Vízügyi Közlemények, 1939 (21. évfolyam)
1. szám - II. Trummer Árpád: Víziútjaink fejlesztése
10 TR TJMMER ÁRPÁD nem érvényesülhetett kellő mértékben, a megcsonkított ország pénzügyi helyzete pedig eddig nem igen adott lehetőséget a magyar víziutak erőteljesebb fejlesztésére. Az 1908. évi XLIX. törvénycikk a hajózható folyók szabályozási munkáin kívül olyan folyókat is hajózhatóvá kívánt tenni, amelyeken a hajózásra szükséges vízmennyiség csak duzzasztóművekkel, a hajózás pedig ezek mellett hajózózsilipekkel történhetik. Az ilyen csatornázandó folyók sorába a Vág, Sió, Kulpa, Temes, Béga, Körös, Sajó és a Bodrog lett felvéve. Ezáltal összesen 938 km hosszú, 2 méter merülésű hajókkal járható víziút került volna a magyar közgazdaság szolgálatába. A fenti törvény értelmében végrehajtott munkák elkészülte után Magyarország víziúthálózata 4260 km lett volna és ezt a hálózatot láthatjuk a 2. sz. ábrán. Szembetűnő, hogy a térképen hiányzik a Duna—Tisza közötti csatorna, amely a két különálló dunai és tiszai vízrendszernek korszerű és a közgazdasági fejlődés által kívánt összeköttetését oldaná meg. Kétségtelen ugyanis, hogy a dunai összeköttetés a Tisza felsőbb részéről nyugat felé történő szállításoknál nagy útveszteséget jelentett, a Ferenc-csatorna pedig helyi jelentőségű és csekély útrövidítést ad. A víziberuházásokra vonatkozó 1908. évi törvény a Duna—Tiszacsatornát azért nem vette figylembe, mert ezzel annak idején a kereskedelemügyi minisztérium foglalkozott és a földmívelésügyi minisztériumtól függetlenül óhajtotta végrehajtani. 2 Ha ettől a hatásköri szétválasztástól eltekintünk és a Duna— Tisza-csatornát is figyelembe vesszük, akkor azt kell megállapítanunk, hogy az említett törvény valóban alkalmas volt a magyar víziutak megfelelő fejlesztésére és a közgazdaság igényeinek megfelelő hajózási lehetőségek megteremtésére. Az állami szabályozás alá nem eső folyókra vonatkozó 1914. évi XXXVIII. törvénycikk, amelynek létrejöttét az 1910. és 1913. évben jelentkezett rendkívüli árvizek súlyos kártételei tették indokolttá, a folyók hajózhatóvá tételével nem foglalkozott, mindamellett a kisebb vízfolyások rendezése, főleg a vízgyűjtők vízmosásainak megkötése kétségkívül kedvező hatással lett volna a hajózható folyók vízjárására is. Ebből a szempontból tekintve, a törvény végrehajtása víziútjaink fejlesztésére sem lett volna közömbös. Sajnos, a törvény eredménytelen maradt, mert szentesítése már a világháború kezdetére esett, végrehajtása pedig teljesen elmaradt. Feltűnő, hogy a Sebes-, Fekete- és Fehér-Körös folyóknak aránylag kedvező költséggel való csatornázását egyik törvény sem vette figyelembe, csupán a Hármas- és Kettős-Körös hajózhatóvátételét. A világháború befejezése és országunk megcsonkítása a víziutakra vonatkozó korábbi elgondolásokat nagyrészben tárgytalanná tette s amellett a változott viszonyok miatt olyan közlekedési és közgazdasági szempontokat kellett figyelembe venni, amilyenekkel Nagy-Magyarországon nem kellett számolni. így pl. fokozódott a nagy magyar Alföld jelentősége, és mezőgazdaságának hathatós fejlesztése a nemzet egyetemes érdekében állónak mutatkozott . Ezzel kapcsolatban a Tisza és a Körös hajózhatósága, továbbá a dunai és tiszai — most már az új határokkal is elválasztott — vízrendszernek a csonkaország területén történő 2 Ezt igazolja Kvassay Jenő : „Die Schiffahrt auf der ungarischen Donau" Budapesten 1916-ban megjelent műve is, mert az ehhez csatolt térképen már a Duna—Tisza-csatorna is látható.
