Vízügyi Közlemények, 1937 (19. évfolyam)

3-4. szám - Lampl Hugó-Pataky Béla: Balatoni kikötők

290 A hajózás fejlesztésével szorosan összefügg a kikötők építése is. A Széchenyi idejében épített fa-kikötők csakhamar elpusztultak. Az új kikötőket azonban éppen olyan kezdetleges módon építették, mint a régieket. A somogyi oldalon egyszerű kőmólók nyúltak be a mély vízig, amelyek végén facölöpös kikötőhíd volt, a zalai oldalon viszont kis fahidakkal tették lehetővé a kikötést. Persze a kezdetleges építményeket a Balaton torlódó jege (lásd az 1. sz. képet) minduntalan megsemmisítette, helyreállításukról az első időben a hajózási társaság, később a vármegye gondoskodott. Ezeket a kikötő-hidakat azonban vihar alkalmával nem lehetett használni és nem szolgálhattak a hajóknak — különösen télen — menedékül. Erre a célra a természeti adottságok folytán a legalkalmasabb hely Siófokon a Sió kitorkollási szakasza volt és itt is épült meg 1863—64-ben az első védett kikötő. A siófoki régi kikötő ott volt, ahol ma a balparton a révkapitányság és a jobbparton a Balatoni Halászati Rt. kikötője van. A móló a jelenlegi Balatoni Yacht Club és a vitorlás kikötő sarkánál végződött. Egyszerű facölöpös partfalai voltak, alacsony rakodópartokkal. A mai közúti híd alatt volt a fából épült vízeresztő zsilip, amelyet 1891-ben lebontottak s helyette épült a ma is üzemben levő siófoki vastáblás, kétnyílású betonzsilip.

1 Az ideiglenes jellegű fakikötőket lassan-lassan végleges jellegű kő-, később betonból épült kikötők váltották fel. 1879-ben készült el a fonyódi kikötő, amelyet 1893-ban újraépítettek. Balatonbogláron Somogy vármegye 1890-ben épített kikötőt. Azonban ezek a kikötők sem feleltek meg a fejlődő hajózás követelményeinek és mivel az érdekeltek, vállalatok, községek, sőt a vármegyék sem áldoztak erre a célra, a nagyobb arányú munka csak akkor indult meg, amikor a fürdőélet fejlődésével a balatoni építkezésekbe az állam is bekapcsolódott. Az államkincstár az érdekeltekkel megegyezve, egymásután vette át a már meglévő kikötőket. 1906-ban Fonyódot, 1908-ban Balatonföldvárt, 1910-ben Balatonboglárt, 1911-ben Siófokot. Az átvett kikötőket az állam kibővítette, átépítette, kijavította, valamint új mólókat és rakpartokat építtetett. A tervezési és kiviteli munkákat 1911-ig a m. kir. földmívelésügyi minisztérium irányítása mellett az illetékes kultúrmérnöki hivatalok látták el. Nagy lendületet nyert a balatoni viziépítkezés, amikor a Balatoni Szövetség előterjesztésére Darányi Ignác földmívelésügyi miniszter felállította a Balatoni Kikötők M. Kir. Felügyelőségét. Az ország vízügyeinek intézője abban az időben Kvassay Jenő volt, aki lángelméjével a többi megoldásra váró vízügyi feladat mellett felismerte a fejlődése kezdetén álló Balatonnak, Közép-Európa legnagyobb tavának, gazdasági és szociálpolitikai jelentőségét. Az ő érdeme, hogy az akadályokat legyőzve, 1906 után egymásután épültek ki a legszebb kikötők és megkezdődött a Balaton vízszínének szabályozása és a viziközlekedés megjavítása érdekében a Siószabályozás. Kvassay Jenő nagyságát az országban végzett korszakalkotó vizimunkálatok mellett a balatonföldvári kikötőben elhelyezett emlékművön kívül a balatoni kikötők egész sora is hirdeti. 1 A zsilip leírását lásd Vízügyi Közlemények XVII. évf. 4. számában Bertók Józseftől.