Vízügyi Közlemények, 1938 (20. évfolyam)
4. szám - Csepeli Weiss Jenő: Beszámoló öntözési rendszerem hétéves üzeméről, valamint a mezőgazdasági teherszállításnak vele kapcsolatos új módszeréről
482 Derekegyházán már a nyáron 6 szállítóhajót és 12 talicskát állítottunk munkába és velük mintegy 20.000 q tehernek a szállítását bonyolítottuk le. Tóth Pál főerdész érdeme, hogy ez az úttörő munka megindításától fogva kitűnő eredménynyel járt. A talicskákra egyszerre legfeljebb 1 q terhet célszerű rakni. A felrakás gyors és kényelmes, mert a terhet kis magasságra kell emelni, a lerakás pedig egyszerű kibillentésből áll. A talicskázás előnye az is, hogy a talicskás munkás helyben maga szedi össze rakományát és viszi legrövidebb uton a hajóhoz, míg eddig a nagy szekérrakományok gyűjtése és felrakása külön munkát és külön költséget igényelt. A megrakott talicska kis súlyának és a légabroncs nagy felfekvésének köszönhető, hogy a legkötöttebb alföldi talajon, erős esőzés után is zavartalanul folytatható a munka, mihelyest a munkások a szántóföldeken megint munkába tudnak állni. A gummiabroncsos talicskák ugyanis az ázott földben sem hagynak kerékcsapást maguk után. Az eddigi tapasztalatok alapján munkanaponként akkordban 100 q szállítására lehet számítani. A szállítás költsége 3-60 pengős kereset mellett q-ként 3 6 fillér volna. (Az első kísérleteknél be nem gyakorolt munkásokkal napszámban 70 q volt a teljesítmény és a szállítás 4-8 fillérbe került.) A gummiabronccsal és golyóscsapággyal ellátott saraglyás talicska ára darabonként 60 •pengő. Rajzát a 2. sz. ábra tünteti fel. SflRfiCLMPS-TÖLICSKQ . 2. sz. ábra.