Vízügyi Közlemények, 1937 (19. évfolyam)

1. szám - Papp Remig: Adatok hazánk ivóvízellátására vonatkozóan

77 a hozzájuk való csatlakozás a közület tagjai részére nyitva áll és bizonyos víztartalékkal (víztorony, tárolómedence) is rendelkeznek, ezért inkább a vízművekhez, mint a magánérdekeltséget képező körzeti vízvezetékekhez soroztam őket be. A II. táblázat igen különböző súlyú adatokat tartalmaz és egy későbbi, kiterjedtebb adatgyűjtés alkalmával ajánlatos lenne ennek a táblázatnak az adatait kétfelé választani. Komoly, a község lakosainak nagyobb részét ellátó és a vízmű elnevezést lényegében megérdemlő telep a felsoroltak közül Albertfalva, Balatonboglár, Siófok, Szigetvár, Balatonfüred, Balatonlelle, Csepel, Felsőgalla, Rákoshegy, Rákosliget, Tokaj, Törökszentmiklós, Tihany. A csillaggal megjelölt községek és bányatelepek adatait az Országos Közegészségügyi Intézet vízellátási osztályának köszönhetem. A Salgótarján külvárosában elterülő bányatelepi vízvezetékekhez hasonló ipartelepi vízvezeték még több van hazánkban és ezek tulajdonképen külön rovat alá tartoznának. A 16 a—e-ig felsorolt bányatelepi vízvezetékek adatait csupán azért vettem fel a táblázatba, mert az ezek révén vízvezetéki vízzel ellátott lakosság együttes száma Salgótarján város lakossainak tekintélyes részét teszi ki. Ezek a kisebb ipartelepi vízvezetékek mintegy átmenetet képeznek a magánvízvezetékekhez, az ú. n. körzeti vízvezetékekhez, vagy kúttársaságokhoz. Dorogon a megadott létszámból 981 lélek a községben lakik, akiknek a bánya kárpótlásképen ad vizet. A bányászati munkák miatt ugyanis több kútból kiapadt a víz. A közkutak közül is 2 darab a község területén van. Felsőgallán két tárolómedence van, egyik a bányatelep részére a Mutterhegyen, a másik a község részére a Kálvária-hegyen. A két medence egy 570 méter hosszú, 80 mm átmérőjű nyomócsővel van összekötve. A Mutter-hegyen lévő tartányt a bánya szivattyúi táplálják és a termelt vizért a község bizonyos összeget fizet a bányának. Siófok vízművénél a termelt vízmennyiség a gépteljesítmény (szivattyú) alapján számíttatott. Minthogy vízmérő órák még nincsenek fölszerelve, a vízpazalás időnkint tekintélyes méreteket ölt. Az 1935. évben a napi minimális vízfogyasztás január 6-án 380 m

3, a napi maximális vízfogyasztás július hóban átlag 1780 m

3 volt. Az állandó lakosságon kívül a nyaralók száma körülbelül 10.000-re tehető. A vízmű a Balaton vizét használja föl, amit klórozás, levegőztetés és aluminiumszulfáttal való derítés után bocsátanak a szűrőkön keresztül. Az 1933-ban épült szűrő nyitott gyorsszűrő. A vízmű 1912—13. években épült és eredetileg 14 darab, körülbelül 50—50 m mély fúrott kútból termelte a vizet. Ez a víznyerési mód azonban csődöt mondott, mert a kutak eliszaposodtak. 1921-ben tértek át a Balaton vizének fölhasználására és eleinte csupán kavicsszűrőt használtak. Az újonnan fölszerelt szűrő- és tisztítóberendezéssel a víz kifogástalan minőségű, színtiszta és csiramentes. Hőfoka a Balaton hőfokának megfelelően ingadozik, a maximuma 22—23 C°. (Urányi István községi mérnök közlése.) A II. táblázat adatai, ha lehet, még kevésbbé ismertek, mint a városi vízművekre vonatkozó adatok és ezért talán még nagyobb érdeklődésre tarthatnak számot. A két táblázat adatai felölelik az összes hazai központi vízműveket, ha tehát összevetjük ezeket az ország összes városainak és községeinek számával, akkor azt találjuk, hogy nincs központi vízműve hazánkban 30 városnak és 54 olyan