Vízügyi Közlemények, 1938 (20. évfolyam)

2. szám - dr. Ballenegger Róbert: A talajnedvesség változásának menete mésztartalmú agyagos talajban

159 elejének igen bő csapadéka a talajt csak 150 cm mélységig volt képes vízzel megtölteni. Hasonló képet mutat az alsó telepre, a mély fekvésre vonatkozó grafikon is (B2), azzal a különbséggel, hogy a talaj nedvességtartalma itt állandóan magasabb értékű, mint a magas fekvésben ; a görbe egyetlen pontja sem jut le a 15%-os vonalig, hanem lényegesen fölötte marad. A tavasz elején lehullott rendkívül bő esők vize az altalajba lassan húzódott le. Egy hónapig az altalaj csepegő vizet tartalmazott. Azután is, amikor már ez a csepegő víz lefolyt a mélyebb altalajba, az altalaj (60 cm-től 180 cm-ig) állandóan telített állapotban (field capacity) maradt, ami a talaj szellőződését kétségtelenül megnehezítette, annál is inkább, mertjúnius első felében még a feltalaj és a közvetlenül alatta következő réteg is telítve voltak. Ezzel a körülménnyel függhet össze az a jelenség, hogy tavasz végén az itt elültetett fák sárgaságba (klorózis) estek. A sárgaság minden évben mutatkozik tavasz végén, a nyár folyamán azonban, amikor az altalaj nedvességtartalma csökken, rendszerint javulást mutat ; ez a javulás észlelhető volt 1935-ben is, amikor nyáron át az altalaj nedvességtartalma nem haladta meg a 17%, illetve a 3-ik rétegben a 16%-ot. Ez évben azonban, amikor.ennek a két rétegnek, amelyben a gyökerek zömét találjuk, a nedvességtartalma állandóan 19, illetve 18% körül volt, a klorózis a nyár folyamán sem javult meg. Ami a gyepes területet illeti, az a B3 grafikon tanúsága szerint tavasz elején telítve volt vízzel. A további időkben a feltalaj nedvességtartalma erősen reagált a csapadék mennyiségére, nagy kilengéseket mutatott, akárcsak 1935-ben. A görbe az április első két hete bő csapadékának hatására kiugrást mutat, ettől az időtől kezdve a talaj állandóan sok vizet veszített nyár elejéig. A nyár elején bekövetkezett közepes esők éppen csak hogy kiegyenlítik a vízveszteséget, augusztus első hetének igen bő csapadéka pedig a nedvességtartalomnak 2 %-os növekedését idézte elő. Az ezután bekövetkezett háromhetes szárazság ideje alatt a feltalaj sok vizet veszített, szeptember elején nedvességtartalma a hervadáspont alá jutott. Az őszi esők a feltalajt hamarosan megtöltötték vízzel a helyszíni kapacitás értékéig. Összehasonlítva az 1935-ös állapottal, 1936-ban a feltalaj nyár végéig elegendő vizet tartalmazott, csak ekkor esett le a nedvesség értéke rövid időre a hervadáspont alá. Ennek megfelelően a gyep egész nyáron át üde volt. Az altalaj nedvességtartalma az egész esztendő alatt nem esett a hervadáspont alá. Ennek megfelelően a gyepben levő fák is normális fejlődést mutattak. Ami a mélyebb altalajt illeti, ennek nedvességtartalma az egész tavaszi időszakon át változatlan maradt ; nyár elején itt is bekövetkezett az altalaj vízvesztesége, ami a nyár végéig 3%-ot tett ki. Az őszi esők az altalajt itt is 150 cm-ig töltötték meg vízzel, a 150—180 cm mély rétegbe azonban még nem jutott le a nedvesség. C) 1937-ben. Lássuk most azt, hogy az 1937-ik esztendő rendkívül bő csapadéka hogyan nyilvánul meg a talaj nedvességviszonyaiban ? A felső gyümölcsösben tél végén a talaj nedvességtartalma magas volt, a feltalaj nedvességtartalma elérte a 20-5 %-ot, ami a feltalaj helyszíni víztartóképessé-