Vízügyi Közlemények, 1938 (20. évfolyam)

1. szám - dr. Lászlóffy Woldemár: Az 1838-i árvíz és a Duna szabályozása

56 Sikertelen volt az 1845-ben a helytartótanács részéről kiküldött királyi biztos működése is, mert feladata csupán az volt, hogy hivatalos nyomást gyakoroljon a fővárosra; ez utóbbi azonban sanyarú pénzügyi helyzetében ennek ellenére sem vállalhatta a szabályozás költségeit. A Paleocapa javaslata értelmében elrendelt tervmódosítás elkészítése a tervezőmérnökök halála miatt 1847-ig húzódott el, ami újabb késedelmet jelentett. 1847-ben István nádor az újonnan felállított közlekedési bizottmány elnökére, gróf Széchenyi Istvánra bízta, a fővárosi Dunaszakasz szabályozásának ügyét}

1 De sem ekkor, sem Széchenyi minisztersége alatt nem sikerült a szükséges pénzt előteremteni. Az 1848 : XXX. t.-c. 4. §-a vízszabályozásokra — az egész ország területére — 2 millió forintot engedélyezett, amiből a pesti Dunaszakaszra alig jutott valami. így mult el a nagy árvíz után 10 év, mialatt a rettenetes pusztulás emléke és vele a fenyegető veszedelem tudata mind jobban elhalványult, anélkül azonban, hogy Pest lényegesen nagyobb biztonságban lett volna, mint annakelőtte. A szabadságharc azután teljesen háttérbe szorította a dunaszabályozás kérdését. 10. A dunaszabályozás ügye a szabadságharc után. A mult század ötvenes éveiben Pest a politikai elnyomatás ellenére is tovább haladt a gazdasági fejlődés útján. 1858—59-ben a Dunagőzhajózási Társaság megépítette rakodópartjait a pesti Lánchídfőnél, a mai Ferenc József-téren. A folyton fejlődő kereskedelmi forgalom a hatvanas évek elején szükségessé tette, hogy ezekhez csatlakozóan Pest városa a Tudományos Akadémiától a Zoltán-utcáig, majd 1864—67 közt a Petőfi-térig építse ki rakpartjait. A munkákat Reitter Ferenc kir. főmérnök vezette. Ennek során behatóan megismerkedett a dunaszabályozás terveivel, amelyeket már a Lánchíd hídfőinek elhelyezésénél, de még inkább e partfalak vonalvezetésénél követni kellett. Magáévá tévén a régebbi tervezők megállapításait, hangoztatta, hogy sem védőgátakkal, sem a város szintjének feltöltésével nem lehet sikeresen védekezni a jeges árvizek ellen, hiszen a vízszínemelkedés mértéke egyedül a jégtorlasz erősségétől és így az időjárás, nemkülönben a változó mederviszonyok szeszélyétől függ. Ehelyett a torlaszképződés okát, a város alsó végén lévő szigetcsúcsot akarta eltüntetni. Tervét úgy vélte megoldani, hogy a Soroksári Dunaágat a Csepelsziget csúcsánál a főmedertől elzárja és felfelé (kb. a mai Nagykörút vonalán, a Margithídig), alsó és felső végén zsilipes árapasztó csatornával hosszabbítja meg. Az egyetlen bögéből álló csatorna a viziforgalmat és az öntözést is szolgálta volna.

1

8 (10. ábra). Az árapasztócsatorna gondolata nem volt új. De Reitter oly világos és meggyőző módon tárgyalta a Dunaszabályozás szükségét és oly színesen ecsetelte a létesítendő csatorna jövedelmezőségét, mely Pestet a dunai áruforgalom középpontjává avatta volna, hogy terveit a város, majd a kormány is behatóan tárgyalta. Reitter a 1

7 A Vízrajzi Múzeum kegyelettel őrzi azt a levelet, amelyben Széchenyi, 1847 okt. 22-én,. a dunaszabályozásra vonatkozó addigi terveket és iratokat kéri. 1

8 Közlekedéspolitikai szempontból nagyvonalúbb alakban elevenítette fel Reitter gondolatát 1903-ban Kvassay Jenő. Lásd : A budapesti körcsatorna. Vízügyi Közlemények, 1912. évi 4. füzet.