Vízügyi Közlemények, 1938 (20. évfolyam)
2. szám - dr. Ballenegger Róbert: A talajnedvesség változásának menete mésztartalmú agyagos talajban
154 a helyszíni víztartó képességnek (fie'd capacity) nevezhetünk és amely a szelvény felső részében 20-4 %-ot, alsó részében pedig, amelynek talaja valamivel lazább szerkezetű, 18 %-ot tesz ki. Ennél több vizet a talaj természetes helyzetében raktározni nem tud. Ez a nedvességmennyiség a talaj pórusterének, amely 51 %-ot tesz ki a feltalajban, 53%-át tölti ki, a pórustér 47%-ában tehát levegő van, ezért a gyökerek ebben a talajban sohasem szenvedhetnek levegőhiányban. 1935-ben a fák vízhiányban sem szenvedtek, mert még a legnagyobb szárazság idején is a gyökerek zónájában 14% körül volt a nedvességtartalom ; ennél a nedvességtartalomnál a talaj térfogatszázalékban 16-4% vizet és 34-6% levegőt tartalmazott, vagyis a pórustérnek egyharmadát (37%) még mindig víz töltötte ki. Nem is lehetett a fákon a fonnyadásnak semmi jelét sem észlelni. A talaj nedvességtartalma a nagy nyáreleji szárazság idején is fölötte volt annak az értéknek, amelyet a fonnyadási pontnak, mondanak. Fonnyadási (hervadási) pont alatt ( permanent wilting percentage) azt a nedvességtartalmat értjük, amelynél a növény a talajból már nem képes az életfolyamatai normális elvégzéséhez szükséges vizet könnyen felvenni. Ennél a nedvességtartalomnál a növényen a fonnyadás jelei mutatkoznak és azok csak akkor tűnnek el, ha a talaj víztartalma ismét növekszik. A hervadási pont értékét ebben az évben a gyümölcsös talaján közvetlen megfigyelés útján nem lehetett megállapítani, mert a fákon az egész tenyészeti idő alatt a tartós fonnyadás jelei láthatók nem voltak. Meg lehet azonban állapítani a higroszlcopicitás értékéből ; higroszkopicitás alatt értve azt a nedvességmennyiséget, amelyet a talaj felvenni képes olyan atmoszférából, amelynek nedvességtartalmát 10%-os kénsav alkalmazásával egy bizonyos értéken tartjuk. A higroszkóposságnak ezt a Mitscherlich eljárása szerint meghatározott értékét kettővel szorozva, megkapjuk a fonnyadási pont értékét. Ez az érték a felső telep feltalajában 13-2%, az alsó telepen pedig 17% ; a magasabb érték a talaj magasabb humusztartalmának következménye, az arborétum gyepes táblájában a fonnyadási pontnak a higroszkóposságából számított értéke 12%. Következő grafikonunk az ú. n. alsó gyümölcsösben végzett fúrások eredményeit tünteti fel. Ez az alsó gyümölcsös őszibarackkal és körtével beültetett terület, a telep legalacsonyabb részén, a kelenföldi lapály szélén terül el és sík fekvésű. Régebben zöldséges kertnek használták, ami meglátszik a feltalaj humuszosabb voltában. A terület egy része 1935 tavaszán pétisót kapott ; ezért két helyen végeztünk fúrásokat, ú. m. a pétisót kapott parcellán és a szomszédos parcellán, amely péti sót nem kapott. A nedvességvizsgálatokból kiderült, hogy ennek a két szomszédos parcellának a talaja nem egészen homogén ; ez különösen a 30—60 cm mély réteg nedvességtartalmának nagyobb ingadozásaiból tűnt ki. A bemutatott görbe a két fúrás egyesített adatainak középértékét tünteti fel kisimítva. Ami a nedvesség eloszlását illeti, hasonló képet kapunk, mint a felső gyümölcsösben ; azzal a különbséggel, hogy a talaj nedvességtartalma itt állandóan magasabb volt, mint a felső kertben, nagyobbak voltak a nedvességtartalom ingadozásai is. Érdekes vonása a grafikonnak még az, hogy itt állandóan a feltalaj tartalmazta a legtöbb nedvességet, a legalsó két szint nedvességtartalma pedig állandóan minimumban volt, míg a felső kertben nagyjában fordított volt a helyzet.
