Vízügyi Közlemények, 1937 (19. évfolyam)

3-4. szám - Szakirodalom

510 Prof. Smröek A.: Földgátak biztonsága állandó és változó víznyomás esetén. (Sicherheit von Erddämmen bei ständigem und wechselnden Wasserüberdruck.) Zeitschrift des Internationalen Ständigen Verbandes für Schiffahrt-Kongresse. Brüsszel, 1937. július. 87—139 oldal, 24 ábra. A Vág puhói (ma Puchov) vízerőművének építésével kapcsolatban a briinni műegyetemen modellkísérleteket végeztek a folyó-, illetve csatornamelletti töltések állékonyságára és víznyomás elleni biztonságára, különös tekintettel az építőhelyen található homok- és kavicsanyagokra, valamint a vágvölgyi löszre (t. k. finom homokos agyag). A laboratóriumi vizsgálatok kiterjedtek az anyagok vizsgálatára ; úgymint hajcsövességüknek, a belőlük készült gát szivárgásának és a szivárgási görbe alakulásának, végül az anyag szétfolyásának megfigyelésére és mérésére. A hosszú szakaszon töltésben haladó műcsatorna gátjának modelljét 1 m széles, üvegfalú tartányba építették he olymódon, hogy a száraz anyagot 5—6 cm-es rétegekben elterítve erősen döngölték. A víz beengedése után először az anyag átnedvesedését (a víz kapilláris terjedését, ill. körvonalait) figyelték meg és bizonyos időközökben az üvegfalra fehér festékkel ráfestették. A gáttestben az elszivárgó víz nyomásának, ill. felszínének megállapítására 3—4 sorban elhelyezett 12 mm átmérőjű bádogcsövek szolgáltak. Egyrésziik csak alul volt nyitott (nyomásmérők), másrészük az alsó nyílásnak esetleges iszaplerakódás okozta eltömődése miatt végig lyuggatva volt (vízfelszínmérők). A csövekben a vízszín magasságát vékony, feketére festett drótokkal mérték. A gáttesten átszivárgó vizet a gát mentett oldalán a tartány fenekén lévő nyíláson elvezették és meghatározott időközökben mérték. A vágvölgyi lösz felhasználására külön kísérlet is történt. Mivel azonban az átnedvesedett lösz szétfolyik, az eredeti tervtől eltérően elvetették a kavicsnak homokos agyaggal való keverését s az utóbbit csak mint magot alkalmazták a tisztán kavicsból készült és vízfelőli oldalon betonnal burkolt töltésben (1. ábra). Az átszivárgáera vonatkozó vizsgálatok a következő eshetőségekre és kérdésekre terjedtek ki : 1. Atszivárgás a töltés betonburkolatának valamely szétnyíló függőleges osztóhézagán át ; 2. a vízszínváltozás befolyása az átszivárgásra ; 3. a gát lábnál lévő osztóhézag megnyílása ; 4. vízszintes törés a betonrézsüburkolaton a vízszín alatti egyharmad mélységben ;. 5. a burkolat törése a rézsű lábánál ; 6. a burkolat összetörése 1—2 m

2 területen a) a rézsün, b) a csatornafenéken ; 7. a rézsűburkolat lecsúszása vízszintes törés következtében 5 m széles sávon (az osztóhézagok 5—6 m távolságban vannak egymástól) ; 8. a 7. kísérlet változata, ha a gáttest vízzel van átitatva és a csatorna hirtelen kiürül (gátszakadás esete) ; 9. a műcsatorna üres, a töltés levegőfelőli oldala a Vág árvize folytán vizet kap. Az építésre vonatkozó kérdések a következők voltak : 1. Milyen következménnyel jár, ha a levegőfelőli oldalon a gáttestnek az áteresztő kavicsrétegbe való bekötése (fogazás) elmarad ? 2. Mi a hatása az agyagmag különböző magasságának ? A nagyszámú kísérletet az alkalmazott anyagok és a modell beépítésének módja szerint a következőképen csoportosították : A) Tisztán kavicsból épült gát; fí) kavicsgátmodell, az altalajnak megfelelő kavics- és löszrétegre építve ; C) kavicsgát löszmaggal, alapul szolgáló talajrétegen ; I)) kavicsgát löszmaggal, átnedvesedett anyagból, alap nélkül. 1. ábra. A műcsatorna töltésének tervezett keresztmetszete (5,345 km-nél).