Vízügyi Közlemények, 1937 (19. évfolyam)
1. szám - dr. Kozmann László: Az Egyiptomi öntözések talajtani vonatkozásai
38 áttérnek az egész éven át gyakorolt állandó öntözési rendszerre ( perennial irrigation), mely a nyári vízgazdálkodást is lehetővé teszi. Az új rendszerre való áttérés nagyobb arányokban akkor vette kezdetét, amidőn 1884-ben sok balsiker után a deltafejnél lévő, úgynevezett Delta-gátat sikerült üzembe helyezni s ma már Egyiptom 5,500,000 feddányi 1 mezőgazdaságilag művelt területéből 4.500,000 feddán, tehát az egész delta (3,300,000 feddán) és Felső-Egyiptom jelentékeny része is (1,200,000 feddán) állandó, egész éven át biztosított öntözésben részesül. A régi medencék 1934/35-ben már csak 1,053,805 feddányi területet foglaltak el Felső-Egyiptomban s csak idő kérdése, hogy ezeknek a medencéknek is biztosítani tudják a nyári vizet. Az egész éven át való öntözés rendszerének bevezetése óta az új problémák egész sora merült fel s ezeknek nagy része még ma is megoldásra vár. Az öntözővíznek nyári biztosítására, amikor a Nílus vízállása nagyon alacsony, a folyam vizét természetesen duzzasztani kellett. A már említett legrégibb Delta-gáttól kezdve, egészen a hatalmas assuani völgyzáró gátig, a vízművek egész sora szolgálja ezt a célt. Már maga a megduzzasztott folyam is, de még inkább az öntözőcsatornák rendszere, melyek az öntözés biztosítására nyáron is magas szintű vizet hordanak, a talajvíznek nagymértékű emelkedését eredményezték úgy a nílusvölgyben, mint a deltában. Az állandóan magasan álló talajvíznek a növényzetre gyakorolt káros hatását már a háború előtti időkben is állandóan tanulmányozták s a talajvíz állása már abban az időben is sok gondot adott az illetékeseknek, de hogy ez a magas talajvíz nemcsak az aktuális növényzetre, hanem idővel magára a talajra is káros lehet és azon maradandó jellegű káros elváltozásokat okoz, azt csak az utóbbi évtizedben kezdték felismerni, amikor ezek az elváltozások már félre nem ismerhető módon jelentkeztek. Az egyiptomi talajok általános leromlása, sőt helyenként teljesen terméketlenné válása ma kétségtelenül az egyiptomi mezőgazdálkodás legégetőbb problémája. Az előidéző ok mindig a mesterségesen kialakított magas és sótartalmú talajvíz, az eredmény pedig a szikesedésnek a legkülönbözőbb fokozata, amely nem jár mindig együtt jelentékeny sófelhalmozódással, de minden esetben vizet át nem eresztő, igen rossz fizikai sajátságú, terméketlen talajt eredményez. E leromlott talajok nemcsak a magas vízszintű csatornák mentén fordulnak elő, hanem terjedelemben egyre növekvő és számban egyre gyarapodó foltok alakjában azoktól távoleső helyeken is s ma már mint egy feltartóztathatatlanul terjedő betegség, csúfítják el Egyiptom ábrázatát. Ezek az elváltozások az állandóan magas talajvíz és egyéb tényezők hatására lassan, évtizedek alatt alakultak ki, ma azonban már állandó jellegűek, abban az értelemben, hogy egyedül az előidéző oknak, tehát a magas talajvíznek megszüntetésével már nem volnának megjavíthatok. A szükséges lecsapoló-hálózat, mely az öntözőcsatornákkal egyidejűleg kiépítve megakadályozhatta volna a talajvíz szintjének emelkedését s ezzel a szikesedés megindulását is, ma rendszeresítve már csak a folyamat továbbterjedését akadályozná meg s a már meglévő szikeseket külön eljárásokkal kellene megjavítani. Előre számolni ezzel a körülménnyel mindenesetre olcsóbb lett volna s az együttes megoldás sokkal eredményesebb is az utólagosnál, amikor a hiányos drain-hálózat utólagos kiegészítésénél már sok adottsággal kell számolni, ami többnyire csak kényszermegoldásokat tesz lehetővé. 1 1 feddán = 4200 négyzetméter.
