vázlatos ismertetésénél láttuk 4hogy hazai védőtöltéseinknek helyenként több évszázados múltja van. Első megépítésük nagyrészt magánérdekeltek, vagy törvényhatóságok nevéhez fűződik. Az idő nem repült el felettük nyomtalanul ; számos árvíz rombolta, mosta, olykor egészen elsöpörte őket. Az elpusztultak helyére sokszor új gátakat emeltek, nem egyszer azonban teljesen felhagyták őket, a nép biztonságosabb lakóhelyet keresett magának. A töltések életében beállott változásokat csak a legritkább esetekben jegyezték fel, soknak teljesen nyoma veszett s ma már csak egy-két település neve őrzi emléküket, helyüket azonban nehéz kinyomozni. A gátak pusztulásának folyamatát ma is nyomon követhetjük egy-egy felhagyott töltésszakaszon. Példaként megemlíthetjük a 70 év óta gondozatlan viss-tokaj-zalkodi egykori védőtöltést, amely az idők folyamán teljesen szétfolyt és ma már helyenként alig érzékelhető terephullámban ismeri fel az, aki tud létezéséről. Még a magánosok, uradalmak tulajdonában lévő gátakról aránylag könnyebb történeti adatokat találni. Mikor első vízrendező társulataink a mult század közepén megalakultak, egyes érdekeltségektől vagy a vármegyéktől részben már kiépített töltéseket vettek át, ezeknek múltja azonban legtöbbször már akkor is homályba veszett, ma pedig egyáltalában nem deríthető ki. Az átvett régi töltések alkalmatlan vonalozása, helytelen megépítése miatt a társulatok szívesebben emeltek új gátakat. A töltések hosszának és a védővonalak helyének gyakori változásai főleg a munkálatok első évtizedeiben szinte eloszthatatlan zűrzavart teremtenek az amúgy is gyér adatokban. A társulatok által a múltra kimutatott töltéshosszak gyakran még ugyanarra az évre vonatkozóan is eltérnek egymástól, mert egyik esetben beszámítják a védővonalba a természetes magaslatokat, máskor viszont kihagyják azokat ; hasonlóképen hol figyelembe veszik az alvógátakat, hol nem. Máskor a védőgátak hossza tulajdonképen nem is változott, csak a régi töltést átépítették és mint új töltést, hozzáadták az eddig nyilvántartott védővonalhoz. Mivel általában az egyes társulatok védővonalairól a múltra vonatkozóan részletezett adatok ritkán találhatók, a helyes számértékeket nehéz, olykor lehetetlen kihámozni. Súlyosbító körülmény az is, hogy nem egyszer ugyanazon a területen egymásután több társulat működött s ezért a mai társulatnak