Vízügyi Közlemények, 1938 (20. évfolyam)

4. szám - Luigi Miliani: Az egységes folyószabályozás alapelvei

421 szükségletnek eleget tegyenek, többek között egyáltalán nem elégséges a mezőgazdasági célok kiszolgálására, különösen a laza, áteresztő talajú vidékeken, amelyek a nyári szárazságtól sokat szenvednek. Miután szabályoztuk és szelidítettük az árvíztömegek levonulását és megszüntettük a kiöntések és áradások veszélyét, gondoskodni kívántunk a síkságnak vízellátásáról azokban az időszakaszokban is, amikor a csapadékban hiányok mutatkoznak. Minthogy az árvizeket tározó medencék a síkságnál magasabb elhelyezkedésűek, ennélfogva meg volt a lehetőség arra, hogy a tényleges vízszükséglet és a tényleges vízhasznosítási lehetőségek ismeretében tanulmányokat végezzünk általános vízhasznosítási terv elkészítésére. Néhány medencénél, mint pl. a Cellina—Meduna medencéinél, valamint a Lago di Levico és a Lago di Caldonazzo tavaknál, amelyek az őszi és tavaszi árvizekkel töltetnek meg, kettős hasznosítás is lehetséges. Nyáron a tározott vizek egyenletesen és a mezőgazdasági szükségletekhez, elsősorban az öntözési igényekhez igazodólag bocsáttatnak le, a többi évszakokban pedig igen előnyösen használhatók fel a tározott vizek ipari célokra elektromos energia termelése révén, minthogy ezek az időszakok szerencsésen a nagyobb energiaszükséglet és fogyasztás idejével esnek össze. így válnak az áradások vad vizei megszelídítve, elraktározva turbinák és elektromosságot termelő gépek hajtó energiájának, nemkülönben a mezőgazdasági termelés fokozását szolgáló áramnak hordozóivá akkor is, amikor nem állanak közvetlenül a termelés szolgálatában az éghajlat szűkösségei vagy éppen ellenséges magatartása ellenében. A vízrendezési tevékenység azonban nem áll meg azoknál a műszaki munkálatoknál, amelyekről az előbbiekben röviden megemlékeztünk, a vizek hasznosítása sem szorítkozik csupán azokra a lehetőségekre, amelyekről imént szólottam. Nagyon messzire vezetne azonban felsorolni mindazokat a végrehajtott vagy tanulmányozás alatt álló munkálatokat, amelyek a venetói folyókkal kapcsolatban foglalkoztattak bennünket az utolsó tizenöt esztendőben, amely alatt a fasiszta kormányzat új vízgazdasági politikája kifejlődött. Csupán az önműködő vízszínszabályozó szivornyák alkalmazásának egy érdekes esetét említem föl, amelyet más, billenőtáblás vízlebocsátó szerkezetekkel kiegészítve az Isonzó folyó torkolati szakaszán jelentkezett igen komoly mederképződési rendellenesség megjavítására használtunk. Az Isonzó ugyanis torkolata közelében új ágat fejlesztett, amely Correntia néven ismeretes. Az új ágon át most a folyó árvizei a panzanói tengeröbölbe ömlenek és annak feliszapolását idézik elő. De más baj is származott az új folyóág megjelenéséből. Az Isonzó eredeti ága, a Sdobba, most már nem hoz elegendő hordalékot. Már pedig erre a hordalékra nagy szükség van azért, hogy azt a tengeri áramlatok magukkal vive és a tengerparti földszegély mentén lerakva, a föveny partot növeljék, erősítsék. A hordalék elmaradásával együtt megkezdődött a parti földsáv visszafejlődése, ez pedig nagy baj a lagúnák környékén létező és művelés alá fogott területekre nézve, mert ez a partsáv védte őket a tenger behatolása ellen. Sok kísérletet tettek már arra, hogy az Isonzót eredeti medrébe visszatereljék, de ez eddig nem sikerült. Itt is az új szabályozási elveken alapuló gyökeres gyógymódhoz kellett fordulni.