Vízügyi Közlemények, 1938 (20. évfolyam)
1. szám - Szakirodalom
140 lerakódást okoz. A lerakódásokat a zsilip ürítőcsatornáinak vízáramával gondolták megszüntetni. Az alábbi vizsgálatok arra az esetre vonatkoznak, mikor a vízszint a kikötőmedencében és a zsilipkamrában + 4-00, az alsó fő alatt, a tengerben pedig 0 00 m. A közvetlenül a zsilipkamra feneke fölött, — 5-0 m szintben elhelyezett ürítőnyílások árama tehát 5 m-es vízoszlop alatt támadná a lerakódásokat. A vízáram hatása elméleti úton alig vizsgálható, ezért az antwerpeni ,, Laboratoire de Recherches hydrauliques des Ponts et Chaussées" 1 : 20 arányú kismintát készített s azon végzett kísérleteket.. A kisminta csak az alsó főt tüntette fel ; a víz be- és kivezetésére 7—7 160X 65 mm keresztszelvényű csatorna szolgált, amelynek pereme 1-5 mm-rel feküdt a föntebbi vízszinteknek megfelelő modellvízszint alatt. A kifolyó víz mennyiségének mérésére háromszögletű Thomson-bukó szolgált. A zsilipfő maga betonból készült, a kapafülkék fából, az ürítőcsatornák ólomból, megfelelő csapokkal ellátva. A kísérleti eredmények azonban csak akkor hasonlíthatók közvetlenül össze a valósággal, ha a kísérlet során a vízáram kinetikai energiájának méretaránya egyezik az iszap továbbmozgatásához szükséges munka méretarányával. Az előbbi arány : kin. energia (valóságos) i MV 2 = — = n s . n = n 4, kin. energia (kisminta) - mv' 1 hana hosszméret kicsinyítésének aránya. Az iszapmozgatáshoz szükséges munka a nehézségi erő ellenében (o — 1).W. L v kifejezéssel egyenlő, ahol о a mozgatott anyag fajsúlya, W a térfogata és L v a függőleges irányú elmozdulás. Vízszíntes L^ elmozdulás esetén a fönti kifejezést még а гр súrlódási tényezővel kell szorozni. A két munka aránya, a kísérleteknél a valóságossal egyező fajsúlyú hordalékanyagot alkalmazva, n 4-el, illetve a vízszintes elmozdulásig (valósául nál n l kifejezéssel egyenlő. A súrlódás a belső és külső súrlódásból tevődik össze ifj (kisminta) s ugyanolyan anyagnál a két ip érték egyenlőnek vehető, mert a minta oldalfalának a külső súrlódást növelő hatása elenyésző. A két munka aránya tehát ugyancsak n 4, a vízáramok kinetikai energiájának hányadosával egyenlő. Kérdés azonban, hogyan oszlik meg a vízáram munkája : milyen része mozgatja az iszapot, s milyen a víztömeget. A kérdés megoldására a tulajdonképeni kismintánál négyszerte nagyobb méretarányú mintán végeztek kísérleteket, s azt találták, hogy az itt előálló iszapelmozdulások teljesen megfeleltek a nagyobb méretarány alapján számítható elmozdulásoknak. A kísérletek eredményei tehát közvetlenül átvihetők a valóságba. A tulajdonképeni kísérleteket úgy végezték, hogy az alsó fő alatti területre a valóságban 30 cm-nek megfelelő 15 mm vastag iszapréteget terítettek, a kismintát a fentebbi vízszinteknek megfelelően óvatosan megtöltötték, majd kinyitották az ürítőcsatornák csapjait s addig áramoltatták a vizet, amíg a zsilipkapu előtti, megmozgatott iszaptömeg egyensúlyba jutott. A további vízáramlás a kimosás nagyságát és alakját már alig változtatta meg. A kísérletek, továbbá egyéb helyeken nyert tapasztalatok azt mutatták, hogy a kimosás után felvett alak a talajfajtától független s a talaj-, illetve iszapnem csak a kimosáshoz szükséges időt befolyásolja. Ezen az alapon, a modellt beszennyező és zavaros vizet adó ostendei iszap helyett a kísérletek nagyrészét finom homokkal végezték el. A tulajdonképeni kísérletek az ürítőcsatornák legmegfelelőbb elhelyezésére vonatkozólag arra az eredményre vezettek, hogy a zsilipkapufülkékből kitorkolló 3 3 csatorna mellett, a kapuk alatt 2—2, a hossztengellyel párhuzamosan kitorkolló csatornát kell elhelyezni. A kedvező kísérletek alapján megépítették a zsilipet és 1937 ápr. 14-én megfigyeléseket végeztek az alsó kapu előtt felgyülemlett iszaptömeg elmosására vonatkozólag. A nyert eredmények kielégítőek voltak és megfeleltek a kísérletek eredményeinek, éppúgy, amint a kísérletekből nyert állandók felhasználásával számított medencevízszintváltozás is igen jól egyezett a valóságos értékkel. Ifj. Molnár Dezső.
