Vízügyi Közlemények, 1937 (19. évfolyam)

1. szám - dr. Kozmann László: Az Egyiptomi öntözések talajtani vonatkozásai

47 Bizonyos számú egymáshoz csatlakozó medence egységes rendszert alkot s közös töltő, ül. ürítőcsatornákkal van ellátva. Egy ilyen önálló medencerendszert a 4. sz. ábra tüntet fel vázlatosan. A a rendszert tápláló csatornának a feje. B, C, D, E jelöli a medencéket, melyek közül rendesen az utolsó medence (E) a legnagyobb kiterjedésű és természetesen a legalacsonyabban fekvő is. F, G és H a töltéseken kiépített szabályozó nyílások s / az összeköttetés a folyóval, melyen keresztül a rendszer kiürítése történik. K egy az A csatorna szintje felett vezetett csatorna, mely a folyópart magasabban fekvő közvetlen környékét látja el vízzel. A Nílus áradását megelőzőleg a táplálócsatorna feje zárva van s csak augusztus közepe körül nyitják meg. Ennek a táplálócsatornának az ágya körülbelül 4-5 m-rel a folyamágy felett van kiképezve, míg a folyó partmagassága körülbelül 9 m, azaz valamivel magasabb mint amennyi az áradás átlagos vízmagassága. Augusztus közepén a Nílus vízállása már elég magas ahhoz, hogy a megnyitott és megelőzően száraz csatornákba víz lépjen be olyan sebességgel, hogy iszappal terhelt víz kerüljön a nyitott F, G, H zsilipeken keresztül egészen a legalsó E medencébe. A medencék a teljes vízborítás esetén körülbelül 1 m-es átlagos magasságú vízréteggel vannak elborítva. Ezt a vízmagasságot azonban a kellő esés megőrzése céljából csak fokozatosan érik el olyanformán, hogy a csatornafej megnyitása után a zsilipek nyitva maradnak addig, míg az E medence 30 cm híján telítve van. Ekkor a H regulátor beállításával kezdetét veszi a D medence megtöltése Szintén a maximumnál körülbelül 30 cm-rel alacsonyabb szintig és így tovább, míg végül az első B medence is meg van töltve, ez utóbbi azonban már teljes magasságig. Mivel közben a csatornafej és a sorrakerülő medencék között a szintkülönbség mindig kisebb és kisebb lesz, a csatorra vizéuek a sebessége is csökken. A csatorna iszapszállító képességét fenntartani és ezáltal a csatornafejhez közeleső medencék iszapellátását biztosítani igen nehéz és sok körültekintést igénylő feladat. Ezt megkönnyíti az a körülmény, hogy az egyes medencerendszerek többnyire nem elszigeteltek egymástól, mint azt az ábra feltünteti, hanem egymás között is összeköttetéssel bírnak s szükség esetén a folyás irányában magasabban fekvő rendszerből az alsóbba is lehet vizet vezetni. Midőn a B medence is meg van töltve, a csatorna fejét elzárják úgy, hogy a hozzáfolyás csak a párolgási és a talajabszorbció folytán beálló veszteséget egészítse ki. Ez körülbelül szeptember közepe felé történik. A medencék felületét elborító mozdulatlan vízből a lebegő iszap fokozatosan leülepedik a talaj felszínére s a víz kitisztul. Az előzően teljesen száraz talaj természetesen sok vizet elnyel s az ennek, valamint a párolgási veszteségnek pótlására bevezetett, szintén iszappal terhelt víz is gyarapítja a lerakódott iszap mennyiségét. Közben a folyó vízállása lassan esik úgy, hogy később a hozzáfolyás is megszűnik és a medencék vízállása a folyóéhoz képest mindig magasabb és magasabb lesz. Október első napjaiban azután megkezdődik a medencék kiürítése az I összeköttetésen keresztül. A folyóval való összeköttetés megnyitása után a zsilipek úgy 4. ábra.